Megint vonalkás

  • Mi más volna. Szombat éjfél van, a két elvégzendő munka közül az egyik megvan, a másikat toltam holnapra. Ma fantasztikus nap volt, gondoltam leírom, milyen egy jó nap: éjjel csak egyszer költött J. (illetve még egyszer etettem, mielőtt mi lefeküdtünk, de hát az nem zavarás), aludtunk 8-ig. Napsütésre ébredtünk, J. aranyoskodott, A. úgyszintén: főzött nekem kávét és hagytak még egy órát lustálkodni. Délelőtt felváltva takarítottunk és játszodtunk, a mackó felnőtt ebédet kapott (hal, zöldségek) és elég kulturáltan ette, aztán még 1-2 kör játszás és aludt is, nekünk is összejött az áhított hétvégi délutáni nyugodt szundi, hurrá! Aztán felkelés, kávé, uzsi J.-nek és megindultunk, én előbb bevásárolni (és odaértem, mielőtt elkapkodtak mindent), ők a parkba, ahol tibeti fesztivál volt és ettünk valami jó kis zöldséges tésztát (J. is lopott, ahogy bírt), aztán hazajöttünk, kapott J. pótvacsorát, megfürdettük, elaltattam, dolgoztam egy pohár vörösborral, A. az eurovízión vihorászott. Eltekintve attól, hogy átaludtuk a fél napot, igazán példás szombatunk volt.
  • Az alvástól fiatalodott a bőröm úgy 5 évet. Többet kéne aludni, na.
  • Holnapután jön az anyám, itt lesz három napig, azalatt össze kell pakolnom, sokat kell dolgozni (mer hétvégén indul az Esemény), aztán csütörtökön repülünk, ááá!
  • Temesvár után két hétre hazaugrunk anyámékhoz a mackóval, ezalatt A. itt dolgozik, remélhetőleg pihen, aztán június közepén megyünk… NEM TUDJUK, HOVA! mi vagyunk azok az arcok, aki utolsó utáni percben döntjük el, hogy hol nyaralunk, arrrgh, hogy én ezt hogy utálom. De sajnos nincs szabad agyam és időm ezzel foglalkozni.
  • Egyre viccesebb J., mostmár határozottan lehet vele hülyéskedni, utánoz, érdeklődik minden iránt. Rosszalkodik is ezerrel, aktuálisan arra kattant rá, hogy lerámolja a könyveket a könyvespolcról – valahogy mostanig csak a saját dolgait rámolta, mondjuk, az volt furcsa inkább… Másik szörnyű új szokása, hogy pelenkázás közben rúg, ahogy bír és rettentő jól szórakozik, egyszerűen nem tudom meggyőzni róla, hogy nem vicces, ha fájdalmat okoz másoknak. Valamelyik nap lefeküdtem a földre, hogy A. kicsit megnyomkodja a hátamat, J. pedig kapott az alkalmon és szinte kitépett egy gyerektenyérnyi hajat a halántékomról. Nehéz eldönteni, hogy a fájdalomtól bőgtem-e, vagy a frusztrációtól, nem is fontos.
  • Volt egy borzalmas éjszakánk, csütörtökről péntekre. Taknyolt szegény J. és azt játszodta kb. 1-3-ig, hogy nyüffög, nyöszörög, megnyugtatom (vagy megetetem), visszaalszik, aztán amint megneszeli, hogy nem vagyok ott, kezdi előről. Ez két óra elteltével már egyáltalán nem volt vicces, úgyhogy felnyöszörögtam A.-t, hogy csináljon valamit, ő meg szintén eléggé felhúzta magát, a végeredmény az volt, hogy J. teljesen megébredt, mi teljesen kiakadtunk, aztán 4 fele már együtt bőgtem a mackóval, A. ölelgetett és vigasztalt minket, aztán még jópár altatási kísérlet után valahogy sikerült aludni is. Másnap persze meg voltunk halva, nekem fájt a szemem meg a fejem, A.-t a lelkiismerete gyötörte, csak J. volt derűs és taknyos továbbra is.
  • De ezektől eltekintve egy bűbáj gyermek, imád megindulni a városba vagy a parkba, mindenkinek vigyorog, integet, érdeklődik, játszótéren kezd bandázni rendesen, szóval szépen alakul. Viszont még mindig csak 1-2 percig hagyja magát kézen fogva vezetni, unja ezt a járás-témát, na.
  • Küldött a kuzinom két cikket. Az egyik arról szól, hogy hogy romlik meg a házasságok java része gyerekvállalás után (számokkal, meg minden, felemelő olvasmány), a másik pedig, hogy a gyerekeink ősközösségben szeretnének élni, mi pedig nem. Értsd: teljes figyelmet igényelnek, éjszaka közelséget “felsírnak, mert félnek, hogy elviszik a farkasok, ha egyedül maradnak”, na de a társadalom mostmár arra rendezkedett be, hogy mindezt egyetlen, “kizsigerelt” személy kéne teljesítse. Utálom ezt a szót egyébként, de jelen pillanatban eléggé pontosnak érzem. Na, ne szaporítsam a rinyát: komolyan kezdek gondolkozni, hogy hogy fogok magamnak mini-ősközösséget intézni ahhoz, hogy szüljek (majd. MAJD.) még egy gyereket.
  • Az elmúlt idők legbrutálisabb, leghatásvadászabb és legelgondolkodtatóbb sorozata, amit láttam, a Handmaid’s Tale. Nyilván semmi időm sorozatokat nézni, de ezt nem lehetett abbahagyni, még jó, hogy csak 5 része van. Kellett valami a Girls után, mondjuk ez a feminizmus másik véglete, nagyon kemény.

