Kényszergasztro

E. beszervezett minket is a kajamentésbe, ami úgy néz ki, hogy heti egyszer(?) A. odabiciklizik egy hatalmas biobolthoz, elhoz rengeteg lejárni készülő kaját, saját használatra megtartunk amennyit szeretnénk, a többit el kell jótékonykodni. Sajnos pont piacnap (és nagybevásárlás) után ment, úgyhogy eleve tele volt a hűtő csomó frissel, de hazahozott rengeteg mindent, úgyhogy két napja fektetés után főzök, mind a bolond, hogy ránk ne romoljon, már meg is pakoltam a mélyhűtőt. Főztem egy hatalmas zöldséglevest, nagy adag bolognait, curryt, tabulét. Holnap még egy gulyást kell összedobni, ezzel kb. le is fedtem a jövő heti meleg kajákat, nem kell délelőtt a lopott időkben ezzel szarakodni. Őszintén szólva kifejezetten élvezem ezeket a nyugis főzéseket, csak ne fájna a hátam estére már úgy, mintha szét akarna szakadni.

Egyébként a mai nap hőse L. volt, aki délben átjött hozzánk és játszott a babákkal, úgyhogy tudtam ebédelni, altatni, zuhanyozni. Megmentette a napot, tényleg. J. láza mindegyre fel-felszökik még, iparkodok nem ráparázni. Az van, hogy ritkán szokott beteg lenni, ezért szokatlan és aggódunk talán jobban is a kelleténél. Szuper, hogy jön itt van a hétvége.

 

But of course

Megredeltem a tortát. Megvettem a jegyeket a Gryllus-koncertre holnapra, vagyis a tulajdonképpeni szülinapra. Beszereztem ajándékot meg csomó szirszart a zsúrhoz. A piacon még spontán meghívtuk A. szimpi kollegináját és a kislányukat.

Aztán a piacról hazafele feltűnt, hogy melegecske a maci homloka. Itthon mértük, 38.5. Jó, hát akkor elengedjük ezt a hétvégét, kicsit kínos lesz mindent egyenként lemondani, de talán még kínosabb lenne megfertőzni itt az egész bagázst, ilyen parás időkben pláne. Még jó, hogy csak az előkészületek egy része volt meg és még nem álltam neki a lázas sütésnek-főzésnek. (Cserébe a fürdőt az éjjel kivixoltam, mondjuk az nem ment rossz helyre.) Majd hétfőn visz muffint az oviba, majd jövő héten valamelyik délután vagy hétvégén lesz zsúr, nem tudom. Jelen pillanatban meg az a szerencse, hogy túl fáradt vagyok ahhoz, hogy ideges legyek. A baba ugyanis megint nyomta a műsort 4-6-ig, aztán egész nap rohangáltam, mint a mérgezett egér (gyerekorvos, ajándékvásárlás, kis háztartás, ovi, piac, aztán itthon a láz-para). Hát heló, tél, vírusok, mért is gondoltam, hogy megússzuk, basszameg.

Mindettől függetlenül: négy éves lesz holnap a mackó, hurrá hurrá!

Eü. híreink

Hát az első számú hír a SZ címoldalán fogadott, hogyaszongya, a korona-vírus már Starnbergben. Röviden elgondolkoztunk, hogy kell-e szaladni betárazni tartós élelmiszerekből, de aztán úgy döntöttünk, hallgatunk a hatóságokra, elvileg “semmi pánik”. Hmmm.

A. ma itthon maradt, készült leverni a lábáról valami kórság, sikerült meggyőzni, hogy inkább előzze meg a bajt. Nekem is fájdogál a fejem meg vannak gyanús jelek, de egyelőre tagadásban élek.

A baba köszöni, taknyol továbbra is, de mintha már nem lenne olyan vészes a szitu.

Ma volt J. a féléves kontrollon (a folt miatt a halántékán). A doktornő szerint tavasszal elkirándulhatunk Tübingenbe első pofavizitre a klinikára, ahol majd kezelik. Elvileg egy év múlva kezdik majd az eltávolítást (2-3 beavatkozásról szólt a fáma).

Nekem két “nyugtalan” anyajegyemet akarta ismét megnézni. Hümmögött kicsit, aztán mondta, hogy akkor ezeket eltávolítjuk, amint abbahagytam a szoptatást. Biztonságból. Kedélyesen csacsogtam tovább, nagyon iparkodva, hogy ne látszodjon rajtam, mennyire mellbe vágott az ügy. Na de ez csak prevenció, ugye? (UGYE?) Meg kell kérdezzem L.-től, hogy függ ez össze a szoptatással.

Este A. ellépett magrezonanciás vizsgálatra. 8-ra volt időpontja, hát soha jobbkor ugye*, na de a lényeg, hogy tényleg nem láttak semmi gyanúsat, valszeg a gyógytornát kellene komolyabban vegye. Örülünk.

