Még nem selymít a barka

Nem hiszem el, hogy miután ma délelőtt fantasztikus verőfényben tekertem a piacra és azon vigyorogtam, hogy végre melegem van a télidzsekiben, most megint hatalmas pelyhekben esik a hó.* Pedig tegnap megnéztem közelről is a parkot, már minden tiszta rügy volt meg illat, kezdett olvadozni a jég a nagy tavon. Na nem baj, még várunk egy kicsit.

Csupa Oravecz Colehohoz méltó evidenciát tudnék most írni, úgyhogy nem is erőltetem (csak, hogy ábrázoljam a szintet: rájöttem, hogy célokat kell kitűzni magam elé, hát ezt másoknak az oviban tanítják, nemde?). Inkább elmesélem, milyen szépen lement tegnap a gyümölcsnap, mindössze egy marék sós mandula volt az erősítés. Ma pedig szkájpolós nap volt, előbb barátnős (illetve félig szakmai), aztán munka, aztán már haza is ért A. üveges szemekkel (=hétvégi fáradtság).

Miután 2-3 napig fájt minden lépés, most a belső szalag gerjedt be elég csúnyán, úgyhogy megint extra óvatosan közlekedek, semmi forgolódás (nem mintha eddig lett volna), pihentetés stb. Mindazonáltal nem vagyok elégedetlen a sorsommal, lélekben már készülődök az utazásra, maholnap onlájn lesz a House of Cards 3. szezonja (szegény határidős munka, már látom, hogy megsínyli) illetve van még 150 oldal a fantasztikus Závada-regényből. Csak ámulok, hogy milyen csodásan csűri-csavarja a többes szám első személyben íródott mondatokat, folyamatosan váltogatja a perspektívát.

*Update: azóta esik.

Melyben magamba szállok, aztán nagyvilági életet élek, aztán megvilágosodok, de tiszta potyára

Torna előtt mindig van 10 perc bemelegítés, ami úgy néz ki, hogy egymás mellé állított szobabicikliken és egy szobabiciklihez hasonló, de karokat-vállakat edző gépen aktiválunk általában néma csendben. Tegnap megint két “mama” (értsd: 65+) mellett foglaltam helyet, tekertünk, épp készültem dohogni magamban, hogy sejj, milyen szinten mozgok és különben is, hogy fáj mindenem, amikor kiderült, hogy a bal oldalamon ülő nő alig tud járni (gondolom agyvérzéses beteg lehetett), a jobb oldalamon ülő nőt pedig frissen diagnosztizálták Parkinson kórral. Szóval fogjam csak meg a lovaim és finoman dohogjak.

A melegfrontra kenem (az időjárásra mindig lehet kenni ugye) ezt a nagy fáradékonyságot meg térdfájósságot – tegnap este óta a járás is fáj, ilyen jó rég nem volt már, meg is lepődtem. Ettől függetlenül tegnap este – hosszas tépelődés után, hogy kibújjak-e a meleg vacokból – elmentem egy felolvasószínházi előadásra meghallgatni E.-t és nem bántam meg, bár az ingyensörrel máris megszegtem az ígéretesen induló 90 napost. Voltak érdekes részek meg izgalmas arcok, például az egyik etűdben egy kb. 80 éves, nagyon kedves bácsi (40 év banki karrier után, nyugdíjazása óta a Resi statisztája) háborgott, amiért szerinte az állam másodrendű állampolgárként kezeli, holott ő még soha életében nem keresett ilyen jól és nem fizetett ennyi adót, mint most. Aztán, amikor egy Marijke Amado-hasonmás felkonferálta a karaokét, megindultam hazafele, pedig E.-ék nagyon ujjongtak a playlist fölött (Celine Dion! Britney Spears!), a metrón pedig egy pillanatra megértettem a világegyetem működését*, de nem sikerült megragadni a gondolatot, mert aztán arra koncentráltam, hogy hány perc alatt érek haza a megállótól (7, ja, hogy a trappolás miatt is fáj a lábam, oké).

*hehe

Vadakat álmodó juhász

Álmomban trambulin-magánszámmal akartunk fellépni egy ismerőssel a kolozsvári diáknapokon (!), de a szüleimnek nem volt ideje összeszerelni a trambulint a tetőteraszunkon (!!). Aztán meglátogatott az egyik korosodó sztárrendező akivel dolgoztam pár éve és a felesége, a rendező őszülő szőkés haján fekete vendéghaj díszelgett (!!!). Azt hiszem, máskor nem kellene lefekvés előtt bezabálni.

