Hogyvolt – ünnepi kiadás

Hát elvonult a sereg. Ahhoz képest, hogy ez volt az első nem otthon töltött karácsonyunk (vajon csak nekem? szerintem a szüleim sem karácsonyoztak máshol, mint otthon, amióta gyerekeik lettek), egész otthonosra sikeredett. Vicces, hogy mennyit rámoltam előzőleg, aztán rekordgyorsan megtelt a hely a rengeteg csomaggal és cuccal, aztán egy hétig őrületes kupi és káosz uralkodott a házban. (Ezt nem panaszképpen mondom, igazából örültem, hogy ilyen jól belaktuk a lakást, csak el kellett engedni a control-freakséget.)

Összességében a régi, blokklakásos karácsonyainkat idézte az egész: apám mindegyre tett-vett (fúgázott, polcokat szerelt a pincében A.-val), anyám a konyhában ügyeletezett, mi meg a tesómmal őgyelegtünk, illetve főleg babáztunk, hát ez volt az idei újítás meg fő attrakció. Még a konfliktusok is egészen ismerősek voltak – mi nem vagyunk egy veszekedős család, inkább csendesen gyűlik a feszültség, aztán dohogunk meg pofákat vágunk. Idén az a kevés zsummogás is nagyjából az én osztályrészem volt, még jó, hogy kenhetem a hormonokra.

A gyermek pedig fantasztikusan aranyos és jópofa, mindenkit a kisujja köré tekert és szerintem határozottan jó gyerek: csak első éjjel ment a műsor, amit nem is csodálok egy ekkora út után. Egyébként csak akkor nyikkan meg, ha éhes, vagy ha öltöztetik. Eljátszik egyedül félórákat, cukiskodik szüntelenül, nagyokat vigyorog az emberre, áhh, egy álom! Az egyik legnépszerűbb szavunk az elmúlt napokban: “Heőőő!” Kicsit izgulunk, hogy a családra eső jógyerek-kvóta ezennel kimerült, de hátha mégsem.

A napok nagyjából így teltek: felkelés, tollászkodás, kávé-reggeli, beszerzések, pakolászás (több rend babaruha kimosása és kiszelektálása például), esetleg egy séta a központban vagy a parkban (egyszer a nymphenburgi kastély kertjébe is eljutottunk, kár, hogy padtól padig bírtam csak vonszolni magam és hamarább hazajöttem hevervén önsajnálkozni), ebéd, szieszta, aztán random délutáni műsorok: fadíszítés, sütögetés, kártyaparti, gyerekcsodálás stb, vacsora, lefekvés. Egy este a tesómmal ki is mozdultunk, találkoztunk A. barátnőnkkel, úgyhogy volt egy kis szociális élet is. Ja, és még olyan is volt, hogy elcipeltem a tesóm a Müllersches Volksbadba úszni, az nagyon jól esett. (Közben anyámék meg A. tologatták a babakocsit az Isar partján.)

A család nagyon kedvesen körbeajnározott, hogy milyen jól tartom magam, de az az igazság, hogy valamikor a harmadik nap környékén elég csúnyán lerobbantam és kicsit vissza kellett fogjam magam ugrálásilag. Begerjedt ugyanis a derekam és valamiért úgy is marad (ma sunyiban legugliztam a jóslófájások mibenlétét is, de ez talán még nem az, mindenesetre kellemetlen). De mindent összevetve jól átvészeltük az eseménydús egy hetet: A. újfenn kiérdemelte leendő mellszobrát, annyira jól viselte a káoszt meg a hülyeségeinket, lassan a zaba-kómából is magunkhoz fogunk térni és idővel majd a lakás is visszanyeri eredeti formáját, haha.

Aztán tegnap hajnal 4-kor a szüleim indultak el, 6 körül meg a tesóm a deddel (a hős A. kikísérte őket a reptérre, anyámék Memmingenből mentek, úgyhogy őket a busz vitte ki). A tegnapi nap mosással és alvással telt, szoktuk a csendet és a nyugalmat, este meg elmentünk a Star Wars-ra, ha már volt napijegyünk. Ma délben pedig a nőgyógyásznál volt jelenésem egy újabb CTG-re és vizsgálatra, továbbra is minden oké. Hát itt tartunk, lassan az anyám által előkészített kajákat is sikerült feldolgozni/lefagyasztani, mostmár nyugodt lélekkel várhatjuk az újévet (gyanítom, hogy a leguncsibb szilveszter lesz ever, de nem is bánom olyan nagyon).