* (note to self: a tandem fektetési kísérleteket egy ideig hanyagolni. Kb. másfél órás akció volt, felváltva ordibálták fel egymást, aztán mikor már nagyon dühös kezdtem lenni, inkább felkapcsoltuk a villanyt és olvastam még két Janikovszky Éva-mesét, abba belealudt a baba, rá egy örökkévalóságra aztán J. is)

Minimál

Vannak barátnőim, akik csak úgy, gyereknevelés és családi élet és gyes mellett a) dolgozgatnak, b) házat építenek vagy renoválnak, c) tanulnak, d) céget alapítanak vagy egyéb vállalkozásokba kezdenek. Ehhez képest én örülök, ha összejön a minimum: senki ne legyen durván kialvatlan, senki ne legyen (nagyon) beteg, együnk viszonylag egészséges (és finom) dolgokat, ne vesse fel a dzsuva a házat, legyen tiszta ruhánk, találkozzunk emberekkel. Legyen békesség, senki ne érezze magát elhanyagolva, ne legyen boldogtalan. Aztán a luxus netovábbja: olvasni valami jót, nyugodtan, nem kapkodva, az sem baj, ha közben lóg rajtam egy baba.

De az is lehet, hogy csak a hűlés készül engem is leteríteni, és védekezésképpen jelzett be a testem ma (hétfő) reggel 9-kor, mikor a fiúkat útra pakoltuk és ezért aludtam két órát békésen a kisbabával. Utána még egy kávé, zuhany, ebédeltetés, altatás, mostmár indulhatunk is J.-ért. A ház persze romokban. Normális körülmények között elég frusztrált lennék, de most túl pihent vagyok hozzá.

Not great

Sajnos a baba affele tendál, hogy kizárólag rajtam vagy mellettem aludjon. A babakocsiban is rövidebbek lettek a szundik, elaltatni is egyre nehezebb, mert a helyváltoztatásra azonnal ébred. Egyetlen esély mostanában (oldalra fekve) etetni, abba belealszik, ha szerencsém van, ki tudok slisszolni, de úgy meg a saját kalimpálására ébred fel viszonylag hamar. Tegnap egész délután alig aludt, cserébe este fél 11-kor még hatalmas szemekkel nézelődött és fel volt pörögve. Éjszaka meg lecsapott rá a takonykór, úgyhogy volt nagy szörtyögés, krákogás, felháborodás. Most épp a hintában próbálom altatni, ha összejönne, akkor azalatt mondjuk el tudnám pakolni a tiszta ruhát. Vagy felmoshatnám a fürdőt (lepisilte, a lábammal egyetemben, amíg a pelenkáját áztattam be). Vagy elrámolnám a főzés nyomait. Egyébként azért tudok írni, mert itt vagyok mellette és lát, csak épp álmosodni nem akar, arrgh.

Na jó, ki kell venni. Akkor marad az ölben altatás, közben legalább olvasok. (Krusovszky Dénes-regényt kaptam az angyaltól, igenjó!)

