Yeah

Ma megnézett a nőgyógyász is, minden ok, de azért kiírt két hétre betegnek, hogy pihenjek. (Eredetileg a szülési szabadság kezdetéig akart kiírni, de csak van pár elvarratlan szálam, úgyhogy kicsit még dolgoznék, to be honest.) Úgyhogy mostantól hátradőlés nyugodt intézkedés, készülődés, hahh.

Na mostmár beléptem*

Elkezdtem több bejegyzést is, de akkor most gyorsan-gyorsan csak egy annyit, hogy megjártuk Züricht, ami szuper kis húsvéti út volt (leszámítva a hajnalban kelést induláskor, mert kivételesen én nem bírtam aludni a buszon, estére meg teljesen kinyúltam már, úgyhogy mikor J. nem akart elaludni és kint vártak a vacsorával és én bőgve mentem ki J.-vel a jobbomon, mert már nem bírtam az éhséget és fejfájást, akkor kicsit szégyelltem azért magam). A gyerekek nagyon jól elvoltak egymással, csak néha kellett igazságot tenni, figyelmet elterelni stb. A tojásfestés is vicces volt, a 9 hónapos kisfiú szuperaranyos, K. továbbra is wonderwoman (tudom, nem volt túl előnyös összehasonlítási alap, de micsinájjunk), a pasija továbbra is csodabogár. Voltunk hajókázni, állatkertben, városnézni, és ezzel ki is merült a szó szerinti program. Ezen túl meg nagyokat ettünk, főztünk, játszottunk a gyerekekekkel, pihentünk. Kicsit bezavart, hogy J.-vel egy ágyban aludtunk az első két éjszaka, úgyhogy negyedóránként kaptunk egy-egy rúgást vagy csapást, vagy csak nyekergett a maci, olykor álmában rúgta ütemesen az ágyat a lábával… Meg én elkezdtem nagyon látványosan fáradni, talán az állatkert volt a csúcs, ott már nagyon lestem, hogy mikor hova lehet leülni.

Hazafele az emeletes busz panorámaablakában ültek a fiúk, kicsivel München előtt lett is nagy mozizás: egy közepesen csúnya baleset mellett állították meg a buszt, a tűzoltókkal egyszerre értünk oda. Másfél órát vesztegeltünk ott, addigra elfogyott az ivóvizünk is és nagyon izgultunk, nehogy valami véres részleteket kapjon el J. Szerencsére nem volt semmi durva látány, viszont élőben végignézhette a tűzoltók, mentő, rendőrség, mentőhelikopterek (!) akcióját, szóval nagy kaland volt neki.

Zürich után már hatványozottan éreztem, hogy el vagyok nehezedve, elfáradok már annyitól is, ha kimegyek a szobából a konyhába. De iparkodtam ügyeskedni és csinálni mindent tovább rendesen, közben meg figyeltem, hogy egyre többet keményedik a hasam. Csütörtök délután megérkezett anyám, legnagyobb örömünkre. Én estefele végre találkoztam a csíki lánnyal, akivel véletlenül összefutottunk pár hónapja és itt laknak a park túlsó felén. Kiderült, hogy szegény a bokájával élt át az enyémhez hasonlatos bonyolult gyógyulássztorit, fura volt végighallgatni.

Pénteken reggel anyám vitte J.-t biciklivel (még jó, hogy teljesen helyrejött a csipőcsontja a téli kis sízős kaland után), mi itthon tettünkvettünk A.-val munka előtt, aztán nagy szorgosan elindultunk. Délelőtt éreztem, hogy egyre többször és ócskábban keményedik a hasam, egy idő után meg deréktáji görcseim is lettek, a vészjósló fajtából. Hívtam a nőgyógyászt – nyaral. A Hebamme szintén nem vette fel. A helyettesítő orvostól igérték, hogy visszahívnak. Közben a kollegáim egyre gyanúsabban pislogtak felém, látványosan nem akarták, hogy odaszüljek nekik, még ebédet is hoztak nagy előzékenyen és 5 percenként kérdezték, hogy nem akarok-e hazamenni. (Nem akartam, esett az eső és arra számítottam, hogy otthon nagyobb a hangzavar, mint az irodában.) Végül visszahívott a Hebamme, lenyugtatott, vegyek több magnéziumot, pihenjek este majd megnéz. Aztán visszahívott az orvos, elmondta ugyanezt, illetve megkért, hogy menjek be a klinikára, ha nem javul a szitu.