Elkezdődött

A nővérem és a gyerek már repülnek idefele. Ma A. meg F. kirándultak, én egész nap rámolatam, pakoltam, befejeztem amit szerettem volna, főztem, pakolásztam, mosogattam, pakoltam tovább. Este irtó fáradtan értek haza (kicsit elnézték a túra nehézségi fokát) és elég hülyén adta magát, hogy még neki kell állni bútorokat tologatni (megcserélni a kisszobai ágyat a kanapéval, mert a tesóm a gyerekkel alszik, de ehhez át kellett helyezni x bútort és az ágy alá besuvasztott cuccokat szintén átpakolni*) és nyilván én nem tudtam ebből kivenni a részem, úgyhogy  hirtelen a csípőre tett kezű dirigálós némber nem túl hízelgő szerepkörében találtam magam, akinek csak a szája jár ugyebár. De hát ez van, nem akartam a tesómat azzal fogadni, miután megérkezik (vélhetőleg egy fájin jetlag meg egy üvöltő 3 hónapos társaságában), hogy akkor álljon neki bútorokat emelgetni A.-val, mea culpa. Persze a ház ismét tele mindenféle random fölösleges cuccal, hiába vittem le egy adagot a pincébe, lett helyébe két másik. De mindegy, a sütés sem fért bele, szakad le a derekam és éjszaka van, mostmár jó lesz minden így, ahogy van. Ja és érezhetem magam külön szarul azért, mert nem én megyek ki hajnalban a tesóm elé a reptérre cipekedni, hanem A. Na nembaj, akkor most szokom az érzést, hogy kurávra nem lehet megfelelni mindenkinek (magamnak sem általában), biztos lesz még részem ebben mostanában.

Azonkívül pedig begyulladt a jobb hüvelykujjam körömágya és minden kis mozdulat fájdalmas. Máma éjjel megismerkedek a hagymadunszt rejtelmeivel, wish me luck. Holnaptól arrafele meg pláne.

*külön fektetpontot kaptam, amiért megkérdeztem A.-t, hogy ugye nem a szekrény tetejére pakolja a szajrét, mer akkor kb. csebervől vödörbe arrrgh…

Idill

Tegnap este becsomagoltam az ajándékokat. Ma délben bepakoltuk a dolgok nagyrészét a kész szekrénybe. Kezd átláthatóbb lenni a ház (holnap A. meg F. kirándulnak, addig én még rámolok, meg sütök). Elsétáltam a Rossmannba a frissen szült szomszédasszonnyal meg a babával, sokat mesélt. Mire hazajöttem, A. halk focinesz mellett aludt a kanapén. Bevágtam három mandarint, kicsit hevertem én is, most pedig megyek a konyhába csörömpölni. Este a honleányokkal találkozok, holnapután reggel indul a családozás.

Fáradt vagyok, Fjodor Iljics, fáradt

Nyafogás következik.