Pár napja reggel úgy ébredek, mintha legalábbbis az ágy alatt gyűrődtem volna egész éjjel: fáj minden, főleg a derekam. Ezt rettenetesen utánom már, de ilyenkor tornászni is csak óvatosan merek, nehogy egy rossz mozdulattal rátegyek még egy lapáttal. Ennek ellenére ma megkísérlek mozogni, szobabicikli, parki séta, valami, csak előbb gyorsan letudom a napi háziasszony- és munkapenzumot, mert muszáj. (Ja, és milyen jól elkezdhetném ma a lájtos 90 napost ha nem szánnám a tegnap esti sütésű bagetteket, amik ránk fognak száradni, mire eljő a szénhidrátnap. Problémák, problémák…)

Gasztro és egyéb

Előzmény 1: ma vásároltam egy farmert, meglepően gyorsan és olcsón. Nem is tudom, volt-e valaha ilyen, hogy nem olyat vettem, ami pont jó lesz, ha fogyok x kilót, hanem próbáltam figyelembe venni az aktuális paramétereket. Khm, kissé fájdalmas élmény.

Előzmény 2: van a thai csirkeleves amit imádok, és amit mostanig csak előgyártott pasztából főztem. Ma megpróbáltam házilag kikeverni ugyanazt az ízt, szerintem teljes siker (még A. is ette, pedig ő nem rabja a kókusztejes csípős cuccoknak).

Na, hát ha választani kellene, hogy cserélnék-e a csinos(abb) de főzni nem tudó és hülyeségeket zabáló régi önmagam vagy a mostani között, akkor komoly dilemmában lennék. Persze, a finomakat főzés mellett lehetne többet ugrálni (csak konkrétan nem tudom, hogy, ezzel a nem túl ugrálós lábbal milyen aktív sportok működnének, de tényleg – ja, uszodába pl. elmehetnék végre) és akkor hátha születne valami kompromisszumos megoldás. Egyébként ma google-eztem egy kört, hátha találok valami onlájn csoportot ahol régebb lesérült emberek mesélnek saját tapasztalatokról, tényleg érdekelne, hogy a ki hogy tartja magát fitten.

A szellemi frissentartás jegyében tegnap megnéztük ezt a filmet (dugig teli moziteremben, egy élmény volt – pláne az esküvős rész). És hát nem is tudom milyen kategóriába tartozik az a típusú feltöldődés, amikor egy vigyorgó, kékszemű 4 hónapos néz nagyon mélyen az ember szemébe és vihog, ahányszor csak azt mondom neki, hogy: Žižek! – na ilyen is volt ma.

A gyógytornászaim dicsérete vol. 279580

A gyógytornászaim egyik legszimpatikusabb közös vonása az, hogy amikor olyat kérdezek, amire nem tudják a választ, akkor nem állnak neki kamuzni meg becslésekbe bocsatkozni meg okoskodni, hanem azt mondják, hogy “da bin ich überfordert”, vagyis hogy ez magas nekik*. Szóval nem csinálnak hiúsági problémát abból, hogy nem értenek mindenhez, végzik a dolgukat, abban meg nagyon profik. Jut eszembe, már több, mint egy éve hozzájuk járjuk, talán itt az ideje sütni nekik valami kis hálasütit. És nem kényszerből, hanem mert tényleg jófejek.

* És korrektül megmondják, hogy az adott panasszal vajon érdemes-e orvoshoz fordulni, vagy normálisnak számít az esetemben.

Munkás

Minden reggel megnézem, hogy a célirányos munkakereső honlapon van-e valami nekem alkalmas kiírás. Elég termékeny az oldal, de országos szinten megy a lajstrom, úgyhogy viszonylag kevés van Bajorországban, még kevesebb Münchenben, még kevesebb az én munkakörömben. 2 dolgot kell figyelembe venni: hogy tavasszal elhúzok másfél hónapra és hogy júliusban szeretnék részt venni a saját esküvőmön. Az eddigi 2-3 kiírásból ebből 2 ki is esett. Azon kezdtem gondolkozni mostanában, hogy lehet, hogy óvatosan kellene bánni az ilyen derült-égből típusú jelentkezésekkel, amikor bekopogok hogy hahó, itt vagyok, vegyetek fel, mert viszonylag szűk azért a paletta és lehet, hogy egy-egy ilyen jelentkezés után (mármint, ha nem szimpi a fejem) már hiába jelentkezek “rendes” álláshirdetésre ugyanoda.

