Vírus, örvendezés, viszlát november

Ámbátor nem lett adventi koszorúm, azért ügyes voltam a hétvégén: abszolváltam egy lájtos hányós-hasmenős vírust. Igazából csak a szombat éjszaka volt durva, de az nagyon. Egy kiadós veszekedéssel indítottunk, majd éjjel kb. 4-6-ig időztem a fürdőben, egy álom volt. Vasárnap már csak simán rosszul voltam (nálunk voltak P.-ék egy búcsúebéden meg társasozáson,  költöznek haza, nyiff), este pedig nagyon pesszimistán feküdtem le, avec bekészített mosdótál meg minden. De láss csodát, mára minden oké, kopogjuk le gyorsan.

Ma volt a Leadás Napja: természetesen a végtelenségig lehetne még nyúzni, de nagyon jól esik, hogy elküldtem (“Nagyon szuper!” – válaszolták a hivatalos levélben). Ráadásul a biztosítóval is tisztáztuk a dolgokat és minden rendben, szóval kár volt emiatt aggódni. Egyébként is extra hormonális vagyok úgy nézem – néha elég ócskán felcsattanok A.-ra (tegyük hozzá, hogy ő is ügyesen rá tud segíteni azér a maga szerény módján). És ma extra jól működött a szaglásom is, a metrón minden homeless-t és mosdatlan egyént kiszimatoltam rekordtávokból.

Miután egész nap korrektúráztam és formattáltam és leveleztem este megindultam fejet szellőztetni és egyúttal terhesolajat venni a DM-be. Az volt a terv, hogy onnan majd hazasétálunk A.-val, de nem sikerült, mert már öt perc járkálás után úgy éreztem magam, mint akinek a hasában üldögél egy felfújt lufi. Nagyon szúrt meg nyomott és nem esett jól a mozgás. Remélem ez csak valami úri szeszély volt és nem lesz rendszer belőle… Azért az 1 eurós boltba még betértünk teamécsesért és megcsodáltuk az 1001 kínai biszbaszt. Most pedig valami fáin agymosó filmre vágyok, de közben mindenféle szakirodalmat kéne olvasni szülésről meg pakolászni meg átgondolni mindenfélét. Áhh, nem lesz itt már nyugi, látom.

Egyébként kint akkora szél van, hogy a fél éve az ablakunk előtti fán dekkoló fehér nájlonzacskót is sikerült két darabba tépje. Nagyon szurkolok hogy reggelre teljesen levigye.

Instant hangulatjavítás:

Hatalmas hóviharra ébredni. Bizisten egyből jobb minden. Már csak úgy lehetne fokozni a dolgot, ha délután tényleg eljutnék úszni, este meg moziba. Addig pedig haladnék a hatalmas teendős listával. Fingers crossed.

Lemerültem kissé

Nem tudom, hogy a hormonok vagy az ősz vagy minden együtt, de kezdek elfáradni. Egyrészt nagyon könnyen lehúz, ha negatív emberrel töltök időt, ez összejött a napokban és jobban megvisel, mint általában. Az sem segít, hogy öngyilkos merénylőkről és robbantgatásról viccelődik mindenki, mintha ez teljesen normális lenne. A hasam is sokkal többet keményedik, mint eddig – ezen is jól el lehet parázgatni, mert sehol nem írja, hogy mennyi (és mennyire erős) a normális méhösszehúzódás és mikor kell gyorsan szólni valakinek.

Aztán van az is, hogy hétfőn leadom a fordítást végre valahára (Cs. és Á. barátnőim olvasták meg segítettek a korrektúrában, aranyat érnek a barátaim, mindig mondom) és ma kiderült, hogy többet fizetnek érte, mint vártam. Már épp kezdtem örülni, hogy lám, egy kis sikerélmény, mikor A. eszembe juttatta, hogy akkor le kell ellenőrizni hogy nehogy gond legyen az eü. biztosítással (mert most rajta keresztül vagyok biztosítva és ott van egy felső kereseti határ, amit most túllépek, úgyhogy meg kell konzultálni velük hogy mi a teendő, telefonálgatás, szerződésmódosítás) áááááááá. Szóval hogy áll a sapkám.