Az éjszaka egy részét ülve szenderegtem a rengeteg gyomorsav milyán, reggelre úgy éreztem magam, mint akit egész éjjel kergettek egy husánggal át az őserdőn. Kellett viszont menni orvoshoz (ez még nem a nőgyógyász, az holnap néz meg, ez az… ööö… a másik szakember volt) Pasingba, díszbe vágtam magam (ez egy sárga ruhát jelent, mert a jól bevált terhesnadrágom épp mosásban van) és elvonultam. Szerencsére az orvos csupa jót mondott, avagy hogy nem vészes a szitu, azért felírt egy lidokainos krémet végszükség esetére. (Én: “És a lidokain nem veszélyes a babára nézve?” Ő: “Nézze, ez a gyerek már készen van. Hamarosan kijön, megáll a fűtőtest előtt és tiszta erőből lefejeli*, akkor is lidokainos krémet kap majd a kórházban.” Én: “Heh!”) Aztán, ha már ott voltam a pláza mellett bétértem s egy kis hétkrajcározást követően megvettem az utolsó hiányzó ajándékot is. Nem flangáltam sokat, és amire hazaértem mégis annyira ki voltam dögölve, hogy ruhástól elaludtam a kanapén, a postás riasztott fel kb. fél óra múlva. Azóta is rettentő kómás vagyok, szuszogok, fújtatok, még gondolkozni sem bírok. Pedig jó sok mindent kellene csinálni, főleg ajándékokat előkészíteni. A. ezalatt máris összeszerelt egy szekrényt (hálistennek a Koothrapali elvitte a régit, hallelúja!), legalább ő hatékony. A gyerek meg tornamutatványokat abszolvál a hasamban szakadatlanul, nagyon aranyos, csak félek, hogy véletlenül lerúgja valamelyik  létfontontosságú szervemet.

