Kiegészítés

Tudom, nagyon rinyálós lett az előző poszt. Ezért gyorsan tisztázzuk, hogy
– nem vagyok hálátlan, tudom, hogy jó dolgom van, de azér hadd panaszkodjak néha, jó? köszi, köszi.
– A. is rendesen kiveszi a részét, pláne a gyerekezésből, de a tevésvevésből is. Szóval nem akarok mártírkodni. Egyedül elég durva lehet, több gyerekkel pláne. Nekem csak egy van és egy magát odatevő pasim, mégis reggeltől-estig az az érzésem, hogy nem vagyok elég.

Vonalkás (erre futja)

  • Öt hónapos ez a gyermek, őrület. Mindjárt ül, a keze folyton a szájában, sokat magyaráz, mostanában nyűgösködik és nehezebben alszik el, mint eddig. Elkezdte az állandó berregést, tiszta nyál minden. 🙂 És újabban nagyon kis büdöske lett, hiába na, a gyomra is felnőttesedik.
  • Nem válaszol a Hebamme, pedig lenne csomó kérdésem, főleg hozzátáplálásosak. Nem merek a saját fejem után menni, az interneten és a baráti körömben pedig fellelhető minden elképzelhető tanács és annak a szöges ellentéte is.
  • A ház egyállandó csatatér, a gyermek cuccaival most másfélszer annyi elrámolandó van állandóan. De hát ez nem új. Mire sikerül elaltatni J.-t (mostanában 11), mehetek szembenézni a konyhával. Édes Anna lebeg ilyenkor a lelki szemeim előtt. Valamit nem jól csinálok.
  • Frászom van híreket olvasni. Ankara, glifoszfát, Malm komód (mi is fel kell fúrjuk)  és társaik.
  • Szervezem a hazautat, próbálom leegyeztetni a sok nyaralni készülő emberrel, hogy kit mikor tudnánk elcsípni. Tárgyalásokat folytattam a nagymamákkal.
  • Amióta volt a Rossamanos cirkusz (J. kiakadt a babakocsitól) minden nap próbáltam kivinni sétálni szigorúan babakocsiban, hogy szokja. Elég jól megy a tréning, néha már alszik is benne 20 perceket. Főleg a parkot élvezi, sasolja a fákat és berreg nekik. A boltban gyanakszik, kasszánál továbbra is ordít, mindenki nagy örömére. Ma viszont nem mertem megindulni vele a bankba, mert túl nyűgös és kiakadt volt.
  • Hiányzik A., az ifjúság, a ráérős spontánkodások. Kicsit olyan a babázás, mintha napi sok kis határidős munkát kéne megcsinálni, csak nincs sok reward*, illetve ha megvan az egyik, már lehet is készülni a másikra. Gondolom az én fejem sem túl szép látvány ilyen körülmények mellett. Toprongyos kismamák, szevasztok!
  • Este jön P. elvinni a kölcsön babacuccok egy részét. Napok óta lázasan szelektálok és pakolászok. Nem leszek estére élháziasszony, az világos.

*Ez nem igaz, a fogatlan vigyorok azért eléggé kárpótolnak. De a fáradtságot nem kell alulbecsülni.

Híreink

Tegnap olyan hosszú nap volt, hogy kitelt volna egy hosszú vonalkás poszt belőle*, de estére már túl fáradt voltam írogatni. Ma reggel meg a Brexitre ébredtünk (tisztára mintha egy békafesztivál neve lenne), és akkora kánikula van, hogy nem is merem kivinni a macit a házból. Szóval nem is tudom, Európa radikalizálódása, Trump baljós árnya, vagy a klímakatasztrófa miatt kell-e inkább izgulni. Inkább nem is gondolkozok sokat rajta, hogy milyen világban fog felnőni J. meg az esetleges többi gyerekem, pedig ettől aztán tényleg úgy érzem magam, mint egy szemellenzős ló, ami poroszkál összevissza a prérin. Hiába, ilyen ha az ember csak félig művelt kislány, hogy konczzsuzsásan fejezzem ki magam.

Mára végre szabad estét szavaztunk nekem, úgyhogy a csíki leányokkal fogunk kicsit feredezni meg salátázni és fröccsözni, ó kéj, ó mámor! Illetve kerítőnői képességeim szárnyalnak: tegnapelőtt este megkérdezte egy szlovén barátnőm (akit még Berlinből ismerek tíz évvel ezelőttről) hogy tudok-e kiadó szobát nyárára Münchenben, tegnap pedig már írták is alá a szerződést a szomszédasszonyékkal. M.-nek (a szlovén lánynak) szuper, mert viszonylag olcsón és semennyi idő alatt talált lakást, ami nem semmi teljesítmény errefele. A szomszédok mehetnek nyaralni, jó kis összeget kapnak még így is, hogy ár alatt adják ki, legalább tudják, hogy megbízható személy öntözi a virágaikat és ügyeli a lakást. Nekem is vagány, hogy itt lesz M. egy ajtóval odébb.