Meg kialvatlan is vagyok és nyűgös és fáj mindenem. És kiakaszt amikor azt látom, hogy kisgyerekes szülők teljesen leamortizálják magukat, valahogy el kellene kerülni ezt a mártírkodós tönkremenést. (Persze már az is segítene, hogyha néha nyugodtan oda tudnék bújni A.-hoz de ez nagyjából kivitelezhetetlen, mert akkora vagyok, mint egy viziló.)

A hosszú hétvégénkről (meg a 30. hétről)

Mivelhogy A. ismét egy évvel bölcsebb lett (elképzelhető az is, hogy kicsit tovább távolodott a harmadik iksztől és közeledik a negyedikhez, de ezt nem tőlem fogjátok megtudni), a hétvégénk a féktelen dorbézolás jegyében telt. Szombat reggel megérkezett G. meg J. Vásárhelyről, délelőtt 11-re el is fogytak az első sörök, aztán három éjjel három nap zajlott felváltva a városnézés, zabálás, társasozás, kocsmázás, meglepő időpontokban történő tömeges szundirohamok és további hejehujázások. Mindent összevetve igen jól szórakoztunk, bár – miután múlt héten szinte húsz fok volt – szombatról vasárnapra virradólag beköszöntött a tél, a városnézés egy részét jeges szélben abszolváltuk. Volt nagy szülinapi sütés-főzés: a lazacot sajnos ismét kiszárítottam, ellenben sikerült megalkotnom az évszázad legtöményebb sajttortáját (karácsonyig talán elfogy) és A. kapott ajándékba egy egészen fantasztikus restaurálós társasjátékot, amitől vérszemet kaptunk és éjszakába nyúlóan restauráltunk (és azóta is azt álmodjuk hogy hajnalban megyünk a piacra festéket vásárolni). Szóval egészen példás ünneplős hétvége sikeredett. Ráadásul a kedves vendégek elcipeltek nekünk egy cirka másfél kilós Burduf túrót is, most gyúrtam be több részletben a mélyhűtőbe, szóval hazai szagoknak ízeknek egy ideig nem leszünk híján.

Szerintem viszonylag jól bírtam tartani a ritmust, egészen vasárnap éjszakáig, amikoris szinte hajnalig ment a restaurálgatás emelkedett hangulatban – hát a hétfői fagyos városi körútnak nem  tett jót a zombiságom. Sőt, igazából még ma is kóvályogtam és kidőltem délben, mondjuk ez lehet hogy inkább azzal függ össze, hogy hajnalban indultak G.-ék és utána nem bírtam elaludni elég sokáig. Szóval kicsit megborogattuk a bioritmusunkat és megállapítottam, hogy az már tényleg nehezített terep így a 30. héten. Vannyogtam is olykor, egy-egy hosszabb séta alatt, hogy üljünk le néha, de szerencsére nem voltam feltűnő jelenség a sok másnaposságtól súlytott arc között.

A hasam fantasztikus méreteket kezd ölteni. Konkrétan nem merem lemérni, de úgy érzem magam, mint aki kb. két naponta megduplázza a méreteit. Ma voltam orvosnál, azt mondják, az Utód 1400 gramm és 40 cm, ezzel ismét a grafikon legközepére helyezte magát. Volt egy kisebb kellemetlenség a hétvégén, ami miatt egy adott pillanatban már a köldöksérv tüneteit kezdtem el guglizni, de szerencsére kb. két nap szúró-égő fájdalom után teljesen megszűnt minden panasz. Az orvos szerint nem látszik semmi szervi probléma, valószínűleg csak egy-egy hevesebb bukfenc nyomát éreztem. Mivel a múltkor mért cukorértékem egy paraszthajszálnyival a határérték fölött volt, biztonságból ma is leszúrtak párszor (kétszer ujjbegybe, egyszer vénába, de szerencsére a glükózos tortúra nélkül) hogy megnézzék, ma milyen formámat hozom – fel is hívtak rá pár órára, minden oké, örvendezzünk, nyomjunk be két szelet sajttortát!

