Visszatértem, ahogy szoktam

Talán néhány napon belül ki is alszom magam. Mitöbb, lehet, hogy ide is írni fogok, bár aki kérdezgetett, az úgyis tud már minden fontosat: a munka nagyon jó volt, a végére természetesen halálosan elfáradtam (de megérte), a lábam jól bírta. (Hova kopogjam le, hogy egy adott pillanatban gyógyultnak nyilvánítottam magam?*) Még mielőtt kiheverhettem volna a bemutatós hajrát és az utána következő ünneplést, pár nap tömény esküvőszervezés következett (szünetekben mindenféle családdal és kisállatokkal és otthoni barátokkal eltöltött programpontok), de azt hiszem a lehetőségekhez mérten elég hatékony voltam. Most pedig összeírom a listát a következő napokra, mert van sok elmaradt apróság meg egy kisebb munkácska.

Időközben itt minden kizöldült, a hűtőben találtam epret és ma kezdődik a nagyon hosszú hétvége (esni fog, de ez mellékes). A. pedig vett nekem tejet, ez is milyen megható – hát mindenütt jó, de…

* Most persze fáj, de nem is csodálkozok, mert 4 órát aludtam az éjjel, plusz valamennyit a járműveken és még 2 órát itthon, most tömöm magam kávéval.

Elnyelt a gépezet

…már jópár napja: felkelés, kis munka, kávé (jó esetben torna is, a smoothie-k már egy ideje elmaradnak), elrohanás, munkamunka, ebédszünet – ami általában munkaebéd -, munka estig, utána még megbeszélés, hipphopp este 11-fél 12. Úgyhogy késésben vagyok mindennel és enyhe pánik leng be. Jó pillanatokban viszont úgy tűnik, hogy a végeredmény nagyon jó lesz. Folyton lelkiismeretfurdalásom van az elmaradt talákozásokért, elsietett beszélgetésekért, mondjuk még van pár nap valamit bezsúfolni.

Tegnap pedig csodával határos módon válaszolt az egyik müncheni célintézmény a kb. 2 hónapja elküldött levelemre, és ha minden jól megy, lesz majd egy beszélgetés mikor újra ott leszek, amiből talán adódhatna valami viszonylag kicsi, de mindenképp szakmába vágó munka, juhú.

Na jó, megpróbálok aludni gyorsan, mert mostanában az éjszakánkénti 6 óra a penzum, ami egyáltalán nem elég (főleg ha az arcberendezésemre gondolok, a románoknak van erre egy jó kifejezésük: muma pădurii).

Nem panaszképpen mondom.

Persze, amint leírom hogy milyen jól van a lábam, egyből beüt a krach: 3 napja kattog minden lépésnél – nem fáj, csak kattog, mintha meglazult volna benne egy csavar. Mivel nem kellemes érzés a kattogás, igyekszek kicsit spórolni a járással (nem feltétlenül tudatosan, de mindegyre azon kapom magam, hogy lassan és lomhán mozgok, oda a fürgeség).

Minden próbafolyamattal ugyanígy járok: kb. 2/3-nál egyszercsak megtorpan a lendület, aztán az adrenalin meg a stressz meg a fáradtság egy olyan furcsa állapotot termel, amelyben nagyjából csak túlélésre hajtok. Ez kb. abban nyilvánul meg, hogy nem nagyon tudok másra figyelni, örülök ha összejön a munka rendes agykapacitással, a szabadidő minimálisra csökken (mert ugye két próba közt is készülni kell keményen), evés-alvás hanyagolódik (mer hol nincs idő, hol túl fel vagyok pörögve) stb. Pedig mennyi tervem volt, kicsit össze kéne szedjem magam hogy begyúrjak a hátralevő időbe még jópár találkozást, szabadidős programot stb. Na hát úgy tűnik mégsem vagyok annyira fitt, mint amennyire szeretnék – hát ez ilyen, örüljek, hogy ennyire is megy.  Na, gyorsan alszok, hátha holnapra minden a helyére kerül.

Ui. A fogyókúra állásáról annyit, hogy ma lencselevest vacsoráztam Kindertojással.