*Ezt illusztrálta is, megfogta a képzeletbeli rácsokat és lefejelte a semmit

Vonalkás

  • Most, hogy otthon kitört a botrány, amiért megtiltották a zárt tereken történő dohányzást és szerencsétlen láncdohányosok kikényszerülnek a kocsmák elé cigizni (egy ismerős például nagyon vehemensen nyafog, hogy az állam ne akarja erőszakkal megóvni az ő egészségét – megálltam a késztetést, hogy bekommentáljam, hogy óppardon, mindannyian leszarjuk a te egészséged, én és az állam az ÉN meg a többi nemdohányzó egészségéért aggódunk, köcsög!), megint eszembe jutott, hogy A. már fél éve nem cigizik. Erről meg eszembe jutott, hogy ezek szerint már fél éve tudjuk, hogy terhes vagyok. Wow.
  • Ezzel megint nem mondok újat, de egyre több érv támasztja alá, hogy a harmadik trimeszter az tényleg szívás. Az egyik leggázabb és legfájdalmasabb aspektust nem is taglalom, holnap megnézi szakember is, remélem mond majd valami okosat. De egyre gyakoribb az émelygés (valahol olvastam, hogy visszatérhet a terhesség vége fele) és a komoly gyomorsav, amitől szintén émelygek. Álmomban sokszor fájnak a csípőcsontjaim. Gyakoriak és durvák a vádligörcsök. Hamar és csúnyán ki tudok fulladni. Konstans és erős nyomás van a hólyagomon. Gyakran befeszül a hasam, néha elég fájdalmas. Ez persze mind kibírható, csak egyre több apróság kezd összegyűlni és egyre intenzívebbek a dolgok.
  • Lement az első turnus vendég, egy olyan kuzin, akivel viszonylag ritkán találkozok, meg a barátnője, akit csak az esküvőn láttunk futólag. Most volt idő kicsit beszélgetni (itt laknak majd nem messze), jól esett.
  • Délután elmásztam egy sokadik körre a könyvesboltba, meg ácsorogni a DM polcai előtt (megint nem vettem sem pelenkát, sem babakencét, egyszerűen nem bírom rávenni magam, hogy 10 eurót költsek a kalendulás Weleda-krémre). Pelenkát pedig azért nem vettem, mert tudtam, hogy haza kell hozni a szépséges szőnyegünket a tisztítóból – jó döntés volt, mert a szőnyeg úgy volt összecsomagolva, mint egy túlméretezett szaloncukor, nem volt szabad kezem mást is cipekedni.  Most pedig kicsit olyan, mintha legalábbis kimeszeltük volna a nappalit: csodás, hogy micsoda különbséget csinál egy tiszta szőnyeg. Megint vannak színei! Áhh, oda vagyok érte, ez van!
  • Amikor hazaértem, A. épp a Rajesh Koothrapali fedőnévre hallgató, szűkszavú, ámde kétbalkezes indiai vevővel szerelte szét a hálószobai szekrényünket. Csak egy szekrényajtó repedt meg, amikor hatalmas robajjal összedőlt az egész egy adott pillanatban. A fickó szerencsére mégis elviszi, sajnos csak holnap, A. viszont máris nekiállt összerakni az új szekrényt, szóval mostmár tényleg csavarok, préslemez lapok, polcok és fiókok lepik be a házat, a ruháink hűvös halomban pihennek a kisszobai ágyon. Hát fészekrakunk, na. De szép lesz majd, ha meglesz, klasszisokkal szebb és nagyobb, mint a régi.
  • Anyám postázott egy csomagot, tele “egy kis hazai”-val. Előttük ideérnek. Bejgli a kuktában, kolbászok, gumicsizma, ami kell!
  • Egy csomó olyan beszerzendő dolog kapcsán teljesen tanácstalan vagyok, ami szerepel ugyan mindenféle csekliszten, de nem egyértelmű, hogy előre meg kell-e venni, vagy csak szükség esetén. Sajnos a Hebamméval épp áttoltuk a találkozót január elejére (mert pénteken nőgyógyászhoz megyek és nincs értelme a két időpontnak közvetlenül egymás után), úgyhogy nem tudom kikérni a véleményét csomó hülyeség kapcsán. Kicsit félek, hogy ne legyen késő januárra hagyni a beszerzések egy részét.
  • Mostmár nagyon el kéne olvassam a szülős könyvet meg talán a Suttogót is (vagy azt is csak később kell?), nézni kéne légzéses videókat. Meg kéne írni az elmaradt maileket (minden nap megírok egyet, mégsem fogynak), behozni az elmaradásokat. Folyton az az érzésem, hogy befejezetlen ügyeim vannak, kellemetlen.
  • Az éjjel sokat és furcsát álmodtam (mint mindig mostanában), de ébredés után feltűnt, hogy a gyerek már beépült az álmaimba is.  Nem volt megszületve még, viszont egészen világosan éreztem a hasamban végig. Néha éberen is  egész jelenvalónak tűnik a gyerek, máskor pedig még mindig nem tudom elképzelni, hogy egy adott pillanatban ki fog kerülni a hasamból. Egyelőre nagyon jól érzi magát a hasam jobb oldalán – hihetetlen, hogy milyen mélyen-lenn is tud néha kaparászni.
  • Ma először vettem fel a Zs.-től kölcsön kapott fekete kantáros nadrágot. El kell ismerni, hogy nagyon kényelmes, de valahogy nem kompenzálja a borzalmas látványt. Úristen, kantáros nadrágos kismama lettem.
  • Miközben tegnap nagyon ment a hülledezés annak kapcsán, hogy a magyar közéletben megint megaszonták a befolyásos férfiak, hogy hogyan önmegvalósítsanak a nők (szüljenek nekik magyar unokákat, ne akarjanak annyi pénzt keresni stb) és nem átalltam én is felhördülni a böszmeségen, azért eléggé megtestesítettem minden fideszes honatya álmát: takarítottam, vásároltam, főztem-sütöttem, és a hasamtól néha nem fértem oda rendesen a konyhapulthoz. De azért fejben egy emancipált, feminista, szemi-karrierista nő vagyok, becsszó! (Szmájli)

Béke velünk

Szóval tegnap hazakerült a Pax, szerencsére P. is ment leszerelni és épp befért a kocsijába az összes elem (az üvegajtókat is szét kellett szedjék), csekély 3 óra elteltével már jöttek is és tizenkilenc rendben felhordták a hatalmas elemeket, meg a hozzá járó fél kiló csavart. Ma pedig elkezdtük árulni az “olyan ronda, hogy már szép bele” hálószobai szekrényünket, amit még az előző lakóktól örököltünk, holnap meg is nézi egy érdeklődő. A dolog szépsége, hogy nagyjából kedden indul a vendégáradat, keresve sem találhattunk volna jobb időpontot a ház feltúrására haha – de úgy számoljuk, hogy amire jön a család, nagyjából helyreáll majd a(z új és feljavított) rend, szóval minden szuper lesz, csak még egy pár napig sakkozni kell az idővel és  munkavolumennel, addig szorgosan kerülgetjük a különböző bútorelemeket és ideiglenes lerakatokat és nagyon remélem, hogy nem fog a fejembe suvadni a két, cirka két és fél méteres üvegajtó egyike sem, amelyek jelenleg a nappali falának, illetve a könyvespolcnak vannak nekitámasztva.