Egyébként meg szépek és jók ezek a bedolgozások, de előre izgulok az adóbevallástól. Biztos nem olyan bonyolult, mint amennyire izgulok tőle. Az itthonról dolgozásnak meg vannak ugyebár a tagadhatatlan előnyei (nem kell hajnalban világgá menni mínusz fokban) és a hátrányai is (csenget a postás, fő a leves, gondolom iskolai szünet van mert a felső szomszéd kölykei megint maratont szaladnak a lakásban, NEM LÁTOK EMBEREKET!!! MACKÓNADRÁG A HÉT MINDEN NAPJÁN, ÁÁÁÁ – na jó, lehet hogy ezen enkezűleg kéne változtatni).

Dopping

Kezdem azzal, hogy megint erős a késztetés egy kis onlájn (szemi)politizálásra és egy kis putyinozásra, de ellenállok, mert minek. De mindenképp érdekes, ahogy megint megőrült az internet népe (is) és micsoda bugyrok tárultak fel. Nade tényleg nem erről akartam írni, hanem a nagy hétvégi kiakadás után saját okulásomra dokumentálni pár dolgot.

Egyrészt vasárnap, míg a férfiak síztek a verőfényben*, mi itt terelgettük a gyermeket, illetve egy idő után már két gyermeket, aztán megnyílt nálunk a baba-mama klub, és volt minden, párhuzamos etetéstől-pelenkázástól kezdve mosható pelenkamárkák összahasonlítgatásáig, egy időre azt hiszem telítődtem a témával. Amíg Zs. meg E. ebédeltek, addig én megpróbáltam lekötni a gyerekeket, ami úgy nézett ki, hogy hurcolásztam a kb. 5-6 kilós 3 hónapost és próbáltam felügyelni a másfél évest, hogy ne hajtson végre túl nagy rombolást magában meg a házban (azért párszor odacsapta a kezét különböző fiókoknál és szekrényajtóknál és kicsit átrendezte az A. elektronikai cikkeit). Aztán játszótereztünk egy kicsit, hogy kifárasszuk a gyermeket (igazából engem fárasztottunk ki, mert) szaladgáltam meg ugráltam vele neki a hóban, hát ilyet sem csináltam még**. Estére aztán hazakeveredtek a pasik, szelíden jelezték, hogy már bevágtak néhány mélyhűtött pizzát, úgyhogy nem tartanak igényt a több órás előkészítést igénylő vacsorára (note to self: máskor leegyeztetni az ilyesmit) és hazament a vendégsereg. Tényleg nem sokáig emelgettem a gyerekeket, de a derekam eléggé nyekkent és rettenetesen elfáradtam estére, tudjuk be a délelőtti mászkálásnak és az egész napos ugrálásnak. Végülis bírtam, az más kérdés, hogy hétfő reggel alig sikerült kivakarni magam az ágyból.

A másik sportteljesítményre tegnap este került sor: színházba készültünk (éljenek a kedvezményes jegyek), végül E. nem jött, de a későn indulásnak, a GPS-nek meg a béna tájékozódási képességeimnek hála rohangáltam összesen kb. 40 percet amíg oda nem értem. Jegyezzük fel: a házunktól a metróig 5 perc alatt értem el, azért ez egészen meglepő teljesítmény, pláne mert nem fájt semmim. Kicsit figyelni kell még a tempóra, mert mintha a bal lábamon mintha egy tizedmásodperccel többet időznék, mint a jobbon, de egyelőre örüljünk, hogy ennyi is megy. Visszafele (11 körül) pedig, miután a huncut villamos túljárt az eszemen (kiírták, hogy közúti baleset miatt nem közlekedik, aztán amikor elmentem egy kanyarral odébb megnézni a többi villamos menetrendjét, hallottam, hogy a 18-as mégis elcsilingelt vígan, argh), a 20 perces állingálás helyett inkább megindultam és legyalogoltam 2 megállót szintén elég katonásan, mert 0 fok körül volt, én meg ruhában és vastag harisnyában. Lépcsőn lefele is egyre folyékonyabbak a mozdulataim, azért messze nem egyenletes még a terhelés, de tényleg sokat alakult.

Na, ennyi elég is lesz motivációs anyagnak. Akkor most visszatérek a 3 monitort igénylő munkához, mert lassan haladok vele.