Ezen kívül pedig annyi történt, hogy kaptam időpontot bőrgyógyászhoz magunknak, tárgyaltam kicsit a bankkal (arrgh), most érdeklődök egy kört a gyermek német útlevele kapcsán. A házban kb. 24 órában lehetne pakolászni, de ez nem új. Cs. barátnőm  szerint legközelebb akkor lesz megint ennyi szabadidőm, ha J. majd bölcsibe megy (apropó, az onlájn jelentkezés, amit halogatok, mert nem tudom, mit írjak a saját leendő foglalkoztatottságomhoz…), szóval ki kéne használni. Például ha napi egy órát szigúan valamelyik szakmázós ügynek szentelném, hm. Persze tornászni is kellene (estére ki vagyok dőlve mindig, a nappali fél órák-órák viszont másra mennek el), ruhákat rendszerezni, felületeket sikálni, magas Déva vára. Szóval valahogy mégsem érzem magam időmilliomosnak, pedig tudom, hogy egyre csak romlani fog a helyzet.

*ilyesmik álltak volna benne, hogy kimentünk délelőtt sétál(tat)ni a parkba a szomszédasszonnyal és J. aludt a babakocsiban, hogy főztem tejberizset mangóval meg kókusszal (tudom, nagyon divatmajom kaja, de nyamm), főzés közben hallgattam vicces podcastocat, hogy délután derült égből megszólalt a füstriasztó és húsz percig üldögéltünk a diszkrét csipogásban, amíg A. haza nem ért (nem akartam felmászni nagyon magasra, mert abban sem voltam biztos, hogy le kell-e és tudom-e szerelni a berendezést, vagy már rég úton a tűzoltóság), meg hogy 5.57-kor értem a piacra és már javában zárták a standokat, de azért sikerült epret és cseresznyét venni, meg hogy nem volt focimeccs, úgyhogy tudtunk családi életet élni és a nyári estében még egyszer kimentünk a parkba.

They grow up so fast

Anyám megkérdezte, hogy ennyi erővel miért nem altatjuk éjjel is a kisszobában, úgyis hallunk minden pisszenést (ez igaz, ha a felső szomszéd éjjel 1 órás pisilését is halljuk, akkor két nyitott ajtóval tényleg nem nagy ügy meghallani, ha nyüffög a gyermek). Kicsit sunnyogtunk, aztán bevallottuk magunknak, hogy igazából nekünk lenne hiányérzetünk, mert ő tényleg nem igényli a közelségünket álmában. Úgyhogy kipróbáltuk, szigorúan kísérleti jelleggel. Az irdatlan lelkifurdaláson túl (amiért kitúrom a gyermeket a kis fészekből, ami egyébként már kezd fizikailag is kicsi lenni neki, hajnalban mindig érkezik lefejelni a szerető anyját) nagy megkönnyebbülés volt kislámpa mellett, kellemesen elnyúlva olvasgatni lefekvés előtt. Vethetik rám a malomköveket a kötődő anyák, de nekem tényleg hiányzott már az is, hogy normálisan értekezzünk A.-val legalább lefekvés előtt (köszi, EB) – persze mi másról cserélhettünk volna eszmét, mint arról, hogy hogy hiányzik a maci szuszogása… Ezalatt J. teljesen békésen aludt pár méterrel és egy papírvékony fallal odébb. A dolog egyetlen hátulütője, hogy ha mellettem van, akkor a hajnali ébredéskor mégiscsak könnyebb belőni, hogy tényleg éhes-e már, vagy csak vissza kell nyomni a cumit a szájába. Úgyhogy már fél 3-kor rohantam kaját szervezni neki, aztán persze hogy kukorékolt már 7-kor, mikoris átvittem és kómásan szórakoztunk vele (főleg A., én megetettem, aztán aludtam még félórát, mint akit fejbevertek).

Ennyit a saját ágyba szoktatás traumájáról. Mi kell túltegyük magunkat rajta, ő köszöni jól van, tényleg. Azért még meggondoljuk, hogy végleg átpakoljuk-e. Szuper érzés férni, nem beszorítva lenni, másrészt pedig nagyon furcsa, hogy olyan messze van. Vajon milyen lenne az élet egy bújós gyerekkel?

