Kamaszodik (?)

Úgy döntöttünk, hogy nem ugrunk fejest egy erőltetett menetbe és pesti kultúrkiruccanás helyett itt töltjük az őszi szünetet. Inkább kirándulgatunk a környéken (tegnap a Wallberg nagyon cucc volt C.-ékkel!) és kitalálunk mindenféle jó programot a mackinak. Mivel hétfőn szabadnapom van, kineveztük a mai napot Anya & J. napnak. (Régebb a szemészeti vizsgálatokra esett ez a nap, mikor amúgy is ki kellett venni oviból.) Már előre örült a maci! És én is. A Checker Tobi mozifilmmel kezdtünk délelőtt, az nagyon bejött mindkettőnknek. Utána gyorsan vettünk neki pár suliba járós nadrágot – ez nem a fun része volt a napnak, de muszáj volt letudni. Aztán a Dante badba mentünk, mert termálfürdőre vágyott a ded és ott van 30 fokos medence per pillanat (kinti medence mármint, odakint borongós 17 fok volt). Hát itt már húzta kissé az orrát (“Jó volt, de nem aaaannyira profi!”), bár vidáman pancsolt 2 órát. Úszás után már bágyadtnak tűnt, és akkor még hazafele tervben volt megvenni gyorsan egy szülinapi ajándékot (mert mostmár a mohamanyinak is vannak mindenféle meghívásai) meg J.-nek néhány sportcuccot a Decathlonban. Eléggé neheztelt a majdnem 8 éves, mikor meglátta, hogy a gyerekfoci-részleg ki van rámolva és sem sípcsontvédőt, sem piros focis zoknit (stucnit?) nem találtunk! Nem mertem éhesen hazaérkezni vele, úgyhogy begyúrt gyorsan egy kis ebédet, arcára öltött egy kis világfájdalmat és így érkeztünk haza a túlpörgött (és enyhén féltékeny) másodszülötthöz. Szerintem legközelebb egy programpontnál maradunk és én is alábbadok az elvárásaimból.

Kiegészítés: egyébként nagyon rendes gyerek lett J. Figyelmes, kedves, vicces. Egyidejűleg vág az esze és ejti kétségbe kedves szüleit pl. a figyelmetlenségével. Nem nagyon bírja a kritikát (kire ütött ez a gyerek?) de érzékeny csápjai vannak, mindent magába szív és számon is kéri a legmeglepőbb pillanatokban. 🙂 Napi sokszor kérdi mostanában ábrándosan, hogy mikor megyünk már mamáékhoz? Ezen sokat gondolkoztam mostanában, hogy milyen szuper, hogy neki is megvan az a nyugodt, meleg nagyszülő-élmény, ami nekem is meghatározó volt. Nyilván minket is kedvel (haha), csak hát kemények a hétköznapok és itt egészen más a tempó, mint a vakciós nyugalomban anyáméknál.

Well

Hát, kb. senkit nem lep meg, de mostmár bebizonyosodott, hogy ez a kísérlet (dolgozz színházban és közben legyél rendes családanya) nem járt túl nagy sikerrel. Ez egy masszív identitásválságot hozott a fejemre, mert ha tudtommal egyetlen dologhoz értek, és arról kiderül, hogy a jelen konstellációban nem működik, akkor megint back to square one, gondolkozhatok az élet értelmén a következő lépéseken. Nagy segítségemre van (volt) a döntésben S. ex-kollegina, aki fáklyával mutatta az utat (és megadta a számát az illetékesnek, aki az talált neki új állást), illetve K., aki HR-profi és miközben a múlt hétvégén a szállodában sörözve vártuk, hogy a kölykök megunják az ugrálóvárazást, kifejtette, hogy ez a lehető legszarabb konstelláció. 50%-ban dolgozni szerinte mindenképp szívás, és csak rohanás meg frusztráció, minimum 80%-ban éri meg dologzni, mert akkor van konkrétan idő be is fejezni a dolgokat. Hm. Ettől függetlenül fájdalmas a szembesülés, hogy nem tudom azt teljesíteni, amit reméltem, de még így is tudom, hogy ez a jó döntés és nem kell kivárni a totális kiégést (amit már egyszer sikerült összehozni, oké, akkor még nem volt családom és nem érdekelt senki, hogy beáldozom az egészségem és a magánéletemet a “közös” ügy oltárán). Így visszagondolva, nyár elején veszélyesen közel voltam ahhoz, hogy kidőljek és ezt nem szabad megismételni. Úgyhogy megegyeztünk, hogy nem hosszabbítom a szerződésemet ősztől. Addig viszont még sok van, ami nem is baj, mert egyrészt van időm kiélvezni a munkahely vagány részeit (most, hogy megszűnt a nyomás), másrészt lesz időm keresni valami mást. Egyébként is hatalmas dráma van most, mert lett új főnök és mindenféle konfliktusok zajlanak, úgyhogy nagy boldogság, hogy tiszta lelkiismerettel kivonhatom magam a mindenféle turbulenciákból. És hát kurvára nem fog hiányozni az állandó stressz és készenlét (váratlan, de sürgős feladatok péntek délután és szombat délelőtt stb.), meg a végtelen túlórák és az emiatt állandósult családi feszkó.

Úgyhogy back to our regular programming, vicces családi dolgok és nyafogások: J. ma először ment focira, amióta (kb. egy hónapja) állandóan meg van hűlve. Utána már nagyon nem volt kedve megírni a házit a holnapi magyar sulihoz. Vacsora közben felolvastam a feladatot: “Az XY mese mindenkinek nagyon tetszett, a szövegértés gyakorlására a mesét követő feladatokat otthonra javasoltam elvégezni.” Mire J. gondolkodás nélkül rávágta: “JAVASOLJA, anya! Tehát nem kötelező!” Oké, a szövegértéssel nincs gond.