Well (vonalkás)

  • Hol is kezdjem. Emlékszünk még a puklira a halántékomon? Pofás kis monokli lett belőle pár nap elteltével. Szuper tekinteteket gyűjtöttem be a családi kirándulásunkon az andechsi kolostorhoz (Tekintetek iránya: arcom – A. – a 3 éves mellettünk – megint az arcom – a hasam – megint A. – aztán még egy utolsó kétségbeesett pillatás a pofámba).
  • Megjártam Berlint, ami szuper volt. Eltekintve a fél kiló alapozótól, amivel igyekeztem takarni a takarhatatlant (mert addigra már kezdett egy sötétlila folttá összeálni a véraláfutás, azzla nem bírt szegény alapozó), meg azt, hogy előtte levő éjszaka alig aludtam és ezért eléggé zombi voltam út közben meg első nap. Az emberek meg a felkeresett intézmények így is nagyon izgalmasok voltak szerencsére. Vicces kis etűd volt a görgős bőröndöm – büszke voltam rá, hogy kitaláltam, hogy nem kell cipekedjek (két napra eleve nem kellett volna, csak hát csomagolás helyett B. kuzinomékat láttuk vendégül utazás előtti este, úgyhogy csak behanyigáltam ezt-azt, meg is látszott). Azt elfelejtettem sajnos, hogy Berlin csupa macskakő meg hepehupa. Ráadásul szépen nyekergett is a bőrönd kereke, de sebaj, J. kolleginával megvajaztuk aztán reggeli után, az hatott. Este a díszvacsora után egy echte késdobálóban találkoztam A. barátnőmmel, akivel kb. szökőévente találkozunk és nagyon emelkedett hangulatban telt el 1-2 óra. Mind a ketten fáradtak voltunk, úgyhogy vihorásztunk egy kört, sopánkodtunk a nagyvilág hírein, megállapítottuk, hogy ügyesen kezd túl lenni a válásán és nekem sem olyan nagyok a problémáim, mint ahogy az ember szereti hinni mikor épp fáradt és nyűgös. Aztán teljesen decens időben visszakísért a szállóhoz, úgyhogy egy csodálatos forró fürdőzés után elég hamar ájultam is be a pihepuha ágyba és másnap úgy ébredtem fel, mint akit kicseréltek. A második nap is izgi volt, elámultam a kultúrpedagógusok munkás és harcias mivoltán (és a saját csökött social skill-jeimen) és határtalan fantáziáján-önzetlenségén, aztán hazavonatoztunk és este tíz után kicsivel már J.-t altattam (aki nagyon cukin örvendezett nekem az ágyikójában, amíg mostam a fogam “mmm, anaaa!”
  • Nő a hasam, mocorog a baba, Főleg este érzem, mikor hátra fekszek J. mellé a matracon. Tegnap volt egy kis para, estére bepöttyösödtek a J. kezei és már vízionáltam mindenféle hülye fertőző betegséget, de reggelre szerencsére elmúlt. Ja és brutális influenzajárvány van. Későn tudtam meg, hogy oltható lennék (illetve kifejezetten ajánlott is volna az oltás), már rég elkapkodták. Anyám gondolkozik, hogy küldjön-e otthonról, de amire hatna, gondolom már lejár a szezon csúcsa.
  • A. elment sízni, itt van anyósom. Még kicsit kell rodálódjunk. De voltunk tegnap az állatkertben, az szuper volt. Meg érdekeseket beszélgettünk, például teljesen helyénvalóan megérvelte, hogy miért volna J.-nek való egy felekezeti ovi. Engem lepett meg a legjobban, hogy (kicsit) egyetértettem vele.
  • Szügyig járunk az ovikeresésben, már letudtunk vagy tíz nyílt napot. Az abszolút praktikus ovi itt volna a szomszédban, 2 percre tőlünk, a templomnál. Ma személyesen kellett vinni a jelentkezési mappát meg a gyereket, gyerekenként vagy húsz percet szántak mindenkire, voltunk vagy harmincan, hát elhúzódott. Három órát vártunk, a végére már minden gyerek szét volt esve, fel volt pörögve. J. elég jól bírta, felváltva hülyítettük anyósommal. Lehet, hogy nem volt hiábavaló, egyébként, kedvesek voltak és biztatóak.
  • Hazajövés után viszont J.-nek teljesen elszakadt a cérnája, nyilván érzi az apja hiányát meg az enyémet délután. Nagyon csúnyán csinált, ócskán viselkedett a nagymamájával, meg is ütötte, teljesen kezelhetetlen lett. (Szerencsére sikerült megvacsoráztatni két kiakadás között, a tűzöltókosztümében.) Mindenféle kísérletek után (szép szóval, szobájába küldéssel) végül felnyaláboltam és vittem mosdatni, pizsomát venni, bár ugye arról volt szó, hogy nem emelgetem. Anyósommal kicsit jobban is összehangolhatnánk az akcióterveket, de ő épp óvatosan a háttérbe húzódott, mondván, hogy úgysem tud segíteni. Aztán hamar elaludt, úgyhogy eljutottam a fürdőbe, zuhanyozni, ilyen luxusok.
  • Mostanában a korai bealvások megbosszulták magukat, ha J. hajnalban felkeltett a nyekergéssel, akkor órákig nem tudtam visszaaludni. Szerencse, hogy most 11 múlt, hátha összejön egy pihentető éjszaka… Reggel extra hamar kelünk, mert 8.20-ra már gyógytornán kell lennem.
  • Holnap a bölcsiben kell képviseljem a szülői bizottságot és válaszoljak a párszáz érdeklődő szülő kérdésére. Influenzaszezonban lehet, hogy rossz ötlet volt elvállalni. De azért izgalmas.
  • Annyi válás-szakítás zajlik a környezetünkben, meg annyi sztorit hallok mostanában, hogy megint behúztam a nyakam és megfogadtam, hogy juszt sem hanyagoljuk el magunkat A.-val. (Haha, lássuk, mit gondolok erről mondjuk 9 hónap múlva.) Elég nagy hülyeség volna, hogyismondjam. A nagy nehezen összehozott ultimate boldogságot feláldozni a mindennapi csipcsup nehézségek oltárán, nemár!

