Nekiveselkedés

Szóval megvolt két délelőtt a nagyon dióhéjas InDesign kurzus. Körülbelül ötször ennyire lett volna szükség, de lehet, hogy én vagyok nagyon lassú és tompaagyú (biztos, katasztrofális éjszakák voltak megint, az éjjel a matracon aludtam J. mellett), kicsit frusztrált a bénázásom. Hazafele bevágtam egy salátát, aztán itthon rá egy kis csirkehúslevest (tejszínes, érdekes verzió), majd rohantam J.-ért a hidegbe. A bölcsi ajtaján lógott egy tábla, hogy egy gyerek kissé sztreptokokkuszos, alatt csinos kis leírás a skarlát lefolyásáról. Hazajöttünk, kicsit játszodtunk, nekiveselkedtünk a piacozásnak. Előbb kenősajtot vettem, hogy az obligát kolbászevést feldobjuk egy kis egészségessel is (én vittem magamnak nyers zöldséget, de J. ugye csak a kenyér meg a “kolbi” barátja). Egy fickó szóval tartott, aztán amikor a spárgát fizettem volna ki tűnt fel, hogy rosszul adtak vissza a sajtnál. Persze túl késő volt, nincs nyilvántartásuk és bármilyen jóindulatúak, logikus, hogy nem kapnak elő egy ötvenest a kasszából a két szép szememért, szóval így jártam. Aztán amíg L.-lel telefonáltam a játszótér mellett, a mackó úgy adott hangot felháborodásának (amiért nem vele foglalkoztam ugye), hogy nagyokat vigyorogva egy-egy marék homokot dobott közelről rám, a cipőmre, az arcomra, a hátizsákomra. Amire hazaértünk, már bőgtem.

De nem baj, alapvetően szuper minden, csak hozzászoktam a pár óra délelőtti nyugihoz, amikor saját tempóban értem utol magam a dolgaimmal. De nem baj, hát lesz még ilyen, ööö… nyugdíjas koromban kb. (Honnan lesz nekem nyugdíjam, tevődik fel a kérdés?)

Mostanában kicsit aktívabban nyomasztanak a költözős-gyerekszülős kérdések, plusz az ezek közti összefüggések. Nem nagyon szokott idő és alkalom lenni ezeket A.-val átbeszélni (őt inkább az Arsenal ügyei nyomasztják per pillanat), illetve eddig nem volt, de majd kerítünk. Na de, first things first, készülök a kezdésre szerdán. Szuper volna, ha a végére érnék az átküldött anyagoknak.

Dógok (vonalkás, persze)

• Otthon szuper volt. Arcátlanul lazítottam (véletlen-e, hogy mindig elmúlik otthon az ekcéma a jobb kezemről? Nem hinném.)* Találkoztam megint sok emberrel, voltam színházban, kocsmában, és ami a legfontosabb, FOLYAMATOSAN BENNE VOLTUNK A TÁJBAN! Épp zöldült minden, virágoztak a fák a parkban, miközben játszótereztettük a mackót. J. bandázott a barátaim gyerekeivel, rengeteget fejlődött, megint szintet lépett a beszélőkéje. Jó volt, na. Meg az út is simán ment.
• Úgy volt, hogy hétvégén jönnek apósomék, sajnos mégsem. Ettől függetlenül nagy késztetést érzek a ház rendbekapására, mert később már nem lesz időm.
• Szóval megürült a hosszú hétvége, aztán harmadikától már rendes munkásember leszek, úúú! Tegnap kikértem az erkölcsi bizonyítványomat (hehe), meg szóltam a biztosítónak is a megváltozott státusról. Izgalmas.
• Csak egyszer hagytam a f***ba a diétát otthon, mikor anyám guacamole-t szolgált fel friss házikenyérrel meg kemencés sonkával… de az eredmény nem olyan látványos, mint eddig. Evvan, vénség, lassuló metabolizmus stb. Azért tornászgatok is, meg csinálom tovább, jön a nyár, na.
• Tkp. már itt a nyár, huszonfokok vannak. J. otthon egész nap a kertben akciózott, itt is a parkban telnek a délutánok, tegnap este is kimentek A.-val megnézni a virágzó fákat.
• A kedvenc bölcsis néni megkérdezte, hogy hova jelentettük be J.-t oviba. Mondtam, hogy még sehova, tudtommal maradhat jövő augusztusig. Aztán leesett, hogy ha jövőben rájövünk, hogy mégis unatkozna (mert januárban már 3 éves lesz ugye), akkor április előtt mégsem lesz esély ovis helyet keresni, mert akkor van ugye a bizonyos Stichtag, vagyis az automatizált rendszer akkortól utalja ki a helyeket az új évre. A bölcsis néni (aki nálam fiatalabb, szóval annyira nem néni) a fiát a tőlünk 5 percre levő oviba íratta, talán fel kéne hívjam érdeklődni, hátha lehet személyesen is jelentkezni.
• Holnap-holnapután van az utolsó kurzuska (InDesign ha jól értettem), aztán már nem vagyok jogosult rájuk sajnos, mert munkaviszonyom lett. Illetve nem is lenne időm. Kár, hogy március-áprilisban nem sikerült eljutni a WorldSpecial, Supermailer, PowerPoint stb. egy-kétnaposokra, szerintem hasznosak lettek volna. Oh well.
• Brutális derék-, keresztcsont- és fenék(mély)izomfájások, szevasztok! Muszáj elmenjek orvoshoz és gyógytornára, egyre jobban fáj minden, arrgh.