Érdekes

A környezetemben levő emberekre hullámokban tör rá az, hogy München nem élhető, München egy veszedelem, drága, sznob, agresszív hely, leszív és megfojt, kicsinál stb.  Tegnap találkoztam a csíki leányokkal és érdekes volt látni, hogy most egész máshogy alakult a dinamika. Az, akit máskor pátyolgatni kellett, most teljesen kiegyensúlyozott volt meg vidám (és épp a nagyvárosi élet lehetőségeinek kiaknázása teszi azzá), a másik csaj meg, aki általában a céltudatos és erős és hedonista, ő folyton arról beszélt, hogy nem neki való ez a város, túl sok a nyomulás meg az átverés, el kéne meni innen, csak nem tudja, hova. Ma pedig E. mondta ugyanezt, őriztük a gyerekeket a játszótéren, aztán ültünk a tóparti kávézó udvarán és csak panaszkodott, elvágyódott, szidta a várost.

A.-val erről nem beszélgetünk, hogy őt mennyire viseli meg a nagyvárosi lét. Szerintem mi nem is nagyvárosiasan élünk: park, boltok, kis kirándulások, sok itthonülés, ha alkalom van, vendégségek, nagy ritkán koncertek, színház, mozi. Azért az nagyon jó tudni, hogy ha pont mehetnékünk van (haha, tehát ha van aki vigyázzon J.-re), akkor bőven van felhozatal, de alapvetően nem mondhatnám, hogy kihasználjuk a végtelen lehetőségeket. Viszont közelebbről tényleg számot kell vetni magunkkal, jövőképpel, tervekkel.