Hol a nyár? vol. 24967

Most teljes uborkaszezon van a munkahelyen. Ami azt jelenti, hogy a rohanós-feszes tempós mindennapokban van délelőttönként egy pár óra, amikor frusztráló a semmittevés, ellenben nem tudok semmivel sem haladni, amivel nagyon kellene. És közben pontosan tudom, hogy a délután megint stresszes lesz, plusz ezellen nem nagyon tudok tenni semmit. (Azért pár dolgot el lehet intézni munkaidőben is, de pl. sem a nagymosás, sem a sürgős ebayezés, sem a főzés, sem a terhestorna nem tartozik közéjük.) Na mindegy,

Jegyezzük fel, hogy tegnap a napsütés és a 10 fok örömére gyalog mentünk a bölcsiből a fodrász nénikig. Az egy elég becsületes táv, nekem trappolva 20 perc, J.-vel szűk egy óra lett, de ügyesen bírta. Aztán (miután meglett az aktuális bilifrizu) egyszercsak éreztem, hogy túllőttem a célon, estére már csak heverni tudtam félkómásan. Nem is tudom, ez az állandó nyomás és enyhe görcs megijeszt picit, már nem emlékszem, hogy ez a múltkor volt-e, vagy jelez a testem, hogy bajok vannak.

Aztán még az is van, hogy J. mostanában nagyon el van szemtelenedve s gyanítom, hogy nem jól kezelem/jük, ez persze frusztrál is rendesen. Kiabál, csapkod, határt feszeget, ami kell. Aztán a hajmosásrók, fürdésről ne is ejtsünk szót, szörnyű, micsoda dráma, tényleg. Nem tudom, mivel lehetne segíteni rajta. Esetleg ha megint járnánk uszodába, de attól most szintén tartok kicst, uff.

Update: annyira elfajult a fejfájás, hogy este felléptem a Hebammehoz. A vérnyomásom rendben volt, valszeg megint befeszült minden, mondta sebaj, ihol egy kis akkupunktúra. Amivel nem is volt semmi baj, jót tett asszem meg kellemes volt heverészni a sötétben, csak sajnos az első tűt beletörte a halántékomba, úgyhogy most van egy jó mogyorónyi púp rajtam. Vicces végülis… Legalább ez a fájdalom eltereli a figyelmet a másikról (ami mégsem múlt el teljesen).

