Vánszorog

az idő. Már ami a napok-hetek számolását illeti, hivatalos kalkulációk szerint most vagyok 12 hetüs 6 napos. Egyébként persze rohan, pláne ha a hatékony(talan)ságomról van szó.

A hasam növésnek indult, mostmár egészen nehéz nem észrevenni (vagy rejtegetni), nekiálltam szorgalmasan kenegetni Weledás olajjal, just in case. Próbálok nem azon riadozni, hogy mekkora has lesz még ebből… Éjjel nehezen alszom, forgolódok, keresem a helyem. Hirtelen mozdulatokra még mindig belenyilall az alhasamba néha a fájdalom. Szerencsére a hányinger-émelygés újfenn alábbhagyot (gondolom épp most kiabálom el). Az energiaszintem viszont csúnyán hullámzik, volt megint 2-3 nap teljes letargia, aztán tegnap kicsit jobban bírtam a tevés-vevést. Mostmár irracionális bőgésrohammal is büszkélkedhetek, nadejó! Közben bezavart egy kis virózis is, a torkom még mindig fáj, esténként pedig teljesen alaptalanul lázasnak érzem magam – fáj a hajam, fáj a bőröm ha bármi hozzáér, fázós vagyok stb. Pedig ma este van a szabadtéri operaelőadásközvetítés amire nagyon mennék, hm hm. Nagyon remélem, hogy indulásig helyrepattanok, mert így nem lesz buli a nyaralás. Egyelőre teázok, párologtatok, sós vízzel gargalizálok, kb. ennyi a paletta. Ja és alszok rengeteget, hátha segít.

Egyébként meg lett új mosógépünk, mostmár működik is, ó kéj, ó mámor. Már úgy tűnt, le van szervezve a nyaralás, de az egyik szállás nem jött össze, kezdhetem előről a keresgélést. Lett új biciklim! Használt, enyhén rozsdás, kb. akkora súlya van, mint egy kisebb traktornak és másképp működik a pedál rajta, mint a mostanin (kontrafékes! mint gyerekkorunk Pegas biciklii, ami azt jelenti, hogy újra kell tanúljam a megállást-indulást mért bal lábbal még mindig nem bírok megindulni sajnos, illetve jobbra nem tudok-merek landolni). Szóval meg kell szokni, de fantasztikusan kényelmes és stabil és és és. (Viszont a lépcsőn fel- és lehurcolászás szóba sem jön, úgyhogy relatív eldugva, a szeméttároló környékén van leparkolva.) Mindjárt küldőpapír- és receptszerző körútra kell induljak, legalább gyakorlok rajta kicsit.

Kb. mára tűztem ki magamnak egy munkácska befejezését de sajnos csigalassúsággal haladok vele, oh well. Na, neki is szökök még egy kör csiszolgatásra.

Helló álomkór, my old friend

Előre örvendeztem a medve bőrére: már épp vagánykodtam ugyebár, hogy elmúlt az émelygős rosszullét és a nappali aluszékonyság. Korai volt. Szédelgek, lődörgök, semmi erőm. Sajnáljatok.

Ma kivételesen nem terhesnek álcáztam magam egy délelőtti munka-kávézásra (nem tudom, hogy mekkora sikerrel, mert ha pl. láttak, miközben beléptem a kerthelységbe és szembefújt a szél, akkor valszeg oda a titoktartás, annyira kirajzolódott a hasam). Nem akartam egyből azzal kezdeni, hogy igen deee én terhes vagyok, legyen mindenki tekintettel rám most azonnal!, mert azt hiszem kicsit kitolnék magammal. Mindenképp lájtos és izgalmas munkának tűnik vagány emberekkel, egy 2-3 hetes műhelymunka augusztus végén és esetleg egy előadás jövő nyáron, ami már a jövő zenéje, minden szempontból. (De akár azt is el tudom képzelni az optimista fejemmel.)

——

Pardon, ezeket valahogy kifelejtettem: fejfájás, túlérzékenység, durva szagérzékenység, állandó pisilhetnék, derékfájás. A rossz közérzetet említettem? (És meg is hűltem szombaton, úgyhogy extra tompa fej- és arcüregfájás, torokszúrás.)

