Vonalkás (február, hol a nyár?)

Ezek vannak blogírás helyett:

• Bölcsilátogatások. Krézinessz, többszáz gyerek a várólistákon. De azért csak tessék onlájn jelentkezni, majd azt a tíz helyet sorsolással (haha) osztják el. Ledöbbentett, hogy az egymás lábára taposó, rámenősnél rámenősebb német (és nem csak) szülők nem az intézmények felől érdeklődnek, mindenkit kizárólag a bejutás érdekel. Harc, az van.
• De legalább a macigyerek jókat bóklászik az idegen játkékok meg gyerekek között, egy sereg feldúlt szülő lábai közt mászkált fesztelenül, én meg szaladgáltam utána.
• Voltam az ortopédián, kaptam receptet gyógytornára. Megint elképedtem, micsoda állapotok uralkodtak azért 3 éve, hogy helyrehoztak, csuhajja. Amíg én szépen várakoztam, aztán 2 perc alatt megkaptam a recepteket vizsgálat nélkül, L. tologatta a gyermeket a környéken.
• Megvolt a zsúr. Szerintem teljesen szabályos kis szülinap volt, kár, hogy J. a fújástudományát (amit a lelógó bigyókon gyakorolt be) nem akarta kamatoztatni gyertyafújáskor, de ez a legkevesebb. Barátkozott mindenkivel, bemutatta a műsorszámait (különös tisztelettel a telefonos aranyoskodásra), B.-vel versenyt mászkáltak, amikor nem néztem oda, elkezdett quiche-t zabálni meg salátát ropogtatni. Jó volt. És finomak lettek a dolgok, egy zöldséges quiche-t leszámítva. De a lazacos jó volt, a babatorta oké, a brownie meg félelmetesen finom. És jól telt. Végül kb. 12-en voltunk, jó volt látni, ők is örültek J.-nek.
• Minden igyekezetem ellenére az utolsó percig tartottak az előkészületek. Becsszó, ennél hatékonyabb már nem tudok lenni, ennél több listát nem tudok előre írni. Na, majd máskor jobban figyelünk a csapatjátékra, khm.
• Eü. hírek: a szülinapos estére taknyolni kezdett, üvöltött, mert nem tud aludni a szortyogástól. Azóta is taknyol, ma köhögött is, de két morbid altatás után most két nyugis este következett. A. altatta, mert kezdtem beijedni, hogy csak én vagyok jó neki. Hízelgő persze, de be is ijedtem kissé.
• Apropó hízelgő: ha bemegyek és a kiságy mellé állok, a macki megölelgeti a csípőmet, a hasamba fúrja a fejét, felnéz, vigyorog, emelgeti a kezeit. Ha felemelem, bújik, szorongat. Valamelyik reggel magunk mellé tettem az ágyba. Máskor nyugtalan lesz, mocorog, mehetnékje van, most viszont a mellemre hajtotta a fejét és félálomban pihegett.
• Tanul fogatmosni, azon belül pedig köpni. Szuperaranyos. Fújni tud már, most próbálgatjuk az orrfújást is, néha sikerül. Étvágya töretlen, a vacsorának (katonák!) mindig hangosan nyammog.
• A. megint beteg. Saját bevallása szerint ez most nem olyan durva, de szegénynek az immunrendszere eléggé kész van. Ezen a héten is itthon marad, ami szuper, csak ilyenkor feltűnő, hogy én el szoktam sunyizni az ebédeket hétköznap. Ezt orvosolandó ma is thai-t ebédeltünk. Vacsorára bezzeg sajtos csirkemell volt kelkáposztával és salátával, csak mondom!
• Voltunk E.-éknél a délután, a bábák ügyesen játszadoztak, csak B. sajnos abban a fázisban van épp, amikor egyrészt nagyon szorongatósan fejezi ki a szeretetét, másrészt nagyon be tud gurulni, ha más gyerek is a játékával játszik. Úgyhogy szegény maci kicsit edzőtáborozott, mindegyre ordítva bőgött egy-egy tettlegesség után. Hazafele elmerengtem azon, hogy én (nyilván) a saját gyerekem érdekeit képviselem és nem vagyok tekintettel rá, hogy a másik gyerek épp milyen fázisban van, milyen érzelmi motivációja van stb. Szóval lehet, hogy tahónak tűntem, hogy kapásból J.-t védtem, de hát ő a kicsi, bocs. Az viszont már elég jól látszik, hogy hamarosan egy korosztály lesznek és tudnak ügyesen játszani, juhé!
• Lassan, de haladgatnak a munkaügyek. Ami jó. Csak fárasztó. Kicsit stresszes. De jó.
• Csodás volna eljutni úszni. Gyógytornára leghamarább március közepére vannak időpontok, el se hiszem. Sehogy sem elég nekem ez az itthon tornászgatás, megint vészesen nyilall a keresztcsontom, és ez egyre rosszabb lesz.
• Hideg és esős napok voltak, ma jó szeles idő volt, amit szoktam szeretni, ha kicsit melegebb van. Ma inkább morbid volt, mint ábrándos. Holnapra napsütést mondanak és 16 fokot, wow wow wow.