Tegnap a hurcolászós műsorszám után gyorsan sütöttem egy tonna pizzát a szegény, izommunkától megfáradt férfiaknak, aztán elmentünk a filmmúzeumban megnézni ezt a filmet és hát jaj. Ügyesen megcsinált és elég fájdalmas darab, még mindig azon gondolkozok, hogy 1) de jó, hogy fiam lesz 2) de jó, hogy tinédzserként elszállt, nem túl mutatós csaj voltam, aki egy teljesen elrugaszkodott, sznob, párhuzamos világban élt és kb. semmit sem tud ezekről a dolgokról. Aztán P. gyorsan felsorolt pár nevet az egykori közös évfolyamtársaink közül, akik szerinte hasonló sztorikban részesültek, hát eléggé el voltam hűlve, hogy a vadkatolikus jókislányok hova serdültek középiskolás korukra.

Most annak van a szezonja, hogy mindenki húz el innen (tegnap E. is kinyögte a film utáni sörözéskor, hogy mennek megnézni egy lakást Berlinben), ma délelőtt R.-től búcsúztam, mert neki is lejár lassan az itteni éve. Búcsúzóul elmentünk a játékmúzeumba: még sosem jártam ott, egy aranyos kis torony 5 emeletén van berendezve, minden volt századeleji mechanikus játékoktól ósdi játékmackókon át fantasztikus kis babaházakig, nagyon tetszett. Aztán sétáltunk és beszélgettünk, meleg volt és sütött a nap, jól esett kint lenni. R. sokat mesélt a családról, ahol egy évig dadáskodott két örökbefogadott kisgyerek mellett. Egészen szomorú dolgokat is mondott, nyiff. Remélem, hogy mi tudjuk majd úgy szeretni a gyereke(inke)t, ahogy szükségük lesz rá és vigyázni a lelki épségükre. Na hát ennyire érzelmessé tett a tegnapi film meg ez a sztori, de hát a hormonok, ugyebár…

Hát így

Ma délután beköszönt egy kolléga (ő is kicsit az ajtóstól a házba-típus: “Hahó! Vagy? Buzz! BUZZ!”) és nagy meglepetésemre ajánlott egy munkát. Egy nagyon izgalmas rendezővel és csapattal. Holnap kezdődne és február közepéig tartana. Khm. Megköszöntem a rámgondolást és gyúttal lemondtam egy ugyanoda szóló tavaszi munkaajánlatot is (az fesztiválos meló lenne, szívem csücske típusú munka), mert sajnos nem reális, hogy a 2-3 hónapost hurcoljam magammal és még teljesítsek is. Na, hát akkor elkezdődtek az áldozathozatalok, hallod fiam?

Este felavattunk egy társasjátékot, amit nászajándékba kaptunk: valamelyik pesti múzeum (talán a Szépművészeti) adta ki, csendéleteket kell megfigyelni és beazonosítani mindenféle részleteket, kompozítciót, ecsetkezelést stb. Azt hiszem, ma éjjel pillangókkal, gyűrött bársonyszövetekkel és kettévágott citromokkal fogok álmodni.

Máma

Egy kicsit elkiabáltam magam, már arra vonatkozólag, hogy a lábamnak már meg sem kottyan semmi. Ma például fájdogál, el is van gémberedve, nem tudom mi a baja. Tény, hogy november óta nem voltam gyógytornán, de az az igazság, hogy egyszerűen nem bírom már elképzelni magam a gépeknél tornászni.