Izgalom

Tegnap családilag elvonultunk a nőgyógyászhoz (aka. “a nyuszi bácsihoz, aki megvizsgálja a testvérkémet”). Minden ok, a képek továbbra is borzalmasak, de A. készített egy cuki kisfilmet a kalimpáló magzatról, kezülünk egyesek (khm) elolvadtak, mások a macigumi felől érdeklődtek. Nem látott biztos jeleket a bácsi, ebből inkább a lánygyermekre engedett következtetni, de megkért, hogy még ne vegyük készpénznek. Jó. Azért kicsit elfantáziáltam. Mivel vén vagyok elküldött ún. rizikó-ultrahangvizsgálatra is, ami elvileg nem jelent semmit, gyakorlatilag majd elájultam, mikor elolvastam a küldőcédulán a kamudiagnózist. (Tudom, hogy valamit oda kellett írjanak ahhoz, hogy a kassza fizesse a vizsgálatot és ne mi, de akkor is rosszul esett.)

Ma megtört a varázs: J. éjjel nyekergett derekasan, de még így is elég pihentnek érzem magam. A bölcsistárs apja ma is becigizett a kocsiba, részemről ezt a kis kalandot lezártnak tekintem. Süt a nap, mintha a hatékonyságomra is jó hatással lenne: ágyneműt varrtam, törülközőket mosok, bejelentettem a mackót 7 oviba, telefonálgattam, komolyan gondolkozom, hogy süssek egy almást, illetve tervezem beadni a dunnyhakabátom a tisztítóba. És még csak háromnegyed 11.

+ / –

Amitől kész vagyok:

  • Szép és nemes dolog a carpooling, de amikor ma (vagyis a közös bölcsibehordás negyedik napján) hazafele lazán rágyújtott a pasi a kocsiban, kicsit megfogadtam, hogy ezt inkább meghagyjuk a vészhelyzeteknek. Jó, ez a hét hideg volt meg jeges és ráfért A.-ra a pihenés, nekem meg belefért a reggeli akciózás, de ezt akkor sem érzem normálisnak, annyira más ez a pasi és kicsit kínos az egész, akárhogy ügyeskedek. (Ráadásul komolyan azt gondolja, hogy mi spórlásból/fukarságból nem veszünk autót, mert hát az a normális, hogy az ember a legrövidebb távra is kocsival indul, hát nem? Meg sem próbáltam elmagyarázni, hogy hány, erős szálon és meggyőződés mentén kötődünk a biciklihez. Mindegy.)
  • Tegnap megint előállt az a szitu, hogy megnéztünk egy ovit J.-vel és amikor rákérdeztem az egyik ottani anyukánál, hogy a bejelentkezési procedúra úgye a standard, központosított rendszeren keresztül zajlik-e, akkor félszegen rámutatott az igazgatónő ajtaja előtt kígyózó sorra. Tehát igen, elvileg átlátható, németes, demokratikus rendszer, gyakorlatilag kuncsorgás nyomulás, jópofizás, rámenősködés, arrrgh mennyire utálom.
  • Kényelmetlenül érzem magam a bőrömben, nagyon hamar elfáradok, minden nyom-húz, nem vagyok olyan hatékony, mint szeretném. (De azért mennek mindenféle akciók, a pincéből több órán keresztül téptem szét és hordtam a szelektívbe a rengeteg dobozt meg borítékot, amitől alig lehetett beférni.

On the bright side:

  • A mackó kb. a negyedik éjszakát aludta át aludta szinte át zsinórban. A szinte attól szinte, hogy nyekereg azért (én meg szökök takargatni reflexből, de jön már a tavasz és felhagyok a takargatással, haha), de nem ébred meg, nem keres, nem sír fel. Szóval alakul.
  • Sokkal hosszabbak a napok, reggel szép napfelkeltéket látunk, miközben sétálunk az utca túlsó felére a bölcsistárs kocsijához.
  • Voltam a mézes-mázas Hebammenél tegnap, meghallgattuk a szívhangot, meghallgatta a mindenféle kérdésemet-nyavalyámat. Ma pedig megyünk a nőgyógyászhoz, talán kiderül a neme is, ááá!
  • Győzködöm A. barátnőmet, hogy ruccanjanak át egy látogatásra tavasszal.
  • Állhatok neki tervezgetni egy szép hosszú hétvégét A.-val valami jó kis olasz tóparton, szintén tavaszra.