Ma kicsit bepánikoltam amikor valahol olvastam, hogy bizony, ezzel már el is telt a terhesség háromnegyede. Hogy? Mikor? Hol? Tényleg? Lesz időnk beszerezni mindent? Úgy képzelem, hogy a babacuccok kimosását például majd az anyámmal közösen intézzük, illetve a tesóm majd jól megtanácsad hogy miből mennyi elég és mire van még szükség. De a bútorokat (kiságy, pelenkázó) mostmár tényleg időszerű lenne összeszedni. Azt hiszem egyre jobban kezdek hasonlítani egy rendkívül lomha tehénre, egyre nehezebb hajolni, emelni (mondjuk ezt kerülöm is), a légzésem is egyre darthvaderesebb, főleg éjszaka, ez az egyik legkellemetlenebb ügy jelenleg. Mostanig határozottan élveztem a szabályos kerek hasam szürreális látványát az előszobai tükörben, de újabban kezd átmenni az egész szörnyülködésbe és idegeskedésbe, hogy hova nő ez még. A napokban két embernek is kiszaladt a száján, hogy ez bizony szülésközeli méret – én továbbra is az optikai csalódásban reménykedek, de asszem tényleg nagy, nincs mit tenni. Stay tuned, lesz még itt nyafogás!

Máma

Felkeltem A.-val egyszerre, felhoztam a megszáradt ruhákat, kirámoltam az éjjeliszekrényemet, port töröltem, elpakoltam a szanaszét hagyott cuccokat, dolgoztam a fordításon (vagy 4-5 órát, még mindig nincs meg persze), kipucoltam a hűtő egy részét, kitaláltam a menüt a következő három napra, levittem a szemetet, elmentem a zuhogó esőben bevásárolni, hazacipekedtem, kiporszívóztam a házat, főztem egy levest, szösztelenítettem a kanapét, tovább dolgoztam a szövegen és hátra van még a teljes fürdőszoba kivixolása illetve fel kellene törölni a földet mindenhol. Igen, és sütni is kéne valamit, de lehet hogy csak gesztenye lesz, mert kezdek elfáradni.

Fogadósné üzemmód on.

—–

Kiegészítés 00.20.-kor: a fürdő suvixolása holnap reggelre marad  (úgyhogy eléggé jelképes lesz), meg a feltörlés egy része is. Viszont sütöttem ismét citromos-mákos sütit. És jól elégettem az egyik ujjam gesztenyesütéskor. És most le fogom guglizni a köldöksérvet, mert borzasztóan fáj a köldököm mellett ott, ahol a gyermek nagyon megrugdosta a minap (és minden erőfesztítésre nekiáll lüktetni).

Kezd nagy lenni…

…ez a Malacz. Egyre gyakrabban kikönyököl/térdel a hasfalamra, a köldökömhöz közel. Nagyon laza és vicces látvány lehet belülről, végülis kívülről is vicces látvány, csak épp fájdalmas egy kissé. Szúr, nyom, s gondolom ez még csak a kezdet. Ma éreztem először, hogy a hasam egyik felébe összekucorodott és kidudorította a hátát(?). Szerintem máris nagyon aranyos.

Kiderült, hogy van egy haverina, aki ugyanarra a napra van kiírva, mint én – gyorsan eszmét cseréltünk, kacarásztunk… Ő fittebb, mint én, de ő félmaratonokat futott a terhesség előtt, szóval ne legyek telhetetlen. A szomszédasszonnyal is beszélgettem egy kicsit miután átvettünk pár DHL-csomagot, holnapután majd átugrok egy kávéra és akkor jobban elmerülünk a közös témákban.