Ma volt a napja, hogy L.-lel elnéztünk a Tollwood-ra. Reggel mentünk volna, aztán kiderült, hogy csak 2-kor nyit, így legalább volt idő másra is délelőtt. És akkor ímhol, a mai sikerélmények lajstroma:

  • 1-2 aranyos ajándék beszerzése;
  • eladtuk végre a hatalmas ikeás íróasztalt, ami a kisszobában foglalta a helyet;
  • A. vett ebayen egy Pax szekrényt (és ezúttal nem a luxemburgi határon, oh yeah!), tehát előbb-utóbb lesz sok tárhely! Egyúttal megvan a hétvégi programja is szegénynek, nem irigylem különösen a szétszedésért és elhozásért…
  • Újraszerveztük a konyhában a fűszeres szekrényt – A. kiszerelte a lepattant, műanyag, ezeréves fűszertartót, ami csak a helyet foglalta és most végre férnek a dolgok;
  • Befutott a fordításpénz, ó kéj, ó mámor!
  • Egy kondér tonhalas saláta vacsorára, amit úgy ettünk, mintha egy hónap junkfood után beszabadultunk volna egy zőccséges kertbe.

Voltak azér kellemetlen pillanatok is, például amikor nekiálltam fulladozni a vásár közepén és ötpercenként le kellett üljek kifújni magam (köszi, meghűlés!). Meg vicces is: amikor az íróasztalért idesündörgött halkszavú tinédzser és nagyszájú anyukája rádöbbentek, hogy nincs nálunk elég készpénz kifizetni a cuccot – azt a példás pironkodást és elnézéskérést! Eljátsztam a nagyvonalú eladót, akinek elég, ha holnap reggel utalják a pénzt, pedig igazából annyira örülünk, hogy valaki elcipeli a háztól azt a dögöt, hogy szerintem ingyen is adtuk volna.

Vonalkás

  • Mostmár borzasztóan zavar (meg kicsit aggaszt is) ez a taknyolás, ürülget de sosem ürül ki rendesen, úgyhogy szünet nélkül fújom az orrom és krákogok, arrgh. Holnap mostmár tényleg megyek a háziorvoshoz. Hétfőn is készültem, de…
  • …nőgyógyászos nap lett, volt egy kis ijedelem (kulcsszó: vér), de minden rendben, illetve lesz még egy alaposabb kivizsgálás a jövő héten, de az már csak a biztonság kedvéért.
  • Biza, a 32. hétben járunk én meg ez a kismalacz, határozottan érdekes. Még mindig nagyon sokat mozog (úgy tűnik van még helye). Nekem meg egyre golyóbisabb hasam van. A derekam fájdogál, de a fulladásos jelenség enyhült. És figyelitek, hogy továbbra sincs egy szó sem a térdemről? Mer ilyen jól viselkedik, azér.
  • Ma kaptam egy kisebb sokkot a DM-ben a cumis polc előtt. Cumisüveg kell? Anyatejtároló zacskók? Cumi? Melyik fajta? Melltartóbetét? Elektromos mellszívó?! Végül megvettem a baba-kisollót, azzal  nem lehet mellényúlni. Legközelebb majd jobban felkészülök, mielőtt arra járok.
  • Nem tudom mire véljem ezt a gyapjú-hisztériát, itt minden csapból az folyik (mármint a “bio-mama” jellegű csapokból), hogy újszülöttre és csecsemőre csak és kizárólag gyapjúruhákat szabad adni, mert az milyen prímán kontrollálja a gyerek testhőmérsékletét. És bio! És nem lesz allergiás a baba! És szellőzik a bőre! És bio! Nem tudom, egy kicsit nekem erőszakos ez a kampány, meg túlárazottnak érzem az összes gyapjú-babacuccot, de biztos van benne valami. Akkor invesztáljak én is 25 eurót gyapjútakaróba, mert minden mással BŰN takargatni a gyereket?
  • Tegnap nagy nehezen meglett az adventi koszorú, kb. tíz perc alatt dobtam össze (amíg A. telefonált, ez azért fontos részlet, mert szerintem elég fáin teljesítmény összesen két kézzel megformázni-tekerni-kötni 6-7 fenyőágból egy koszorút, pláne ha valaki ilyen kézügyetlen, mint én). Végülis életem első adventi koszorúja, a tavaly egy zöld szalvétára pakoltam négy teamécsest meg pár mogyorót, ahhoz képest ez egy mestermű, bár ez is nagyon minimál. Jól esett meggyújtani a gyertyákat (amiket persze csak úgy beleállítottam, mert az ágra rögzítéshez szükséges szkillekkel már nem rendelkezek…), lehet hogy öregszem? Vagy ezek még a hormonok?
  • Elkészült az ágytakaró, amit a kuzinom horgolt nekünk nászajándék gyanánt. Hatalmas és gyönyörű, de tényleg. Teljesen meghatódtam, annyira szép.
  • Ma délelőtt hallottam egy kis diszkrét babasírást a falon túlról, írtam fb-on a szomszédasszonynak és aztán cseteltünk is egy kicsit. Azt írta tört németességgel, hogy élete legszebb napja volt és hogy a kislány olyan mélyen alszik, hogy akár fúrhatok is (WandBora, ezt a szakszót használta, óóó de cuki), nemhogy porszívózhatok. Majd valamikor összefutunk és elmeséli az élményeket. Közben meg máris elábrándoztam arról, hogy elkérhetném az ő terheskabátját, amikor a most meglévő végleg szűk lesz (hetek kérdése).
  • Rájöttem, hogy vészesen kevés idő van már a vendégáradatig, amit a kuzinom nyit 15.-én, majd A. barátja folytat, utána pedig érkezik az egész család. Szóval gyorsan be kéne szerezni mindent meg elintézni azt, ami decemberre ki volt tűzve. Például fogalmam sincs, honnan szerezzek a mózeskosárba való ágyneműszerűséget (most csak egy óvális matracka van benne). Vajon már karácsony előtt célszerű összeállítani kórházi csomagot? Én szívem szerint januárra hagynám, meg a mindenféle kencék és kozmetikumok beszerzését is.
  • Röpke 2 év után elvittem a gyönyörű kelim szőnyegünket a tisztítóba, jövő szerdára lesz meg. És ebben ki is fog merülni részemről a karácsonyi nagytakarítás. De micsoda érzés lesz majd a tiszta szőnyeg, ahh!
  • Kezdek kinőni a ruháimból, lassan-lassan a terhesruháimból is. Szerintem ugyanabban a 4-5 pólóban fogom a hátralevő heteket lenyomni. Mondjuk ez legyen a legnagyobb problémám!