Random

  • Elkezdődtek azok a szép idők, mikor a gyereket nehéz altatni, ellenben a tőszomszéd épp nekiállt szétverni a lakását.
  • Napi csúcsteljesítményeim: porszívózni, főzni egy meleg kaját, kitalálni valami programot J.-nek ovi utánra (note to self: a könyvtár hétfőn zárva)
  • Nekiálltam szülinapot szervezni. Vicces, hogy eleinte csak felnőttek jöttek köszönteni, a mi barátaink mármint. Most meg már annyi kishavert kell hívni, hogy próbálok lefaragni a felnőttekből, hogy beférjünk a házba egyáltalán.
  • Kapcsolódó: minden nap iparkodok egy felületet alaposan lesuvixolni, hogy el ne fajuljon a káosz szinten tartsam a káoszt a házban.
  • Anyámék kiskutyát dresszíroznak épp, kicsit bánom, hogy lemaradunk.
  • Cs. barátnőmmel közös a problémáink 95%-a, tegnap megosztottuk-szoroztuk az élet sorsát, izgalmasan alakul neki. Én meg még mindig a boldog gyereknevelésben tapicskolok, de fél szemmel már lesem a képzéseket meg állásokat.
  • Két havazódós-barátos vikkend is kilátásban, csak neki kéne álljak leszervezni.
  • A reggeli műzli készítése közben fél füllel szoktuk hallgatni a híreket, jesszus. Jobb nem is olvasni a híreket, minek etessem a szorongásaimat.
  • Este mostanában olyan sebességgel elalszom, hogy semmi emlékem róla, A. mikor fekszik le. Ez azért szomorú, mert kb. csak abban a negyed órában szoktunk normálisan beszélni egymással. (Felváltva fektetünk, utána néma csendben lopózunk ide-oda a házban, én elrámolom a konyhát, ő ügyintéz vagy szerel a pincében. Nappal meg eleve esélytelen, bár mostanában párszor rászóltam J.-re, hogy lesszíves nem üvöltve dudorászni, mikor próbálunk két szót váltani az apjával.)
  • Kapcsolódó: J. mintha fokozottan igényelne mostanában lefekvés körül, emésztem is magam, hogy most akkor milyen maradandó sérüléseket okozok neki. Próbálom sokat ölelgetni meg türelmesebb lenni vele, nem mindig könnyű.
  • A nővéremmel szóba jött, hogy tárolok-e anyatejet a mélyhűtőben, én meg bevallottam, hogy nem, sőt, a fejőgépek is gondosan elpakolva kb. a baba egy hetes kora óta. Nem is foglalkoztat a téma: nem tervezek kimenőt, nem tudok elképzelni olyan élethelyzetet, hogy ne tudjam vagy akarjam megetetni a babát. (Illetve vészhelyzet nyilván lehet, de azon nem akarok gondolkozni.) Meg szerintem az is van, hogy egy életre elegem lett a fejésből a múltkor, köszönöm szépen.
  • Teljes gőzzel hozzátáplálódik a Kisbaba: evett már murkot meg almát, ma kap édeskrumplit. A Hebamme szerint este tömjem rizspéppel, szerintem még nem tartunk ott, egyelőre a technikáját kéne csiszolja. Jó kérdés, hogy a gabonapépeket majd mivel keverjem be neki? Fejni kell mégis? Én hajlok a tejpor fele, mostmár nagy kislány, anyatejből is kap eleget, nincs kedvem még egy plusz kényszerprogramhoz.

Melyben felelős felnőtt szülőként mutatok példát

Ma olyat csináltam, amit elég ritkán szoktam: felvállaltam egy konfliktust. Szinte nyíltan. (Inszert kínomban röhögő smiley) Szóval az van, hogy két nap egymás után szerveztünk programot valakikkel, vártuk, készültünk rá, bevásároltunk, J. is rá volt izgulva a játszásra. Tegnap lemondták objektív okokból, oké, áttettük mára. Aztán mikor ma is kezdődött a nem túl egyenes kommunikáció, akkor nagyon szépen megkértem, hogy mondjanak bút, vagy bát, még mielőtt elmegy a teljes nap a potyára várakozással. Jött is a bá. Kicsit furcsán éreztem utána magam (agresszív vagyok, az anyósom is megmondta, haha), de arra jutottam, hogy talán megér egy próbálkozást felnőtt módon lekommunikálni a szitut. Szerintem én kifejezetten laza vagyok ezer dologban, de ezt a hintáztatós játékot (játszmát?) nagyon nem bírom. Pláne, ha az értékes szabadidőről van szó, ami alatt lehetne csinálni ezer más dolgot. Például programot szervezni másokkal, akiknek viszont van kedvük velünk találkozni képesek normális kommunikációra. Ha egy mód van rá, a babáknak is azt kellene megtanítani, hogy a kölcsönös tisztelet minden emberi kapcsolatban alap, a sunnyogás pedig nem opció.

Tartok tőle

…hogy elkezdődött a fogzás. Ma volt 2 szett masszív ordítás, pedig igazán nem szokása a kisbabának. Próbáltam lecsekkolni, hogy mi a helyzet a szájában, de nagyon izgett mozgott, úgyhogy nem tudom, fogacska-kezdeményt láttam-e, vagy csak nyálbuborékot. Szorítunk, tarts ki Cicó!*

A múltkori napirendet nem rinya gyanánt írtam egyébként, csak megörökíteni ezt az életszakaszt. De az azért rejtély, hogy ki mikor takarít, épít karriert, foglalkozik magával stb. – összefutottam egy ismerősnővel a parkban, akinek hasonló korú gyerekei vannak, hát szerinte nem kell izgulni, másnak sincs ideje ilyenekre. (Erről meg eszembe jut ez a beszélgetés, amiben elhangzott 1-2 nagyon fontos gondolat. Például, hogy a nők azóta vannak megnyomorítva, amióta az államok kivonultak a gondoskodásból, aminek a piaci értéke eleve nulla volt, naná. Meg hogy a nagy individualizmus miatt az emberek már képtelenek átlátni, hogy rendszerszintű a probléma, mindenki azt hiszi, hogy ő az egyetlen, aki nem csinálja elég ügyesen, nem győzi, ezért coach-okhoz rohangálnak a népek és ostorozzák magukat reggeltől estig.) Nagyon élvezem a jó dolgomat, mielőtt megint kedződik a mókuskerék után ácsingózás, utána meg a teperés. Addig is ilyen luxusokban van részem, hogy délelőtt alszom a babával egy jót, ha sikerül, kora délután piacra megyünk a gyerekekkel, holnap délutánra az egyik volt kolleginával egyeztünk sétát. Persze, ki van centizve minden perc, de azért van bőven jó oldala, amit nézegethetek. Ma délután, mikor J. már bomlani kezdett és a baba is nyekergett, feltettem nekik a Bolerót és a plüssállatokkal táncoltunk vadul, az is elég klafa volt.

