Egy ideje már néztük, hogy belebátorodott J. a futóbiciklizésbe. Sajnos sokszor elbámul, nem maga elé néz, megy, mint a szélvész és nem méri be, hogy mit is jelent a nagy sebesség. Átjáróknál mindig megáll és még nem volt semmi komoly baleset, egyszer-kétszer eldőlt a járgánnyal együtt, mikor elbámult, de hát ez semmi különös, kicsi bömbi, aztán száguld tovább.
Aztán tegnap beütött a krach: épp levittük a gyerekeket a szomszédasszonnyal biciklizni, én gyorsan kiterítettem valamiket a hátsó udvarban, ők előrementek róni a szokásos köröket a házak körül. Aztán hallottam a vészjósló bőgést, szaladtam gyengülő lábakkal, szegény maci csak hüppögött, láttam egy icipici vért, aztán kinyitotta a száját és ömlött belőle. Kicsit el is ájultam szerintem ott helyben, de főleg írtam A.-nak, hogy induljon azonnal (már egyébként is indulóban volt), mert valszeg sürgősseg lesz ebből. J. ráhajtott egy nedves vasrácsra és kicsúszott az első kerék, esély sem lett volna megfogni. Az látszott, hogy bent is van seb, első parám az volt, hogy átfúrta a teljes szájprém fölötti részt egy fog. Hálistennek nem. Felvittük, mostuk, borogattuk, az látszott, hogy a külső nem komoly, a benti seb viszont elég mély és hosszú (7 mm?). Pánikosan hívtuk anyámat, hogy szakértse meg, kell-e indulni a sürgősségre. Mivel a vérzés elég hamar csillapodott, nem mentünk, modták, hogy a száj nyálkahártyája ügyesen gyógyul, kíméljük, ölelgessük, ez van. Szegény mackó tényleg csak annyira vágyott, hogy rajtam csüngjön és babusgassam, aztán jópár Peppa malaccal megvigasztalódott.
Mivel a hűtést nem nagyon engedte, keményen be is dagadt a felső ajka, nem bírt enni-inni, lefektettük hamar (szerencsére 6-kor, esés előtt jól belakott). Aztán éjjel húszpercenként sirdogált, nyöszörgött, cuppogott, szivárgott a vér, nyálazott szegény, nagyon gusztán nézett ki a párnája reggelre… Reggel is nyűgös volt, nem vittük persze bölcsibe, én betget jelentettem (mert fogynak a gyerek-betegnapok), pátyolgattam, pépes kaják stb. Délután bőrgyógyász-időpontunk volt L.-éknél. Az anyajegy rendben van, a száját viszont eléggé nézték, mondták, hogy ezt talán mégiscsak meg kéne mutatni orvosnak, sétáljunk el a Dritter Orden korházba (amiről csak annyit tudtam, hogy a legcuccosabb szülészete Münchennek, sétáltak is nagy hasú asszonykák 🙂 ).
Nem voltam meggyőződve róla, hogy szükséges, meg hogy nem estébe nyúló program, de azért bementunk. A mindig csendesen fürmölő, halkszavú J. az egyébként épp nyugis sürgősség előterét és váróját indiánüvöltéssel lakta be, mindent megcibált, mindenképp haza akart hozni 1-2 követ a virágcserepekből az apjának, mindenhova felmászott, stb. Nagyon úgy tűnt, hogy gyorsan beszerez még egy sérülést ott helyben (a bőrgyógyásznál előzőleg már beverte a fejét egy nyitott ablak sarkába). Viszont a váróterem nem volt semmi: 4 emelet, körfolyósók, középen a hatalmas tér közepén egy mini-körhinta, csocsó, akváriumban csilingelő, pislákoló vasútmodell-vidék (ennek mi a hivatalos neve?), a gyerekek alig akartak bemenni. A vizsgálat lement 2 perc alatt: az egyik metszőfog kicsit meglazult (ááá), ajánlott megmutatni gyorsan fogásznak is, hátha kell kezelni), másképp gyógyul magától ügyesen, éjszakára ibu, evés előtt esetleg kis lidokainos krém helyileg. J. igazán jól tűrte egy darabig, aztán már nagyon nehezményezte, hogy senki nem ad neki egy szem macigumit sem… Nem is kapott, vágtattunk haza az eső elől. Itthon kis spenót kenyérdarabokkal, kamillatea, ibu, fogmosás helyett kamillás öblítés, facetime a tesómmal, A. anyukájával stb.
Alig várom, hogy beájulhassak az ágyba. Tegnap a kómás állapotot enyhítendő fektetés után lenyomtam az online torna első részét. Csodás, egyenletes izomlázam van mindenhol, de talán aludni is kéne.
S akkor a nyaralásról továbbra sem írtam, figyelem.
haladjunk 