Rakjuk a fészket

Lett végre pelenkázó komód, három fiókos, gyorsan be is pakoltam a babacuccokat (teljesen megtelt, őrület, hogy mennyi mindent kaptunk!), átszerveztem pár fiókot és tárolóhelyet (különös tekintettel a “most ezt ideteszem, még jó lehet valamire”-jellegű szarokra*), A. tologatott párat a bútorokon és máris sokkal jobb minden. Persze mindennek ára van, egész nap ment a műsor és az adventi koszorút csak holnap fogom összeügyeskedni (arrgh). Szintén a fail kategóriába tartozik a mézeskalács amit sütöttem: kicsit izgultam, hogy túlfűszerezem-mézezem, ehhez képest teljesen jellegtelen, műanyagízű izé. Pedig terveztem vinni belőle L.-nek, aki koncertre hívott ma délután, de végül – fájó szívvel – úgy döntöttem, jobb nem blamálni magam. A koncert nagyon szép volt (Vivaldi és Händel kórusművek egy közeli templomban) és L. hozott nekünk mikuláscsomagot is, kicsit hülyén adta magát, hogy én üres kézzel mentem. Na, majd bepótolom…

* nagyon kell vigyázni, mert viszonylag kevés tárhelyünk van és a cuccaink osztódással szaporodnak. Volt egy gyerekkori barátnőm, akiknek szerintem családilag volt egy kis hoarding-problémájuk, tiszta klausztrofóbia volt belépni hozzájuk: minden kis zúgot beépítettek és megpakoltak kis bütyüszökkel és dísztárgyakkal, minden használati tárgyukból volt legalább három példány és persze minden koszos volt, mert ennyi mindent nem lehet tisztán tartani. Na, ez a lakás szokott lebegni a lelki szemeim előtt és ilyenkor visítok és szelektálom a ruháimat és követelem, hogy A. a szekrények tetejére pakolt elektronikai cikkeket azonnal ebayezze el a háztól.