Egy kis adventi* huhogás

Kérdezte O. barátnőm, hogy mért nem írok. Csupa uncsi, sablonos válasz: megint beteg mindenki (én persze kihordom lábon, mer nincs más opció, de azér szenvedek, köszönöm kérdéseteket), továbbra sem alszunk, közeledik a hazamenetel és sok mindent el kellene intézni addig.

A hétvége úgy nézett ki, hogy pénteken kiszámoltam, hogy engem szombat reggel tarol le a hűlés, úgyhogy gyorsan elszaladtam még úszni és szaunázni. Ahh, ennél jobbat, mint egy szétfagyós napon itthagyni az alvó családot (jól van, azért én is aludtam volna szívesen, csak ez most fontosabb volt) és lelépni ázni meg gőzölögni, nem nézegetni kényszeresen az órát, hát per pillanat kevés ennél jobbat tudok. És aztán másnap reggel pofán vágott a vírus, de csak vasárnap tetéződött a helyzet: akkorra J. már teljes erőbedobással rosszalkodott, mi ketten kétfele aléltunk A.-val és nagyon iparkodtunk túlélni a napot. Bónusz, hogy sikerült elmulasztani MINDKÉT délutáni szundit, pedig azok mindig életmentőek, hát gratulálok magunknak.

Ma viszont hétfő volt, felkeltünk 7 előtt a kurva sötétben és iparkodtam jó pofát vágni az élethez: elvittem J.-t a bölcsibe (mert már szerda óta nem volt szegény), utána elbicikliztem KG-re (masszázs és iszappakolás a derekamnak, szuper volt), hazacsörtettem, mert vártam egy munkakeresős telefonhívást, aztán 2-3 órán át munkakeresős ügyeket intéztem (mailek, keresgélés, írás – argh hogy utálok motivációs levelet írni, pláne ha nem vagyok túl motivált). A. aludt délig, délután egész hétre betegnek írták ki. Aztán elcsörtettem J.-ért (aki ma sírás nélkül aludt el a bölcsiben, éljen!), vásárolni, thai-ért és haza, ettünk, volt nagy szomszédolás (amitől J. a végére lefáradt és kiakadt, ezért aztán) kivittem még egy körre J.-t nézni a karácsonyi fényeket a szomszédok ablakain, lefektettük, kinyaltam a konyhát, párologtattam, the end. Kicsit kellemetlen, hogy még csak most kezd beindulni a torokfájás és az arcüregfájás és holnap is én viszem-hozom J.-t, közben meg egy képzésre kell menni. (Még ki kell találni az outfit-et, ami jó lesz esőben biciklizni, de nem végtelenül kínos aztán a képzésen üldögélni sem.)

Mikor arra gondolok, hogy ezek a régi szép idők, amikor még nincs munkahelyi stressz a fejemen, akkor kicsit megijedek. Ma visszahívott egy hivatali szaki, akit a munkakeresős coach (fenszin hangzik mi? az is) ajánlott. Találkozunk majd januárban és ötletel kicsit az ügyemben, de előrebocsátotta, hogy náluk már nincs semmilyen állás szabadon, a CV-met elnézve kicsit túl is volnék kvalifikálva, de megérti, hogy itteni hálózat nélkül nem nagyon megy a keresgélés. Szóval kedves volt, még a nyelvtudásomat is bókolgatta kicsit, pedig az aztán a béka segge alatt van mostanában. Kicsit csalódott vagyok magamban, amiért az elmúlt másfél évben nem találtam ki, mi az a hozzám illő és világmegváltó munka, amit részmunkaidőben lehet végezni fantasztikus fizetésért. Gondolom ez még kevésbé fog menni, ha majd ki sem látok valami kevésbé izgalmas, de valamennyit (nyilván nem eleget, mennyi az elég?) fizető munákból, amit azért tolni kell, mert a családi kassza, ójaj. Biztos lesznek majd jó oldalai is, csak aludjunk már és ne úgy éljem túl a napokat, mint egy zombi, akit csak a tehetetlenségi erő visz előre. (Az éjjel csak 4x keltem J.-hez, ne legyek telhetetlen végülis.) Egyébként ilyenkor szokott az lenni, hogy összeszorítom a fogaim és csinálok minden szart, aztán akkor üt ki a betegség, amikor már meg lehetne pihenni. Vasárnap repülünk haza, anyáméknál sok szempontból  wellness az élet, úgy képzelem, akkor lesz a mélypont. (De az még mindig jobb, mintha A. lenne beteg anyáméknál, az volt a mélypont tavaly.)

Majd ildomos volna ha írnék a sok szépről meg jóról is, hogy ne csak panaszkodni járjak ide. J. például elkezdte mondani azt, hogy “oda!”, ezzel a követelőzés is kicsit cizelláltabb lett persze. 🙂 Borzasztó édesek a szomszéd kislánnyal, nagyokat óbégatnak, ha nem mehetnek egymáshoz játszani és jól elvannak együtt is, persze csak ideig óráig, ma mind a kettő kiakadt egy adott pillanatban. És tényleg úgy tűnik, hogy jó neki a bölcsiben, ma úgy ment be a csoportszobába, hogy fogták ölben, vagy vezették a nénik, ment magától ügyesen. Na jó, majd írok róla alaposan, csak éljük túl ezt a hetet. (Huhogás off.)

* Utolsó percben beszereztem egy REWEs adventi koszorút, nem is koszorú, de mindegy, itt van és gyújtogatjuk a gyertyákat, kb. ebben ki is merül most az adventi hangulat. Meg Alexát (családneve: Amazon) kértük meg olykor, hogy livráljon nekünk egy kis karácsonyi muzsikát, de nem látom még magunkon az áhitatot.