Learning the hard way

Szóval kb. két hete mondtam A.-nak, hogy meg fogok halni, fel fogok dőlni stb. (felcserélhető valami tetszőlegesen drámai felkiáltással), ha marad ez az éjszakánkénti 5-6-7 etetéses felkelés. Úgyhogy elkezdtem módszeresen csökkenteni az adagokat. Mostmár gyakori, hogy csak 2x ébred a malac, persze ez is sok és folytatom szép lassan a kísérletet, de mintha már ezzel is javult volna az életminőség errefele. Annyira, hogy gyorsan túl is vállaltam magam, úgyhogy most kezdődik előről a rinya (csak vicc, soha nem is volt vége). Az van, hogy holnapra kis utószülinapi zsúrt hirdettem meg az itteni barátoknak. Feltett szándékom volt, hogy semmi különöset nem csinálok, erre máris összeszedtem 3 receptet a 3 féle sütinek (hát csak kell egy torta, de akkor egy a felnőtteknek is, na jó, de valami sós is) és ki kéne suvixolni a házat és nincs ebéd és akkor a kis fusimunkámról még nem is beszéltünk (ez is megérne egy kapitulust, hogy miért vállalok el örömmel olyasmit, ami aztán tutira teher lesz és idegbaj. Ja, és a májusi mellett most ismét aktuálissá vált még egy másik, régebb óta zajló, kvázi halálraítélt, de azért extra feladatokat termelő projekt, szuper – igaz, hogy csak 1-2 óra, de azt meg honnan faragjam le, rejtély).

Szóval valamit rosszul csinálok. Például rosszul mérem be a teherbíróképességem. Közben meg sokmindent csinálok végülis. Tegnap reggel például ovit néztünk J.-vel, aztán amíg aludt főztem neki meg előkészítettem egy nagy egytálételt magunknak, aztán elvittem egy ismerősnőhöz játszani J.-t, este meg bölcsinéztem tovább. Csak két dolog maradt ki: a takarítás (avagy házösszeszedés) és a munka. Olyan napokon, mikor az van, kimarad a spéci gyerekprogram és a bölcsiügy előlendítése. Szóval valami mindig úszik. És mindig arra jutok, hogy az esti fél órás-órás (egyre rövidebb) relax az, amit ki kell húzi, csak akkor tényleg vég nélküli robot lesz minden nap.

A szülinappal pedig ugyanaz van, mint az összes kirándulással (meg lényegében az elvállalt munkákkal is). Tudom, hogy ha én nem kezdeményezem és szervezem le, akkor A. nem fogja. Úgyhogy belevágok, kell lökdössem őt is (amit halálosan utálok) meg magam is, mert minden csúszik, kapkodunk, teherré válik, megbánom, aztán valahogy összejön és szuper és örülünk, és megint rájövök, hogy hát ezek a fontos dolgok, ezek éltetnek stb. Ha nem szánok energiát a barátságok aktív ápolására, akkor tényleg nem lesz itt senkink szép lassan, izoláció, besavanyodás, elhagyatottság. Ha nem megyünk semerre, akkor totális klausztrofóbia van. Ha nem dolgozok, szörnyű frusztráció meg agyhalál lesz előbbutóbb. Mégis, amikor benne vagyok, akkor szenvedés, kínlódás, hiszti, óbégatás. Szerintem el kéne olvassam a Flow-t. Meg aludni kéne, az is jó volna.