Furcsa módon csak 51 kiló vagyok, pedig kb. 60-nak érzem magam. Kíváncsi vagyok, mikor indulok hízásnak.

Hogy vagyok?

A csillagok állása úgy alakult, hogy nem vet fel az írhatnék mostanában. Több okból is (sem).

Az egyik, hogy derék, pehelysúlyú laptopom, mely már 2 éve hűen kiszolgál, kezd elfáradni. Borzasztóan forrósodik – olvadásközeli állapotba kerülnek alatta a műanyag alátétek és alig bírok gépelni rajta (pláne így kánikulában nem kellemes). Másrészt egyre lassabb a reakcióideje, ez főleg szövegszerkesztésben zavaró, mert nagyjából nem látom, mit gépelek. Pedig most volna határidős szerkesztenivaló, lehet, hogy a nagygépre fanyalodok, pedig jobban szokott menni az ilyesmi a laptopot ölbe véve, világ szeme elől jól elbújva.

A másik ok, hogy nem nagyon akartam részletekbe bocsátkozni a terhességről a 12. hét vége előtt. Én nem is tudtam, hogy ennyire babonás vagyok (nem vagyok az, már egy csomóan tudják, pláne amióta elkezdett rendesen látszani is), de miután háromszor is újraszámolódott a terminus és hétfőn megint kiderült hogy még mindig csak a 12. hét elején járok, elkezdtem kicsit rágörcsölni az ügyre.

Lassan felfogjuk a sokkot, kezdünk gondolkozni a részleteken. Szerintem nem tudatosítjuk eléggé magunkban, hogy micsoda időmilliomosok vagyunk jelenleg (főleg én ugyebár). Pár nap brutális hányinger után teljesen eltűnt minden kellemetlenség, kicsit kezdett az energiám is visszatérni – persze a hőség meghekkelte kissé, de így is sikerült elkezdeni a pakolást, szervezgetni a nyaralást. Hirtelen egy csomó vadiúj dilemmával találom szemben magam, aminek egy részét meg egyáltalán nem bírom felfogni. Na majd szép lassan.

Én mindig úgy képzeltem, hogy ez egy nagyon idilli időszak lesz, ehhez képest a valóság elég lepattant és prózai. Éjjel nehezen alszom(szunk) a hőség miatt, én egy ideje nem élvezem a forgolódást (bár a térdem azt eddig sem díjazta túlságosan). Reggel már izzadva ébredünk és a heti egy eső kb. fél órájára tehető az az idő, mikor tisztán bírok gondolkozni. Szóval van egy állandó fizikai diszkomfort. Erre rájön a gyakori “itt szúr-ott nyom”-érzés (főleg a hólyagom táján, főleg ha sokat ülök.) Még mindig nem erősségem belőni, hogy épp mennyi a szükséges és elégséges étel: hol későn esik le, hogy épp az a bajom, hogy éhes vagyok, hol túleszem magam. A teherbírásom sem épp a régi: ma egy kiadós KGG után L.-lel össze-visszasétáltuk az angolkertet, aztán amióta hazajöttem csak pihegek. Az aluszékonyság kicsit enyhült – már csak ritkán rohanok “Szundiroham!”- felkiáltással mondat közepén az ágy felé -, de nem múlt el: este a normálisnál sokkal korábban fáradok el és fekszem le. Szóval nehéz bemérni a határokat kissé. De azért haladok: például egy ideje már hurcolok magammal mindenhova vizet meg rágcsálnivalót, just in case. Hű, tegnap megvolt az első komoly önmegtartóztatás is (az Electric Castle kihagyásán kívül, khm): egy Nicholas Jaar-parti, amiről viszont előre lehetett tudni, hogy komoly tömeg lesz, engem meg eltiltottak a küzdősportoktól ugyebár.

L. egyébként tovább paráztatott további jótanácsokkal látott el: például, hogy nem elég, ha van nőgyógyászom meg bábaasszonyom (Hebamme, talán a védőnő pontosabb magyar megfelelő lenne, de a Hebammék tudtommal sokkal több mindenben kiveszik a részüket, pl. éjjel-nappal hívhatom bármilyen kérdéssel), idejében kell gyerekorvost is keresni, mert azok is hamar elkelnek. Meg hogy az első egy-másfél év smafu, az eltelik féllábon is, de utána nehéz megszervezni az életet nagymama, bébiszitter meg egyéb segítségek nélkül. Khm.