Délután hazaslattyogtam, ledőltem, figyeltem, hogy javul-e a helyzet – kicsit javult is. Aztán 8-kor megnézett a Hebamme: kivételesen nem a mézesmázas stílusában, hanem elég tárgyilagosan és profin mondta gyorsan, hogy legkésőbb másnap reggel tényleg nézessem meg magam a kórházban. (Elég puhának tűnt a méhszájam, gyanús volt, hogy megrövidült a méhnyak, meg látni vélt valami rózsaszínes váladékot is, ami nem tetszett neki, bocs ha TMI.) Jól megdícsért, hogy ilyen jó testtudatom van és egyből vágom, ha valami nem ok, hajráhajrá. Úgyhogy lejöttem, lefektettem J.-t, aztán kb. egynapnyi motyóval, nem túl lelkesen bevonultunk a klinikára A.-val, úgy 11-re értünk oda. Szerencsére minden flottul ment, egyből fogadtak. Az ultrahang alapján mégsem rövidült meg a méhnyak, tényleg puha a méhszáj, de önmagában ez még nem vészes. A CTG-től eléggé izgultam, mert odafele is rendesen keményedett a hasam, féltem, hogy mérnek-e rendes fájásokat… Ehhez képest, mikor elfoglaltuk a helyünket a kisszobában, ahol a J. szüléstörténete is indult (amit a mai napig nem írtam meg, khm), már sehol semmi fájás nem volt, sőt, a vérnyomásom is annyira alacsony volt, hogy hitetlenkedtek, hogy rendes értékeket mértek-e.

Lényeg a lényeg: hazajöhettem, kaptam 2 bigyót (paracetamol-kuminol kombó, ilyen koktélt kaptam szüléskor is), aludtam, mint a bunda. Mondták, hogy pihenjek, nem kell kifejezett ágynyugalom, de gyakran és sokat feküdjek, menjek el jövő héten nőgyógyászhoz és ha bármi bajom van, jelentkezzek.

Szóval így valósult meg régi álmunk: kettesben A.-val a városban egy péntek este, haha. Sokat beszélgettünk, sírtunk (én)-kacagtunk, meghitt volt meg minden, aztán 2-re haza is keveredtünk nagy megkönnyebbülve. Ma egész nap pizsomában fetrengtem, anyám mindent intézett, játszott J.-vel, altatta, sütöttek, csodás nézni is. Persze minden kis rezdülésre parázok egyből, de a baba aktív, csak elvétve vannak keményedések, szóval reménykedünk, hogy minden jó lesz, ha eleget pihenek.

*A harmadik trimeszterbe, mármint.

Elkezdődött

Azt hiszem, papíron még nem léptem be a harmadik trimeszterbe, de lelkileg már eléggé. 🙂

A hétvégi nyugi nem volt épp annyira nyugis, szombaton azt a rég aktuális célt tűztük ki magunknak, hogy A. végre csináltat magának új szemüveget. (A mostani keretet már vagy 5x megragasztotta, a lehető legjobb pillanatokban szokott eltörni, nyaraláskor főleg.) Ez elég nagy többórás akciót jelent, mert úgy a jó persze, ha én is ott vagyok és segítek választani, de közben hova dugjuk a türelmetlen gyermeket… Úgyhogy szombaton felkerekedtünk, egyúttal beléptünk az egyik közeli használtautó kereskedésbe és néztünk ezt-azt, megnéztük, hol épül szanálódik a mackó leendő ovija. Mire beértünk a központba, J. már teljesen kész volt. Ettünk, attól helyrejött, aztán ide-oda tologattam, amíg A. várta a sorát az optikusnál, és vártam, hogy elaludjon. Mostmár nem megy olyan lazán a sétálgatás-tologatás, úgyhogy megadtam magam a sorsnak és fagyiztunk is, azt legalább ülve lehetett. Közben elvonult az orrunk előtt két tüntetés: egy a togói demokráciáért, egy meg valami kamu(?) munkáspárt felvonulása volt. Hiába, a nagyvárosi élet.* Aztán végre valahára elaludt a maci, mi kiválasztottuk a keretet meg a napszemüveget, hazafelé mégbenéztünk 1-2 boltba, kiakadtam a tömegtől meg a lepattantságtól (mer nem a megfelelő helyekre mentünk, azér). Amire hazaértünk már főzhettem is a vacsorát.