Én ugyebár élek itt a kis buborékomban, de nem mondom, hogy nem aggaszt, hogy minnyárminnyár majd helyt kell állni, meg kell küzdeni stb. A szakmázós dologban abszolút ezt látom: fiatal és irtózatosan ambiciózus, profi (vagy legalábbis a látszatot megteremtő) arcok nyomulnak unzsenír. Nem tudom, minek kellene történnie ahhoz, hogy felvegyem velük a versenyt. De, tudom: akarni kellene a versenyt. Nemcsak arra gondolok, hogy nem hiszem el magamról, hogy menne, hanem, hogy szó szerint nincs kedvem ehhez a kozmopolita, állaza, fapofájú gyúródáshoz. (Az aktuális fesztiválos munka a legjobb ellenpélda: kedves emberek hagynak dolgozni, motiválnak, van pozitív fídbekk stb.) Nem is érzem magamban az erőt ehhez, de tényleg azt hiszem, hogy teljesen felőrölne. Nincsenek meg azok a szkilljeim, amikre szükség volna, hogy ne hozzam haza a stresszt például. Én minden szart magamra vennék egyből.

Az szabadidőm (és -agykapacitásom) nagyrészét most az viszi el, hogy próbálom kitalálni (már megint, még mindig), hogy mi is legyen, minek volna értelme.

Vonalkás (perszehogy)

  • Jön a Gorillaz Münchenbe. Szerintem el kéne menni
  • Hirtelen felindulásból feliratkoztam egy emailes tanfolyamra – valaki leírja, hogy ő hogy állt neki szabadúszó írásból élni. Kíváncsi vagyok.
  • Felhívott a bölcsi, július 2o-án várnak beszélgetni és vinni mindenféle aktákat. Éljenéljen!
  • A mackó nagyon durván kisfiúsodik. Már pár napja szuper a kedélye, idegeneknek vigyorog és integet, bolondozik, huncutkodik, kacag. Ma nagyon hosszasan eljátszott egyedül is. Lép egyet-egyet bútorok mentén, de még mindig rettentő óvatos. Tegnap a homokozóban engedte, hogy felülről tartva a kezét vezessem, lépegetett párat. Egyébként kifejlesztett egy vicces közlekedési módot: félig térdel, a másik lábát felhúzza, a térdén csúszik előre, mint egy kis trubadúr, közben lehetőleg hadonászva, óbégatva. (Siet és dolga van, érthető.)
  • Délután voltunk E.-nél és a kisfiánál, aki megint nyúzta meg gyepálta J.-t, de ezúttal kevesebb volt a kiakadás. Azért került az is. Mondtam E.-nek, hogy mostanában gyakran eszembe jut helyzetekben, és már értem, hogy miért reagált bizonyos módon amikor a fia akkora volt, mint mondjuk most J. Egyébként meg nagyon jól esett üldögélni, sunyiban boroztunk is kicsit délután.
  • Ma a maci déli alvása alatt, miután végeztem a munkaadagommal, nekem is sikerült aludni bő háromnegyed órát, fantasztikus volt.
  • Reggel tettünk egy próbát J.-vel a fodrásznál, mert már nagyon lógott be a szemébe elől a haja. Szépen bekészítettem a majmot, a kis könyvét, a nasit, telefonon egy videót (ami egy fantasztikus attrakció, ilyet nem nagyon lát!) de semmi sem használt, derekasan küzdött a gyermek, úgyhogy épp csak egy kicsit sikerült levágni a bretonjából (alias frufru), hátul szépen alakul a bundesliga-frizu.
  • Ennek kapcsán aztán kedélyesen elcsacsogtunk a fb-barátaimmal a gyerekek nyírásának módozatairól, gyereknevelésről úgy általában. Komolyan, ha nem változtak volna meg már tizenhatszor a felhasználói policy-k, akkor sürgősen létrehoznék egy szülő-listát és minden ilyen ügyet megvitatnék. Így viszont kicsit az van, hogy tudok kapásból több közeli bárátot-barátnőt, akinek nem aktuális a téma, és  unja, vagy utálja, vagy bántja, hogy a csapból a falamról is ez folyik.
  • Teljesen random, de ezt ette ma J.: reggelire nagy adag műzli, egy banánnal, víz. Délelőtt 1-2 falat rágcsa. Ebédre kis pirított darálthús, mélyhűtött zöldségpéppel (ránézésre murok-spenót-krumpli lehetett, de nem volt felcímkézve), víz. Lefekvés előtt egy adag tej. Délután egy zacskós gyümölcspép nagy adag joghurttal, víz. E.-éknél falatozott a B. vacsorájából (májkrémes meg kenősajtos katonák, pár falat zöldség), itthon repeta: vajaskenyér, sajt, kevés fasírt, pár falat retek meg zöldhagyma (megrágja, majd gondosan kiköpi), víz. Lefekvéshez nagy adag tej. Hát így állunk. Nem lehet rendesen lemérni, de simán elhagyta a tíz kilót. Kerek a pofija, de a hasa például izmos, formás gyermek. Szerencsére mostmár a fogmosás is jobban megy.
  • Az a terv, hogy holnap este találkozok a csíki lányokkal. Ilyen nem volt, nem is tudom mi óta (talán tavaly nyár?), várom már.
  • Kaptunk ma egy nagyon nagylelkű ajánlatot. Meg kell vitassuk. Megyek is.
  • Ja és a másik téma: már a harmadik ismerősöm terhes (illetve szül minnyárminnyár) azok közül, akik velem egyszerre szültek tavaly. Mit is mondhatnék, teljesen ellentmondásos dolgok jutnak eszembe erről. (Nem az ő életük kapcsán, az mind szuper. A saját helyzetünket futtatom folyton, amibe ez egyáltalán nem férne most bele. De azért kívánnám, persze, adott körülmények között. Na de hol vannak azok a körülmények?)