Gasztrosznob rovatunkból

Annyira nincs itthon semmi ebédnekvaló, hogy kénytelen vagyok az anyám által gondosan lefagysztott húslevesből összedobni egy thai csirkelevest. Engem lep meg a legjobban, hogy a hozzávalók közül egyedül a csirke hiányzik. (Oké és a kaffir lime is, de szerintem ne essünk túlzásokba.) Csirke helyett murok(aka. répa)csíkok meg cukkini megy bele, a tetejére jó sok korianderzöld. Vajon megébred-e a maci mielőtt be tudom lapátolni?

Nyár, kiságy, ilyesmik

Tegnap összejött a sétáltatás azzal a német csajjal, akivel mindkét kurzuson (szülésfelkészítő és szülés utáni torna) haverkodtunk. A kisfia 3 hónapos és jóval nagyobb J.-nél, meg is döbbentem kissé… Mint egy kis Garfield, elégedetten pislogott, aztán aludt. Szerencsére a maci  sem viselte ki magát, meglepően nyugis és vidám volt végig, pedig vagy 2 órát lófráltunk a környéken. A csaj pedig továbbra is nagyon szimpatikus. Épp áradoztam A.-nak, hogy micsoda érzés nem exaltált kismamával barátkozni. Ez a nő nyugodt és normális és laza. Kár, hogy három hónap múlva elköltöznek a környékünkről, gondolom jól lehetne játszóterezni velük. A pasija is szimpatikus, egy fiatal gyógytornász.

Aztán az is van, hogy tegnap kánikula volt és annyira jól sikerült a séta (semmi hiszti sem előtte, sem közben, sem utána), hogy teljesen vigyorgós lettem utána, boldogan bevágtam egy mélyhűtött pizzát, és aludtam a macival egy kört, mint egy elégedett malac. Mit mondjak, tiszta szerencse, hogy még (még!) nem álltam neki fogyókúrázni.

A. összeszerelte a kiságyat, elkezdődött a kisszoba babaszobásítása. Megpróbálom a nappali szundik alatt kicsit beszoktatni. Tegnap délelőtt volt a kísérlet első napja, de nem tartott sokáig, mert a takony miatt folyton ébredezett és szenvedett (orrszívás lett belőle, ó az a pánikos, riadt tekintet! csak azt tudnám feledni…), aztán inkább a megszokott ágyikójában tettem le, volt baja elég szegénykének. Most viszont másfél órája alszik benne, oké, egy-két magyarázós-hangoskodós kör volt, de ez már haladás. Tegnap annyira felszínesen aludt, hogy csendkirályoztam egész délelőtt, most sem igazán merek csörömpölni, csak csendes pakolászás, ruhaszelktálás, ilyesmi.

A Sparkasse pedig egy sunyi firma, megkérdezés nélkül át akarták állítani a kontóm egy másik típusra, havi 5 eurót kellene fizetnem, ha nem érkezik egy garantált havi összeg (nem fog érkezni mostanában, illetve ami érkezik, az messze alatta van az általuk megadott összegnek), fel is hívom kárálni egy kicsit, ha megébred a gyermek.

Továbbra is babablog

Képzeljétek, a maci mostmár tud szabályosan ölben ülni, napjában többször is elnézegetjük a könyveit: pár tapogatós-recsegős színes darabot, a vízipókos fürdőkönyvet (made in China, főszerkesztő Janikovszky László), és a kedvencemet, az Álomszuszék medvebocs című fantasztikus művet Reich Károly rajzaival. Ez utóbbi már igazi keménytáblás, versikés olvasmány, nagyon szépek a rajzok is és a gyermek érdeklődést színlelve érdeklődve elnézegeti percekig. Néha megfogja az ujjaim a kis pracliival, hát meg kell zabálni, na.

Tegnap A. céges grillezésen volt déltől éjszakáig, úgyhogy kettesben szórakoztunk, illetve jött A. barátnőm, hozott kis kondérban töltött paprikát (hazai ízek!) és segített lebonyolítani a szombati bevásárlást, még mielőtt ideértek a gyűrűkurás fekete felhők és a vihar. Mondjuk az szomorú, hogy alig tudtunk szólni egymáshoz a sok gyermekes akció mellett, de hát ez most ilyen. Aztán miután elment, a gyermeknek sikerült egy óvatlan pillanatban ismét nyakig összefosnia magát, úgyhogy idejekorán elvonultunk fürdeni, aztán tíztől fél tizenegyig hallgattam, ahogy a bogárkáknak magyarázott az ágyában.