Sunyiban…

Bár nem nagyon figyelem, azért tovább javulgat a lábam. Honnan tudom? Hát a minap azon kaptam magam, hogy kettessével vettem a lépcsőfokokat a tyúklétrán lépcsőn fel az irodába, mert épp sietős volt. Tegnap pedig, mikor épp határidőre kellett befejezni valamit, de épp írt az egyik barátnő, hogy ott van az Intézmény előtt az új bicajával, lépjek ki megcsodálni, nem átalltam kiszaladni – de tényleg, szaladtam, utólag csodálkoztam, hogy ilyenek vannak.

Azért itt-ott (főleg a térdhajlat körül) érzem, hogy be-bekeményednek az izmok, de kibírható, igazán. Ami kicsit stersszesebb: amikor elbámul az ember az átjárón s nem ér át pontban amikor átvált a lámpa pirosra, akkor egyesek jó ötletnek tartják megsürgetni a nyámnyila gyalogost: ez úgy néz ki, hogy ők beletaposnak a gázba, én pedig a mentem a tyúkszaros életem* iparkodok átérni.

* sok a tyúk máma, biztos mert zajlik az ortodox húsvét és mindenhol tojásokat látok

Semmi különös

Kezdjem azzal, hogy milyen jót tett a Zs.-nél tett vizit, ma nagy volt a kiegyensúlyozottság (és a verőfény, persze azzal is üsszefügg). Most olyan napok érik egymást, hogy estére mindig ki van facsarva az agyam – ami jó, mert ezért jöttem! Kicsit olyan ez a munka, mintha fürdőkádban próbálnánk meg halakat megfogni puszta kézzel. Mondjuk rengeteget kacagunk is, meg izgalmas is az egész (nem csak frusztráló). Ma tehát megint nyár lett, tegnapelőtt este felhúztam a fűtést, ma este meg szinte megfulladtam, amikor hazaértem. Kezdek megijedni, hogy eltelt már több, mint fele az ittlevésnek. Kellene írjak egy listát az elmaradásokról, nehogy valami fontos lemaradjon…

Várható volt: ahogy lassan besűrűsödik a munka, 1) kezdem hanyagolni a fogyókúrát (ennek egyértelmű jele, ha a gyümölcsnap egy hamburger-vacsorába torkollik) és 2) kezdek kevesebbet foglalkozni a lábammal. Kicsit kevesebbet használom a blackrollt mostanában. Ezt persze vehetjük jó jelnek is: már nem feszülnek be annyira az izmok, hogy folyton fel kelljen lazítani. Ugyanakkor kicsit gyakrabban kéne nyújtsam, mert az új parám, hogy megint kezd visszatérni a nyújtásdeficit. Másik enyhén aggasztó észrevétel: a fém helyén kicsit púpos a csont, ha behajlítom a térdem, sokkal jobban kiáll az a rész, mint a másik térdemen. Nem tudom, ez normális-e, remélem nem fejlesztettem ki valami szép kis álizületet például. Azt hiszem, ha visszaérek elmegyek majd egy kontrollra.

By the way

Meggyőződésem, hogy rosszúl használom a facebook-ot: legalább 5 külön csoport kellene és jól meg kéne nézni, hogy kivel milyen információt oszt meg az ember. (Most épp semmit nem osztok meg senkivel, mert végleg elment a kedvem az egésztől).

Ma a Brutálnehéz De Hatékony Próba és az Örömteli Családi Hírek világnapja van, éljen éljen mindkettő. Meg is ünnepeltem rendesen, előbb E.-nél egy rendkívüli vacsorával, aztán a szomszédos kocsmában Sz.-vel, akivel jó rég találkoztunk és volt sok behoznivalónk személyes- és szakmai mezőkön egyaránt. Egy élmény volt.

Az anyám meg landolt NY-ban, épp meghallgattam a vigyori hangját – volt egy kis alkoholfogyasztás a repülőn, persze csak a dán szomszédok miatt, hiszen ők rendeltek, az anyám meg csak rávágta mindenre, hogy “the same”. Jó kis utazása lesz, úgy sejtem.