Vasárnapra meg az volt a target, hogy elvigyem J.-t a “múzezum”-ba (ami a közlekedési múzeumot jelenti és amit továbbra sem bír megunni), hogy A. ezalatt rámolhasson a pincében a tavaszi helycsinálás-projektünk keretében. A múzeum vagány volt, jött B. akkispajtás is a nagymamájával, a gyerekek szuperül elvoltak, rohangáltak, nézték a kisvonatokat, a nagymama számomra érthetetlen okokból az ajándékboltból vett J.-nek egy 29 eurós távirányítós autót, hm. Aztán ebédeltünk gyorsan a sarkon, hazajöttünk, büszke voltam magamra, hogy milyen flottul és kiakadásmentesen ment minden (részben azért, mert amire én lelassultam, már J. is jó fáradt volt hálistennek). A délutáni szundiból viszont úgy ébredtem fel, mint akit megvertek, sokat és erősen keményedett a hasam, kis gugli (tudom, tudom) és már pánikoltam is, hogy mi ez. Bevettem még egy erős magnéziumot, felhívtam a Hebammét, aki lenyugtatott – talán nem kellett volna J.-t a kormányokhoz emelgetni délelőtt, dőljek le, várjam meg, hogy beüssön a magnézium, minden ok. Úgyhogy nagyjából a kanapén töltöttem a nap hátralevő részét, A. sertepertélt körülöttünk, amíg J.-vel fekve főzőcskéztem. (Örökölt egy nagy doboz műanyag szart játékot a szomszéd kislánytól, tegnap reggel találtuk a lábtörlőn, egészen elbarikádozták a kijáratot a szajréval, na mindegy.)

Az éjszaka is cseles: felébredek 4-kor mindenféle csontfájdalmakra, nem tudok elaludni 5-ig, ki van száradva az orrom-szám, próbálom kifújni az orrom, nem sikerül, iszok, forgolódok az ágyban, keresem a helyem, kimegyek pisilni, figyelem, hogy keményedik-e a hasam stb. Nincsenek illúzióim, ez mostmár így is marad nyárig. Mára megszavaztam magamnak egy pihenőnapot, beteget jelentettem. Mérsékelten rossz a lelkiismeretem, de nyugtatom magam, hogy senkinek nem érdeke, hogy időnap előtt megszüljek kidőljek.

Jegyezzük fel azért az apró örömöket is: J. tegnap egyetlen nyekk nélkül mosott hajat, valahogy megtanulta, hogy ha hátrahajtja a fejét, nem megy a szemébe a víz, büszke az új kunsztjára, mi pedig rá. Kb. egy évig tartott az akut hajmosás-fóbia. Még mindig adós vagyok a cukiság-listával, majd következik, de most sürgősen kell ágyban feküdjek, ügyeket intézzek, háziasszonykodjak, babaruhákat szortírozzak, online vásároljak, mindezt lehetőleg egyszerre.

*Hormonális-e vagyok: szinte elbőgtem magam, amíg J.-nek magyaráztam, hogy mi a különbség egy tüntetés meg egy “felvonulás” közt.