Na megyek biokenyereket felvágni és lefagyasztani (E. beszállt a maradékszétosztó bizniszbe és ellátott).

*A Cicót A. ragasztotta rá, karácsony táján ugyanis J. nagyon el kezdett rajongani a Tesz-Vesz városért. Igen, tudjuk, hogy Cicó nem lány, de eléggé talál a nagy kék szemei meg a holdvilágképe miatt.

Dramatic much?

A mackó határozottan az én gyerekem. Ma reggel puppillatágítás is volt a szemésznél, úgyhogy kicsit homályosan látott, estére meg már hisztis is lett. Legózni próbált, de amikor a kis darabkákat nem sikerült összeilleszteni a sokadik próbálkozásra sem, akkor ilyeneket kezdett kiabálni (elcsukló, de nagyon magas hangon): “Iszteneeem! Iszteneeem! A flancba! Iszteneeem!”

Napunk

Felkelünk, jó későn, mert a baba az csengetése után még rámcuppant, A. addigra már megfőzte a kávét. Kibotorkálok, kávét be, J.-t öltöztetem, reggelit csinálok neki miközben A. megy is, aztán amíg eszik, a babát szedem fel, fenékmosás, pelenkázás, öltöztetés. Mire mindkét baba játszik (oviszüneti nap ugye, oh yeah), reggelizek én is. 1-2 kör robotporszívó, pakolászás miközben a gyerekek elvannak, közben J. nyaggat, hogy süssünk tortát a húga féléves szülinapjára. Konstatáljuk, hogy nincs otthon zabpehely, nem baj, úgyis alvásidő a babának meg süt a nap is, megindulunk. A baba egyből beszundul, a játszótéren J.-vel foci, hinták, sztorizgatások, aztán bolt, ott már az éhségtől kopog a szemem, benyomunk 1-1 ún. Flammkuchent (szervusztok elvek). Hazafele ébred a baba, itthon gyorsan összedobjuk a tortácskát (sima banánkenyér egyébként, vaníliapudinggal), amíg a gyerekek elvannak megfőzök egy bolognait, mert anyám a zöldséget előre lereszelte és lefagyasztotta. Ebédelünk, közben a baba már az ölemben, mert álmosodik, mindenbe bele akar nyúlni, mindent megragad. Ultimátum J.-nek: ha nem alszik velem meg a babával délután, nincs torta. Különben is azért nyíg napok óta, hogy alhasson velem. Oké, meggyőződni látszik, irány az ágy. A baba egyből bebucizik, J. ficereg, sóhajtozik, rugdos, csapkod, suttog, vihog, húsz perc után kizavarom, félálomban hallom, hogy kint csattogtat. Aztán érkezik is, segítsek feneket törölni. A kisbaba szundizik tovább, mi nagy csendben pudingot főzünk, pakolászok tovább (mert ami elpakolódott, már rég szanaszét van ismét), a nagy csendből lassan ordibálás lesz, J. elemében, pörög, tűzoltózik, szerepjátszik, aztán csocsózunk egész hosszasan. Érkezik A., le van törve, mert az ortopéd nem bíztatta különösen a térde kapcsán. Megesszük a tortácskát, ha már így esett, odateszek egy mosást. A fiúk legóznak, én már megint altatok, én is félálomban heverek egy kicsit, aztán vacsora, teregetés, de addigra már lehet is füröszteni a babát (mert sikerült sunyiban nyakig összefosnia magát, amíg teregettem), kipucolni a hajlatokat, közben hallgatom, J. hogy húzza az időt, A. hajkurássza, olvasás, a baba összehányja a párnáinkat meg az ágyneműt, közben elragadóan vigyorog meg pislog. Rájövök, hogy túl sokat aludt napközben, ideiglenesen feladom az altatást, J.-vel búcsúzkodunk, a hisztinek ellenállunk, este tízkor rájövök, hogy reggel szemészhez megyünk kontrollra, enyhe pánik bosszúság. Miközben engem emészt a rossz lelkiismeret a hálóban, J. egy szobával odébb békésen álomba merül. A babát még felváltva hurcolásszuk, lezuhanyzom, elaltatom, máris éjfél.