*összefügghet azzal, hogy többet alszom és anyám mosogat és gyakran ő is mossa a mackó fenekét.

Careful what you wish for

Alighogy nekiálltam a 90 naposnak (már rég készültem ugye, de ööö… legratulált az egyik bölcsis néni, ezt jelnek szoktam venni, haha), órákon belül érkezett a hívás, hogy májustól mehetnék mégiscsak dolgozni a januári helyre. Tehát a kultúrmenedzsmentes ún. Volontariat, ami képzésnek számít, viszont fizetik (úgy ahogy). Sajnos 30 óra, ami sok és lesz még ebből stressz, viszont nagyon úgy tűlik, hogy elvállalom, mert:

– “meg kell indulni” – idézem magunkat A.-val. Tényleg teljesen elhülyültem és bedepresszióztam itthon, mindjárt 5 éve nem volt fix állásom és nagyon ki kellene próbálni magam az itteni közegben.
– kevés, de mégiscsak pénz. Szuper volna kicsit kevesebb lelkiismereti problémával venni magamnak dolgokat és hátha végre szerzünk bébiszittert és eljárunk A.-val a házból (hú, de mennyire hogy ránk fér).
– szakma, izgalmas és tanulok belőle. Sokkal kevesebb elvárás, meg stressz, mintha “rendes” állás volna. Viszont kicsit bele lehet látni a város kultúripari működésébe, lehet networkingolni. És felnőtt emberekkel fogok beszélgetni nap mint nap, úúú!
– 1 év, nem kevés, de nem is vészesen sok. Ha ügyesek vagyunk, akkor úgy időzítjük, hogy pont befigyel majd még egy gyermek.
– már fel vagyok véve 🙂 tehát indulna hamar, nem kell bénázni a további kereséssel, nincs időhúzás.

Ami miatt tépelőd(t)ünk:

– az óraszám. Az interjún nem tűntek túl flexibilisnek, ráadásul a home office sem működne állítólag (mert az ember be kell legyen jelentkezve egy városi rendszerbe, ööö, oké…).
– ha ügyes lennék, valszeg találnék jobban fizető munkát is (kisebb óraszámmal is), és akkor több lenne a leendő gyerektartás, “haladnék” jobban stb.
– a megfelelési kényszereim: mi van, ha nem vagyok elég ügyes és kiderül és lebukok és egy év gyötrelem következik emiatt (oké, ez nagyjából az én fejemben van). Mi van, ha A. kiakad egyszercsak, amiért neki is extra energiákba és áldozatokba kerül, hogy én sokat dolgozok kevés pénzért.
– a szervezési bonyodalmak: legalább egy nap délután is dolgoznom kéne ahhoz, hogy a többi nap elérjek J.-ért. Szóval vagy A. vesz ki fél napot (és akkor gyűjtögetheti hozzá a túlórákat), vagy keresünk bébiszittert hosszú távra. Szerintem nem lehett huzamosabb ideig ismerőst megkérni ilyen szivességre, nem mintha tömött sorokban állnának a jelentkezők.
– jön a nyár, a betervezett hosszú hétvégék, kezd mehetnékem lenni, stresszel a kötöttség tudata.

Eddig arra billen a mérleg nyelve, hogy vágjak bele, és majd alakul. Ha kiderül, hogy nem tudjuk megszervezni, vagy nem éri meg, akkor hamarabb otthagyom és bármikor kereshetek mást. Apropo, ugyanaznap megkeresett Xingen egy fickó egy másik potenciális ajánlattal – csak a fogyókúrába kellett belekezdeni, mondom! Ha elég smekker vagyok, akkor szóban megegyezek a kultúrmenedzsmentes hellyel, de közben még tárgyalok a másikkal és küldök 1-2 jelentkezést, hátha jön szerződésaláírásig jobb oferta. De ezt nem látom valószínűnek, mert nem buzgolkodok a ú, meg  főleg (és ez a legfontosabb érv eddig), mert érdekelne ez a munka. Remélem, tudnánk kérni a bölcsiben egy órával hosszabb helyet ősztől, az is sokat számítana.