Aktuálisan arra a témára vagyok rákattanva, hogy hogy tudnám meggyőzni J.-t, hogy hogy hagyja ki, vagy legalábbis tolja ki minél jobban a hajnali evését. Mintha csak megérezte volna: a reggel 4-es ébresztés helyett csak fél 6-kor nyüffögött, aztán visszaaludt és csak háromnegyed 7.-kor kellett etetni. Hajrá hajrá! És jegyezzük fel azt is, hogy csodás hangszíneken szokott csicseregni (pláne ébredés után, nagy örömünkre), meg hogy azóta is gyakorolja szorgosan a hasról hátra átfordulást, de nem sikerült megismételnie a produkciót.

 

Esetem az őszinte eladónővel

Van egy viszonylag puccos, de jó minőségű cuccokat áruló bababolt a központban. Tudtam, hogy leárazások vannak, elmentem, nézelődtem, vettem két kis sálat, egy babalepedőt, egy masic J betűt, amit majd kibiggyesztünk a falra. Illetve lelepleztem magam, mint zöldfülű szülőt:

Én: – Elnézést, a kisfiam közelebbről mászni fog. Tessék mondani, ilyenkor mit szokás a földre teríteni?

Ő: – ???

Én: – Mármint vegyünk egy speciális plédet? Vagy tudom, hogy van az a bizonyos haptapi…

Ő: – Teljesen fölösleges. Le kell tenni a gyereket a földre. Ha van szőnyeg, akkor a szőnyegre, ha nem, a padlóra. Úgyis elmászik.

Én: – Na jó, de látom vannak ezek a különleges vastagabb játszóplédek…

Ő: – Igen, azokról még fejre is eshet, annyira vastagok. Nem kell semmi. Tessék letenni a földre, mászik és kész.

Én: – Jó, köszönöm. (Elandalgok a döbbenettől letaglózva.)

Ünnepi

Az van, hogy három éve már, hogy nagy hirtelen összeházasodtunk, ami akkor a romantika végtelenségig való fokozásának tűnt, meg igazából most is annak látom, csak időközben kicsit eluralkodott az életünkön az ügyintézések és menedzselések és gyerekneveléssel kapcsolatos izgalmak és rutinok tömkelege, ahogy az meg van írva és amint az jó előre várható is volt, de nem baj, lesz még itt romantika (ugye?), ma is kaptam bazsarózsát meg dupla szivárványt az égre, hát mi ez, ha nem biztos jel?

Meg az is van, hogy a gyermek talán jobban van már, A. is viszonylag egészséges, csak nekem folyik és viszket rettenetesen az orrom. Illetve az is van, hogy kicsit aggódva konstatálóm, hogy a maci rettenetesen erős kezd lenni, ma például szinte kicsavarta a kisujjam, csak úgy lazán, oda sem figyelve, és a pelenkázóasztalon osztogatott mellberúgások mostanig inkább voltak kellemetlenek, most már veszélyesek kezdenek lenni. Nem tudom, remélem leszek elég serény félreugrálni az útjából, mikor nem ízlik a pép és meghanyítja a nyuszis tányérkát, vagy amikor majd a fülespofokat osztogatja kiscsoportos korában, ha este szólok, hogy nincs több rajzfilm, irány az ágy.

Fck

Kb. tíz perc telt el az előző poszt megírása után, mikor feltűnt, hogy a gyermek nagyon csúnyán szörcsög és köhécsel álmában. Hát így jártunk: előbb azt hittem, hogy a vonatban volt túl erős a légkondi, aztán szép lassan rajtam is kiütköztt a kórság (torokfájás, takony, most épp hőemelkedés), ma reggelre A. is elkezdte. Szegény babának nagyon rossz a kedve, amikor ébren van, főleg nyivákol, álmában horkol-röfög, én meg ma kómásan tettem-vettem, alig vártam, hogy aludjon, hogy én is odabújhassak. A ház persze szalad, mert jól széttúrtuk a hétvégén. Jól telt, volt séta meg sörkertezés meg hamburgerezés meg társasozás, nem kellett sokat fogadósnézni (nem is bírtam volna mondjuk). Az viszont durva, hogy bármilyen jól telik meg kíváncsi vagyok a beszélgetésre, éjfélkor érzem, hogy kész, vége, nekem most le kell feküdni, más filmben élek. Akkor lehet szurkolni, hogy legalább a gyermek ússza meg gyorsan és könnyen, nagyon kis kétségbeesett arca van egész nap.