Vonalkás

Annyi érdekes történik és annyi mindent le szeretnék írni, de ez is csak egy vonalkás lesz, mert nem fussa többre:

– A húsvét a pocsék időn (eső, hideg, fújj) kívül nagyon jól sikerült: 2 nap vigyorgás A.-val és egy jó kis ünnepi ebéd kedves szüleimmel akik rengeteget autóztak, hogy lássanak (cserébe tényleg fantasztikusan finomakat ettünk a Viában és megcsodálhatták ezt a remek lakást). Persze anyám hozott több kiló ünnepi kóstolót, a fogyókúra azóta is akadozik, de majd újrakezdem rendesen, ha elfogy a kalács, a bejgli és a kemencés sonka. Aztán gyorsan szétszéledt mindenki: anyám holnap utazik a tesómhoz, A. meg tegnap délután buszra ült és ma reggel már meg is érkezett Münchenbe. Countdown: még 3 hét külön levés.

– Nem tudom, miért hittem, hogy egyhamar meglesz a szöveg (ma nyomtattuk a harmadik példányt) és a szerkezet, minden nap újból nekifutunk, szóval kemény. Viszont továbbra is nagy öröm a munka, ennyi tehetséges és vagány embert egy bogban, hm hm.

– Az is kósza ábránd volt, hogy majd sok időm lesz mindenre és mindenkire, folyton kapkodok és rohangálok, örülök ha fel tudok készülni a következő munkanapra. Csodával határos módon azért az esküvőszervezéssel is haladgatunk, bár ez az anyám érdeme főleg.

– Ma délelőtt a büfében dolgoztunk épp (lásd fenn), érkezett egy sereg kisiskolás a matinéra. Ellepték a teret, szinte kivétel nélkül mindenki vett egy-egy zacskó csipszet és egy üveg kólát hozzá – Jamie Oliver sírt volna, ha látja. Nem  tudom, mi a helyes ilyenkor, tartok tőle, hogy az én gyerekeim tanítónénii sem fogják lebeszélni őket a műanyag szarok fogyasztásáról.

– Folyton az az érzésem, hogy lemaradok valamiről. És tényleg, folyton lemaradok mindenféle eseményekről – még az Intézményen belüliekről is. Képtelenség lépést tartani Kolozsvárral. Nem mintha mindenre kíváncsi lennék, de az a néhány dolog, ami érdekel is túl sok, olybá tűnik. És moziban még csak egyszer voltam!

Bolondos április, heló

Ma mindenki azzal jött, hogy micsoda mókamester az időjárás, és van is benne valami, mert majd lefújta a fejünket a szél délután. Sajnos ma sem olvastam az előrejelzést, csak kinéztem reggel az ablakon, megörültem a napsütésnek és felvtettem a legvékonyabb kabátomat – tévedés volt.

A munka továbbra is izgalmas és tartalmas, bár már túl vagyunk az első kör idegeskedéseken. (Egyébként gyakran eszembe jut, hogy írhatnék azért a munkáról is, de azok mindenképp jelszavas bejegyzések lennének, az meg macera, szóval halasztgatom.) Mostantól felborul az eddigi nyugis program, érdekes lesz bírni fizikailag. Kicsit bánom, hogy mostanig nem látogattam végig a népeket, mert lehet hogy ezentúl még kevesebb időm lesz. Ja, hogy mostanig meg a kezdési fázis miatt volt sok a teendő, igaz.

Ma próba után bevágtunk a sarkon egy adag spagettit. Kiültünk a szélviharban a pici étkezde elé és eszegettük a dobozból, közben mindenünk szószos lett, törölgettük az arcunkat a kis szalvétákkal és megállapítottuk, hogy Kolozsvár sok szempontból élhetőbb hely lett, mint 5 éve volt. Aztán elmentünk moziba (ezt néztük, gyönyörű képek voltak benne, persze szörnyűek is akadtak bőven, de még azok is szépek voltak). Meglepett, hogy mennyien voltak a Victoriában (tudom, hogy Győzelem, csak az valahogy nem jő a számra) szerda délben 3-kor. Mielőtt véget ért volna a film, egy köpenyes néni nyargalt végig a termen, jó hangosan elhúzta a függönyt a kijárat ajtaja előtt, várt, mint a lecsapni készülő keselyű, aztán amint elindult a felirat, erélyesen kivágta az ajtókat (áramlott be a napfény, lásd: bolondos április), rend a lelke mindennek. Épp, mint gyerekkoromban a mozis nénikék – megnyugtató, hogy bizonyos dolgok maradtak a régiben.