Minek kell történnie ahhoz, hogy legyen időm írni?

Same old, same old: beteget kell jelentsek. Most úgy sikerült, hogy az elhúzódó fejfájással mégiscsak elmentem a háziorvoshoz, aki megnyomkodott 1-2 pontot a nyakamon-tarkómon. Engem is meglepett, milyen vehemens bőgésbe kezdtem, annyira fájt. Mondta, hogy ez bizony xy nyaki szindróma, annyira be van feszülve mindenem, hogy ez okozza a fejfájást. Pihenek-e és mozgok-e eleget? Erre még jobban bőgni kezdtem, mire megkérdezte, hogy kiírhat-e egy hétre, hogy legyen esélyem helyrepofozni magam. Kicsit osztottam-szoroztam (a nagy projekt épp lejárt, most nincs semmi sürgős a láthatáron), mondtam, hogy jó, aztán szép lassan rájöttem, hogy azért ez eléggé ok lesz most. Másnap már ott masszíroztattam magam a régi gyógytornás helyen és kicsit kezdett helyrebillenni a világ kizökkent egyensúlya.

A. nagyon örült, hogy várandós kis neje végre felszusszan egy kicsit ráér majd foglalkozni a háztartással is.* Erre valamilyen szinten sor is került, mert tegnap megvolt a mackó szülinapi partija. Eredetileg terveztem meghívni a két legjobb bölcsis haverét (“a kollegáimat” avagy “a Danieleimet”), de az a betegség miatt elmaradt. Kicsit izgultam, hogy túl sok barátot-ismerőst-rokont hívtunk meg tegnapra, de végül sokan lemondták, csak 12-en voltunk: L.-ék, A. barátnőm (akit megkértem, hogy süssön tortát J.-nek**, A.-ék a két kisgyerekkel, E. barátnőm családja (ő maga dolgozik, de a pasija elhozta B.-t és örömmel konstatáltuk, hogy a két gyerek egymáshoz nőtt, hatalmas viháncolás volt). Bánom, hogy a szomszédok épp elutaztak, meg hogy a bölcsis szülő-haverokat leteperte valami  vírus, hogy B. kuzinomék meg J. nem értek rá és K. sízni ment, de lehet, hogy nem baj, hogy nem 30 ember után kellett szökdösni, ez így teljesen kellemes volt.

J. persze nagyon örült az ajándékoknak, a macigumis tortának, a vendégeknek, kevésbé az esti hajmosásnak és a mai ükoránkelésnek. De leegyeztettük az egyik bölcsis anyukával, hogy ha megint húszcentis hóra ébredünk (mint tegnap reggel), akkor lestoppoljuk őket, mert a szomszédból indulnak minden reggel kocsival és szívesen elvisznek. Hát érdekes élmény volt hallgatni a koszovói albán apukát, amint ecseteli a “Klimalüge”-t (tudtam-e, hogy a Déli sarkon megnégyszereződött a jég mennyisége?) és hogy az USA próbálja meggátolni az EU és Oroszország egymásra találását, pedig az volna a megoldás a világ problémáira. De legalább kényelmesen odaértünk és A. sem kellett a szűz hóban húzza az utánfutót és nem késett el.

Most pedig belevetem magam a háztartásba, hurrá. Talán tornászni is fogok, micsoda luxus!

Annyit azért jegyezzünk meg a 3 éves mackóról, hogy cukin eltársalognak B.-vel a világ dolgairól zseblámpás kiskönyvről, hogy lefekvés előtt kéri, hogy “ana, ölelgess meg, sokat-sokat” és hogy imádja a hatalmas plüsskutyáját.

*Ezt nem veszem zokon, mert tényleg sok jutott ki neki, amióta este kidőlök, vagy estig dolgozok (ő maradt itthon két napot J.-vel múlt héten a kötőhártyagyulladás miatt).
**legjobb döntés ever, így is kijutott elég konyhai akcióból és sikerült jól összeveszni A.-val az egész tortaügyön (Én: “Rendeljünk tortát 39 euroért!” A: “Vegyünk inkább a Reweből egy 5 eurós mélyfagyasztottat!” Mindketten: “Grr!”)