Ma megírtam kb. 10 elmaradt emailt, a 3 kreatív projektből (amiket a leadandók utánra tartogattam) kettő be is lett izzítva. Sajnos nincs türelmem a fordítást csiszolgatni, pedig most azt kellene, mégpedig nagyon gyorsan. Folyton álmos vagyok meg fáradt és arról álmodozok, hogy megnézzek egy filmet vagy olvasgassak egy kis szépirodalmat, de amíg teendők vannak, addig halasztgatom a relaxtevékenységeket. Majd jól meg fogom bánni, ugye?

Jó reggelt, hormonok!

Az előbb megláttam a fb-on hogy a egy 95 éves színésznőt felköszöntöttek a fiatal kollégák egy öregotthonban, 5 percig bőgtem. Mindezt még a reggeli kávé előtt. Mi lesz itt még.

A csobogás-ázás szuperül sikerült, bár a masszázs sajnos kimaradt mert drága volt és béna vagyok (csak estére volt időpont és nem tudtam, hogy milyen lesz a hangulat, nem akartam, hogy a többiek rám várjanak majd). Nagyon sokan bámulták/vigyorogták meg a hasam, nem esett rosszul. Majd még mesélek róla, de most neki kell szökni a leadás utáni-utáni munkálatoknak (n+1-edik verzió in the making).

Gyors vonalkás

  • …mert vasárnap hajnal 8 van és mindjárt indulok Erdingbe P.-ékkel spa-zni (állítólag Európa legnagyobbja, na lássuk). Erre vágyok már nem is tudom mióta. Lehet hogy egy kis lábmasszázs vagy pedikűr is belefér, ha már szaunázni nem tudok? Istenem, szédítő perspektívák…
  • Pénteken A. nézte a meccset, én itt szöszöltem körülötte és teljesen rosszul lettem a robbanás hangjától. Hát még attól, ami utána jött. Éjjel szkájpoltam a család Ámerikába szakadt tagjaival, de már eléggé elment az életkedvem, a másnap (vagyis szombat, vagyis tegnap) már a teljes letargia jegyében telt. Szörnyű. A reakciók egy részétől is kiakadok, szerintem rekord-keveset fészbukkoztam tegnap, egyrészt az éppenhogy nem kárörvendő, merkelező-okoskodások miatt, másrészt valahogy gyanúsak ezek a nagy profilcsere-akciók is, amivel a népek lerendezik a lelkiismereti ügyeiket.
  • Erről jut eszembe: családdal és barátokkal továbbra sem politizálunk, írjam már fel valahova.
  • Elég élesben rámszakadt a felelősségtudat, mostanig csak hümmögtem ezeken, hogy hát kellemetlen, hogy öljük egymást halomra meg leszarjuk a környezetvédelmet, és mind meghalunk. Tegnap viszont egy kicsit kétségbeestem, hogy szegény gyermek még meg sem született, sőt, neve sincs, de mégis hogy fogom megvédeni az ilyesmitől? Sehogy, nyilván. Hát akkor mostmár ez lesz még vagy 50 évig? A tehetetlenség meg a nagy aggodalom?
  • Hogy másra is figyeljek (és mert dzsuvás az egész ház) tegnap nagy sikálásba kezdtem, konkrétan a kályha körüli részt kapirgáltam le kb. miliméterenként a konyhában. Fogjuk a fészekrakó ösztönre, hogy ennyire jól esett, egyébként gyűlölöm ezt csinálni. Sajnos csak kis szakaszokban haladtam, mert hamar sötétedik és ezt nappal lehet igazán hatékonyan… Aztán inkább elmentünk kicsit a parkba, néztük a kacsákat s kipróbáltuk, hogy át tudok-e még biciklizni a dombokon (inkább toltam) meg elintéztük a mammut-bevásárlást.
  • Szintén a melankólia számlájára írom, hogy tegnap sütöttem egy citromos (illetve lime-os)-mákos püspökkenyeret, vacsorára meg fóliában lazacot párölt-sült zöldségekkel. Jól le is fáradtam estére, nem mondom.
  • A gyermek továbbra is vonul és mozdul akkorákat, mintha lenyeltem volna egy bálnát – A.  is érezte már párszor.
  • Tegnap fürdőruhákat próbáltam fel és elég szórakoztatónak találtuk a látványt: kissé megcombosodtam, de egyébként semmi feltűnő változás, a hasamban viszont egy hatalmas golyóbis. Nagyon tetszik, hogy ennek a testnek funkciója is lett. Beléptem a 29. hétbe…
  • Cikk és interjú végre leadva, a szerkesztők persze csendben vannak, úgyhogy tudom hogy még lesz velük egy kis macera. A jövő héten valahogy a fordítást kéne még ráncba szedni, aztán hátradőlés jöhet a többi projekt meg a babacuccok beszerzése.