Lényeg a lényeg: ha minden jól megy, tényleg lesz februárra egy gyerekünk. Wow.*

* 2015 júniusában ez a szó hagyta el a számat a leggyakrabban.

Nyár

Alapjáraton szeretem a hőséget (minden jobb, mint a hideg ugyebár), de most már hetek óta nem tudok(dunk) rendesen aludni és napi 39x jut eszembe, hogy minek ilyen világba gyereket szülni, ha már így elcsesztük a klímát stb. Szóval mostmár kezd sok lenni a melegből.

Mióta visszajöttünk a bilánc 2 nap szédelgős-hányingeres-gyomorgörcsös szenvedés és másfél aktívabb nap volt. Ma már elmerészkedtünk egy fáin kis türkíz vizű tóig P.-ékkel és strandoltunk kicsit. A fiuk, akivel hónapokig édelegtünk most épp nem rajong értem, például ádáz módon hátbarúg és vihog utána. Elmerengtünk, hogy ez már a dackorszak lehet-e, vagy csak kiszimatolta a konkurenciát?

Az egészséges táplálkozás jegyében ma több adag sült krumplit és (alkoholmentes) sört fogyasztottunk, meg persze gyümölcsöt is minden mennyiségben (és a reggeli-vacsora is egészséges volt, nem kell izgulni). Jó kis nap volt, kár, hogy A. úgy leégett, hogy teljesen rákvörös a válla-háta-melle, de legalább elbüszkélkedhet majd vele, hogy a neje Weledás terhesolajjal kenegette odaadón.

Zs. ma livrálta az első kölcsön-terhesnadrágomat, ami fantasztikusan kényelmes és mostmár tényleg szükségem is van rá mert a nadrágaim nagyjából mind nyomnak. Napi sokszor döbbenek le rajta, hogy növésnek indult a hasam (bocs, POCAKom). Holnap reggel megyünk a 12. hetes vizsgálatra, izgulok, érdekes lesz. Jön A. is, izgalom, dobpergés, juhú!

Mindegyre házasodunk

Ez a mostani viszont egyértelműen jobb élmény, mint a polgári két éve – már ha szabad ilyet mondani. Házasodni szép, házasodni jó, házasodni romantikus, de mégiscsak más nyugisan rákészülve mint kapkodva, improvizálva és feszengve (persze lehet, hogy csak a sántaságom feszélyezett a múltkor olyan nagyon). Nekem nagyjából az esküvőszervezés volt a fő tevékenységem a kolozsvári munka óta, otthon az anyám tartotta a frontot (komoly százalékot kellene fizetni neki is, ha kiszámolnánk a munkadíját), aztán az utolsó hetekben A. is belehúzott.

Egy csomó kitéttel és extra igénnyel álltunk neki az egésznek, volt pár nézeteltérés a kedves örömszülőkkel, de igazi veszekedés szerencsére nem volt és én is csak egyszer bántam meg, hogy egyáltalán belevágtunk (utolsó héten, amikor napi 2-3 ember mondta le a jelenlétet). Összességében örülök, hogy ragaszkodtunk az elképzeléseinkhez – a salátásított svédasztaltól a koktélbáron át a szinte csak barátokból álló násznépig -, mert tényleg pont olyan lett, amilyet szerettünk volna, minimális feszengéssel, ritka jó hangulattal (imígyen szól az enyhén elfogult menyasszony).

Azért egy kis pluszmínusz belefér:

– a bor kompromisszumos döntés volt és sajnos nem is volt olyan száraz, mint amilyet szerettünk volna. Ráadásul a felszolgálásra felszámoltak egy szervízdíjat, amelyről nem is tudtunk, kicsit félrekommunikáltuk a dolgot. DE: legtöbben koktéloztak és finom volt a sör, meg a vörösbor is jó volt (állítólag).
– az “öregek” (60 körüli generáció, kb. 25 fő) panaszkodtak a hangerőre és a basszusra. Párszor én is odaszaladgáltam a DJ-hez, hogy fegyelmezzem, de aztán inkább buliztam és nem mérgelődtem. A fiatalok nem panaszkodtak, tudtommal legalábbis. (És lehet, hogy mégis kellett volna délutáni playlistet válogatni, mert a DJ inkább éjszakára lendült csúcsformába. De hát mindent nem lehet ugyebár).
– a nyár egyik leghidegebb éjszakáját sikerült elkapni, Csíkban pl. 0.9 fok volt aznap hajnalban. Szerencsére délután és másnap délelőtt is meleg és napos volt az idő, a sátorban este jól befűtöttek és jó előre szóltunk mindenkinek, hogy hozzon gyapjúzoknit, úgyhogy nem volt nagy sokk, csak mi fagytunk le a le nem szigetelt kis házakban. Tekintsük extra romantikusnak, hogy a nászéjszakánkat egy egyszemélyes ágyban gyúródva töltöttük el két takaró alatt (és az orrom, meg minden más, ami kilógott alulról, teljesen lefagyott).

De figyeljünk inkább a jó dolgokra, hát nem?
– örülök, hogy a kis falusi templomban esküdöztünk és nem a kegytemplomban. Nagyon szép szeles-napos idő volt, amikor beindultam az oltár fele, hátulról belekapott a szél a ruhámba meg a hajamba, vaú.
– örülök, hogy ökuménikus esketés volt. Ahhoz képest, hogy nem vagyunk túlzottan vallásos emberek, kifejezetten jól esett esküdözni. 🙂 Szép volt az egész. – örülök, hogy eljött a meghívottak mondjuk 2/3-a (így is voltunk 120-an az eredeti 100-as sacchoz képest) és állítólag jól is telt nekik. Rendkívül finnyás igényes barátoktól is csak jó visszajelzéseket hallottunk.
– szuper, hogy a lábam és főleg a terhesség nem szabotálta az esküvőzést: teljesen jól bírtam és (miután lejárt a kb. másfél óra stresszes hibakeresés és ideges rohangálás) sikerült lazítani, bulizni, örvendezni. Kb. fél 6 körül mi zártuk a parkettot A.-val, ahogy illik, vigyorgástól elzsibbadt pofával (én).
– jó döntés volt: a zenekar, hú, az tényleg mindent vitt. Mindenki ugrált, mint a bolond, tényleg boldog-boldogtalan táncolt. Ok, a DJ-t is szeretjük, csak kicsit jobban is kivághatta volna a rezet délután. A kajára is sok bókot kaptunk (különösen a salátás innovációkra – a helyiek iszonyú flexibilisek voltak*, abba is belementek, hogy az éjszakai salátát nem keverték előre össze, mindenki magának keverte és frissen kapta), a koktélbár is szuper volt (úgy tűnt, a pultos csajok is jól buliztak, és amikor A. barátnőm kért egy kólát, megkérdezték tőle, hogy rosszul van-e). H. barátnőmék elhozták a 2 hónapos fiukat is, aki a sátor végében egy babakocsiban szundizot – a bébiszitter egy adott pillanatban odajött és szintén megköszönte a bulit. 🙂
– külön vagány volt a morzsa: sütött a nap, mindenki nyugisan reggelizett és kávézott, aztán búcsúzkodtunk néhány órán át.

A legszuperebb persze a nagy boldogság volt, vigyorogtunk, mint a vadalmák. Soha rosszabb esküvőt!

* bár volt egy kis izgalom: a tulajdonosnő, akivel mindent megbeszéltünk az utolsó részletig, épp az esküvő napján szült, úgyhogy mindent átadott a helyettesének én meg fel voltam készülve a legrosszabbakra. Ahhoz képest a legnagyobb problémát kb. az jelentette, hogy friss helyett szárított bazsalikomot használtak a mozzarellás-paradicsomos tál elkészítésekor – höhö.

Zajlik

Visszajöttünk. Megvolt az esküvő, én a magam részéről pont ilyenre vágytam és állítólag a többieknek sem telt rosszul. Az élet pedig nem áll meg, sőt, (dobpergés) nagyon úgy tűnik, hogy mostantól terhesblogba is átmegyek. Stay tuned, miután kicsomagolok, mosok, mailekre válaszolok, elolvasok több kiló postán küldött információs anyagot és végre kialszom magam, mesélek majd.