Kómás

Több-kevesebb sikerrel sikerül abszolválni a heteket-napokat, néha tényleg csak átvészelem valahogy és próbálomt minél kevesebb energiabefektetéssel kihúzni estig, aztán 10-kor már alszom is, mint akit kupán vágtak. Sokat görcsöl a hasam (pedig eszem a magnéziumot rendesen), nem tesz jót a hideg meg az állandó rohanás, beköszönt a derékfájás is. Más napokont,  pedig csodával határos módon van energiám, pl. ma reggel még össze is kaptam a házat (mert úgy volt, hogy vendégek jönnek, ez mindig megadja a szükséges seggberúgást), aztán délután miután hazabumszliztunk J.-vel és világossá vált, hogy A. elmenne szaladni munka után, amihez az kell, hogy lekössem a macit (mert általában nem szokta elengedni ha meglátja, vagy csak hatalmas hisztik árán), akkor felkerekedtünk és elmentünk a könyvtárba meg DM-be egy kiadós délutáni akciózásra. Szóval mindkét irányba kilóg az inga.

A hasam egyre nagyobb, mostmár tényleg mindenki pislog, amikor mondom, hogy van még hátra 3 hónap. A köldököm nagyjából most kezd teljesen kilapulni. Azon kívül, hogy nehéz lehajolni, állni, sietni, aludni meg nagyjából minden más is, szerintem nagyon fog majd hiányozni majd ez az állapot. Sokat mozog a baba és mindig aranyosan reagál, ha megsimizem a hasam.

A hétvégét próbáljuk nem agyonpakolni, mert a múlt hétvégén volt ugyan rengeteg program (pizzázás, nymphenburgi kastély, gyerekbolha, gyerekszobai könyvespolc-szerelés, kirándulás), de nem nagyon pihentünk és meg is bántam. Kicsit oda kell figyeljek lassan és vissza kell vegyek a tempóból. A szomszédasszony kicsit szöget ütött a fejemben: szerinte most pihenjek sokat, amíg lehet, két gyerekkel semmi esélyem sem lesz majd, rajtam kívül pedig senki nem figyel erre, hát hm.

És azt mondtam már, hogy lett ovihely? Nem a legszimpatiusabb helyre ugyan, de itt van a közelben és valszeg teljesen ok lesz. És főleg: megvan. Úgyhogy ez letudva. Ma megvettem a buszjegyeket is, Zürichben húsvétolunk, 3 és fél babával, izgalmas lesz gondolom. Nagyobb ügyintézős falatok, amik hátravannak még: kocsivásárlás, adóbevallás, mindenféle babakellék be- és visszaszerzése, pince kirámolása.

Nem kellett sokáig várni rá

Miután a telet lehúztam nagyjából egészségesesen, április elejére sikerült egy kis köhögős-trutyis valamit összeszedni. Úgyhogy ma itthon ülök, ami egyrészt nem baj, mert ma megy be a kiállhatatlan volt főnöknő összeszedni a cuccait pihenek, másrészt meg remélem, hogy estig jobb lesz a helyzet, mert színházjegyem van, már két hónapja leszerveztük a kollegákkal. (Egyébként évente max. háromszor jutok el színházba lately, nem is értem, hogy hittem, hogy gyerekkel is opció még a színházasdi.) Egyelőre csak a krákogás meg a fájó köhögés ütötte fel a fejét, remélem nem is fajul el, még élénken él bennem az októberi asztmás kehesedés élménye.

On the bright side: szuper játszóteres délutánjaink voltak J.-vel, megtapasztaltam végre, hogy milyen, amikor én csak lazulok a napsütésben és ő vidáman eljátszadozik a bölcsis pajtásokkal. Teljesen időszerű lesz az újszülött nyáron, különben még elkényelmesedek. 🙂 Majd pótolom a cukiságlajstromos bejegyzést is, de most sürgősen meg kell igyek egy liter forró teát és fel kell tegyem a lábaimat, pápá.

Arrgh

Írtam egy viszonylag hosszú és alapos posztot a gyermek cukiskodásairól, erre sikerült két  eltévelyedett kézmozdulattal visszacsinálhatatlanul kitörölni az egészet. Na majd pótolom alkalomadtán (pl. ha beteget jelentek valamikor a következő hetekben, háhá).