Híreinket hallják

Kezd dagadni a kezem és a lábam (vizesedés a szakszó?), lehet hogy közelebbről le kell tegyem a gyűrűmet mert estére bevág és nem néz ki túl esztétikusan, illetve gondolom nem is túl egészséges, ha elállítja a vérkeringést. A bokámon is szép kis zoknicsíkok lesznek estére, néha a minta is jól kivehető… Gusztusos mindenképp. Szóval kezdek szétfolyni, kicsit bánom, hogy A. nem csinált rólam néhány normális képet még mielőtt beállt ez az állapot, de hát mit csináljunk. Közben vadul nézzük a nagyobb szekrényt-ágyat és pelenkázót, de mostanig még nincs ideális jelölt. Még ilyen novembert nem láttam: 15-20 fok, gyönyörű napsütés. Kár, hogy a monitor előtt töltöm, de még mindig nincs kész a cikk. Node most belehúzok (már csak a három kedvencről kell írni! és megvágni brutálisan! és újraírni!). Sajnos hétvégére jön a következő leadás, pedig nagy kedvet éreztem áthívni az A. kollegáit egy rég esedékes kis eszemiszomra és pofavizitre. Vasárnap meg olybá tűnik lesz egy kis wellnessezés P.-ékkel, akik kb. 2 hét múlva hazaköltöznek (sniff!).

Ja, a gyerek új kunsztja: kinyomja a köldökömtől balra az egyik lábát és ott felejti kb. addig, amíg el nem zsibbad a hasfalam. Újabb keresztnevek kerültek fel a listára: Karatekid Nindzsa.

Új kedvenc foglalkozás:

Nézni, hogy vonul a gyermek a hasamban innen oda. Nem bírom megszokni. De tényleg. A tegnap egyébként arra ébredtem reggel, hogy csuklik, hát ezt is megértük.

Megvolt a berlini hosszú hétvége és szuperül sikerült. Volt benne kultúra (színház, egy kis múzeumozás), sok zabálás, séta hangulatso helyeken, rengeteg beszélgetés és viszontlátás, még több zabálás, vigyorgás, a többiek pedig természetesen dorbézoltak jó rendesen, de csak egyszer csaptam az asztalra (mondjuk akkor se volt sok haszna, mert nem volt már kivel vitatkozni). De összességében nagyon élveztem és jót tett a kimozdulás, meg bírtam is. (Néha, mikor a többiek nagyon belehúztak a tempóba akkor kicsit nyivogtam, hogy lassabban, de szerintem ennyi belefér.) Aztán tegnap estére hazazötyögtünk és most izzadok az írnivalóval. Közben pedig folyton megzavarnak, pl. megérkezett pár terhespóló, amit ebayen vettem, meg hozott a szomszéd egy csomag Merci-csokit hálája jeléül, amiért a múltkor mentőt hívtam hozzá. (Most már jól van, de állítólag 2 hétig kezelték, veseelégtelenség és társai, doámnyé.)