Gyors vonalkás

  • Lejárt a vendégség. Jó volt. Elfáradtunk. Most jó hárman lenni.
  • Hint: nem buli az anyós/apóslátogatás április végén akkor, ha 5 fok alá megy a hőmérséklet, havaseső hull napokig és mind beszorultok a házba. (Beleértve a kutyát is.) Nehezbítő körülmény volt, hogy a három teljes napból A. kettőt végigdolgozott, én meg persze nyertem is azzal, hogy sokan voltunk (volt időm például a munkaügyekre, hurrá), de full ebédeket kellett főzni például, meg állandóan nézni, hogy mindenkinek van-e mindene, szóval ambivalens műfaj. De a fő persze, hogy látták J.-t, játszottak sokat, ő szokta a kutyát meg a más embereket-vérmérsékletet-hangerőt, szóval win-win-win.
  • Harmadik nap aztán szép idő lett, elkirándultunk az Eibsee-hez. Ha jól számolom, negyedszer voltunk ott, de hát tetszik nekünk, na, mit lehet tenni. Kipróbáltuk (pontosabban A. kipróbálta) a csöves hátizsákhoz hasonló háti hordozót, J. rettenetesen élvezte, nézelődött, mint egy kis Döbrögi.
  • Ugyanott ebédeltünk, ahol a tesómékkal is voltunk ősszel, a Giepetto-s pincér emlékezett ránk. Ezúttal nem történt borogatás.
  • J. többek szerint is lépked mostmár kapaszkodás nélkül, én még nem láttam. A kutyától (17 éves uszkár) először sokkot kapott, a végére már vidáman hajkurászta.
  • Ma kiléptünk a parkba, J. az utánfutón riksázott nagy boldogan. Megállapítottuk, hogy még nincs nagy meleg, de azért egy kis piknikezés meg virágtépegetés összejött. Visszafele megnéztük a bölcsit, én elkeverektem, itthon A. megállapította, hogy leamortizálta a karját az egész napos gyerekhurcolászástól. Tény, ha jelen van, ő az attrakció. Nem baj, valamelyik nap majd én leszek a fun parent pár órára, az úgy fog kinézni, hogy majd diktálom, hogy mit kell csinálni a háztartásban, én pedig önfeledten játszom a mackóval.
  • Munkailag: épp holtidő van, egy workshop-jelentkezést kellett osztályozni, nagyon élvezetes munka volt, nem is emlékszem, mikor csináltam ilyesmit utoljára.