Szóval most próbálom lenyugtatni magam, nem előre parázni hülyeségeken, átgondolni a következő lépéseket. Egyébként brutálisan fáj a derekam (és vannyogok emiatt egyfolytában), J. megint meghűlt, taknyol és köhög csúnyán, illetve túl vagyunk egy cipővásárláson neki, ahol rengeteg pénzt otthagytam, viszont lettek szép cipői nyárára, már csak szandált kellene vadásszak neki.

+ / –

Kezdjem a nem olyan vidám dolgokkal:

– megint nagyon fáj a keresztcsontom, a nagyobb séták után alig bírok megmoccanni. Továbbá minden reggel úgy ébredek, mint akit megvertek (lásd még: kiköp magából az ágy).
– állandó nyomiság, amiért nem találok izgalmas álláshirdetéseket, amiért nem küldöm az Initiativbewerbungokat, amiért semmi kedvem a munkakeresősdihez, amiért nem keresek pénzt, amiért nyafogok amiért nem keresek pénzt, amiért nem találok ki magamnak semmi szupert, amiért nem szültem még egy második gyereket, amiért eszembe jut egyáltalán a második gyerek, holott még nincs állás stb.
– E. elkezdte a fogyókúrát húsvét előtt, én néztem, hogy hülye leszek, majd utána. Utána van, nem kezdtem el, cserébe eszeveszett zabálásban vagyok, mert most még lehet.
– a világ és a környezetünk általános állapota, a tehetetlenség stb.
– az afölött való busongás/agyalás, hogy itt soha nem lesz/lenne rendes baráti körünk (vagy legalább ismerősi körünk), ennek híján hogy akarok normálisan funkcionáló ember, anya stb. lenni.

S akkor a vidámabbak:

– szupercuki visszautasítás jött a helyről, ahova legutóbb jelentkeztem (2 jelentkezésből 2 interjú, kedves elutasítások, gondolom egyszerre 65 helyre kellene jelentkezni, akkor volna is valami keletje). Jelige: it’s not you, it’s us.
– végre VÉGRE meleg van és napsütés. Persze egyből parázhatunk a nap erősségén stb. de most tegyük azt fére kicsit és örüljünk.
– a jó idő jegyében volt mostanában két állatkerti séta, tegnap hatalmas parkozás, játszóterezés. J. estére kicsit ügyesebben lefárad (már amikor), mondjuk 3 éjszakából csak egy a cirkuszos, kettőt átalszik hajnalig.
– nem vettek fel az állásra, tehát nem kell (egyelőre) stresszelni a szabadnapokon, bölcsisztrájkos napokon, kirándulásokon. Ehelyett lehet vidáman tervezgetni utazásokat, hosszú hétvégéket, megpróbálni félretenni a lelkiismereti problémákat, amiért továbbra sem keresem, csak szórom a pénzt, haha.
– jó volt a húsvét, kajástól (grúz bárányleves! indiai bárányragu! brutális sós karamellás süti! túrós pogácsa! a kalácsot hagytam másra), tojáskeresésestől. Vasárnap itt volt K., kapott a díszebédből, cserébe mesélt tinderes (rém)történeteket. Sajnos nem sikerült J.-t beavatni a locsolás rejtélyes világába, mert minden potenciálisan locsolandó lány elhúzott valamerre. Én például az aiblingi termálfürdőbe, ahol…
– húsvét hétfőjén egész nap áztam és napoztam és szaunákban sóhajtoztam, aztán kacarásztunk sokat A.-val meg J.-vel pezsgők meg sörök társaságában. És néztük a hegyeket. Aztán még többet napoztunk és gőzölögtünk. Szuper volt, kell még menni.
– visszajöttek a szomszédok, J. meg a kis barátnője ismét bandázhatnak.
– vannak napok, amikor a hiányokat sikerül lehetőségként felfogni. Ritkán, de vannak.
– J. nagyon drága. Egyre többet beszél, aktív, vidám (leszámítva az éjszakai felsírásokat), bújós, huncut. Kedvenc szavaim tőle: pingbing (pingvin), maszi (maci), pénctáca (pénztárca), kóbi (kolbi-kolbász), pinci (pince), lé (bármilyen gyümölcslé), munyisz (ez saját szava, finomságokra használja). Mostmár szinte mindent ismételget, amit mondunk neki.
– alapvetően most még minden ok. 1-2 taknyolást, derékfájást eltekintve jól vagyunk. Nem halunk éhen, van hol lakni, nem fenyeget semmilyen életveszély. Erre kéne figyelni.