* Rettenetesen hiányzik, álmomban folyton sízek.
** mármint az elmúlt 3 évben

Panaszkodjunk vol. 83563965

Hát akkor könyveljük el, hogy ez egy szar időszak, év eleje, kevés napsütés stb. stb. Azért ezt a mai napot nem teszem ki az ablakba (gyakorlatilag végigbőgtem, aztán veszekedtünk is egy kicsit, hogy izgalmasabb legyen). Nyilván nem terveztem én sem mára a totális krach-ot, de egy ideje műr gyűlt a szorongás. És hiába tudom, hogy nem szép dolog másokat is lefárasztani vele, de nem volt opcionális, úgyhogy kissé ráment ez az egyébént teljesen barátságos szombati nap. Nem tudom mi segítene, mert a “kapd össze magad!” határozottan nem segít. Tegnap, miközben az Il Divo c. remekművet néztük, egy adott pillanatban belémnyilallt a gondolat, hogy talán tényleg meg kéne térni. Szevasztok kételyek, aggódás, hátradőlünk, mert a terv része vagyunk és minden úgy lesz, ahogyan lennie kell – ilyesmiről fantáziáltam egy-egy jól megkpomponált macskás nagytotál vagy gyilkosságjelenet között.

Az az igazság, hogy nagyon hiányzik az az aktív, ugrálós, gyorsan reagáló, táncoló, szökdöső életem, ami már jó ideje nincs. Nehéz nem utálni ezt a tohonya, lustának titulált panaszkodóst, aki a helyébe lépett, és aki ha épp nem panaszkodik, akkor gyűjti a következő kiakadásra.

On the bright side: nem lesz gond az alvással (A. épp Ulmban, holnap síznek – ja, hogy ezért is akadtam ki, oké), mert ilyen szétbőgött búrával könnyen jő az álom. És az is milyen szerencsés, hogy duzzogás közben nagyjából takarítottam, jöhet holnap a vendégség.

Állatos kis színes

Tegnap, mikor épp egy úgynevezett csajos kocsmázásra iparkodtam (bemutatni egymásnak a két hazai, itt élő nőismerőst – nem volt semmi, de erről majd máskor), az átjárónál vártam a zöldre elszirénázott előttem egy mentő, a mellettem álló gyönyörű husky pedig hosszan, artikuláltan visszavonyított neki.

Mivel ma 7-kor keltem és 8-tól brutálisan megkínoztak tornásztam, elmentem egyúttal a termelői piacra is, beszerezni 1-2 tanyasi portékát. A házi csirkéből filézett csirkemell szó szerint fele akkora, mint amit a boltban vesz az ember. Elgondolkodtató. (Külön szimpi, hogy újságpapírba csomagolják a csirkét, mondjuk enyhén csirkeleves lett a hátizsákom, de elnézzük neki, mert úgyis megérett már a mosásra.)

Ló****t virul

Ma olyan orbitális fáratság-nyűgösség állt be nálamnál, hogy ha ez volna a tavaszi lendület másnapja, akkor köszi, de inkább nem kérek belőle. Sokat elmond a mai napról, hogy ez volt a fénypontja: A. boldogan zabálja a főztöm, én pedig elégedetten dőlök hátra, mert megvolt a nap első – valszeg egyetlen – sikerélménye.* Reggel voltam KG-n, Frau D. a térdhajlatomban nyomkodta a legjobban fájó pontokat, aztán elégedetten közölte, hogy ez “csak” izomfájdalom (ahol a vádliizom meg a combizom egymással összefonódnak, mutogatta lelkesen) és ezen tudunk dolgozni, hát milyen vagány, hogy nem a csonthártya vagy az izület fáj. Tényleg vagány, csak már nagyon örülnék, ha az izom SEM fájna, csodás volna, tényleg.

Sajnos ma sem találtam fantasztikus munkahelyet, viszont legalább megegyeztünk egy bedolgozás munkadíjáról és megvettem a repjegyeket a kolozsvári munkához. Ezzel együtt is fantasztikusan haszontalannak érzem magam. Meg az is van, hogy én mindig nagyon készségesen állok a barátnőim rendelkezésére és nyomom a lelkisegély szolgálatot, de nekem bezzeg senki nem segít kitalálni hogy mit kezdjek magammal. (Tudom, kapjam össze magam és hagyjam abba a prünnyögést.)

* Mentségemre szól, hogy tényleg finomat kapott, házi hamburgert, és nem is tartott egy napba a sütés-főzés, mint előző alkalommal.