Zizi

Le kell feküdjek. Mindjárt ébred. Arrrgh, már nem tudok elaludni mielőtt felébredne. Pedig azt mondtam, hogy bármi van, ma lefekszem tízkor. Tízkor még ő sem aludt, még javában altatta A. amíg én pelenkát öblítettem és elpakoltam a konyhát. Aztán Tagesmuttereket nézegettem, így lett fél 12. Az éjjel J. három fogat növesztett (oké, kettőt és felet, de értitek) és ez egybeesik épp az ÉTL projekttel (éjszakai tejecskéről való leszoktatás), amihez hosszú távon nagy reményeket fűzök, rövid távon viszont kikészülök tőle, mert az egyre kisebb éjszakai mennyiségektől ha lehet, még gyakrabban ébred és nyöszörög, meg fel is áll, és mint egy kis Maria Callas jó messzire dobja a cumiját, majd lesi, hogy a koppanásra megy-e valaki (hát hogyne, megy, rohan, szalad, vonszolja magát, megy) és megpróbálja-e megnyugtatni, altatni, kicselezni, lehetőleg kaja nélkül. De van haladás, hogyne volna, egyelőre a hajnali alvások hosszabbodtak, ma éjjel pl 4-8-ig aludt egyhuzamban, az esti 9-12 standard, tehát 12 és 4 között van a nagy buli, ezen belül is 1 körül indul, mikor a bal vállamra húzom a takarót, aztán nincs megállás egy jó ideig. Ma reggel szörnyen fájt a derekam és szembenéztem a napsütéssel és úgy döntöttem, hogy kész, el kell menni úszni, jó ötletnek tűnt, jó is volt mozogni meg csobogni és gőzölögni meg szembevigyorogni a nappal, J. mesélte az életét, meg én is Lisszabont, aztán hazajöttem és a legjobb lett volna elaludni, de nem volt rá mód, csak egy kis délutáni szundira, de végül az sem jött össze, mer kattogott csak az agyam és fájt a fejem, aztán meg elmentem egy lámpabúráért a város déli részébe, ami nem lett volna gond, mert olvasgattam, de átmeneti cipőt húztam és az idő nem volt átmeneti. Aztán hazaértem lefagyva, és főztem virslit, a macki evett meg vigyorgott, A.-nak fájnak a sebek a szájában, és kattog az agyam tovább, hogy jött-e mail a májusi munka kapcsán, jelentkezni kellene ide-oda, emailt írni ennek-annak, de ahhoz meg el kéne menni megnézni tőlük ezt-azt, mert anélkül mégis hogy adja magát, de akkor máris kellene keresni tovább a gyerekfelügyeletet, és akkor megkérdeztem Cs.-t cseten, hogy miért jobb a Tagesmutter a bölcsinél, aztán néztem, hogy milyen vicces, mintha tindereznék, huzigálom jobbra-balra a képeket szimpátiafaktor alapján, erre kiderült, hogy már írtam is 12 jelöltnek itt a környéken, remek. Ilyesmi van, most meg aludni kéne, de Trump meg a fukusimai sugárzás, közben meg jobban élünk, mint 200 éve, de most mondja A., hogy egy ismerősünk kételkedik a házasságában, és úristen, mi miért nem szakítunk több időt magunkre, de hát honnan, miből, tényleg, ja hog most is itt ülök. Na jó.

Nehéz idők

Az van, hogy a macki még mindig 4-5x ébred éjjelente. Reggelre ki vagyok nyúlva, ma megkértem A.-t, hogy intézze, én még aludtam, aztán délben megint, délután ő, szóval készek vagyunk. És most is nyifog szegény, félóránként-óránként, néha rendesen sír, máskor csak nyöszörög-hánykolódik. Nem tudom, mit kéne bevetni, valami spártai módszerrel teljesen leszoktatni az éjszakai kajáról esetleg? De hogy?

Midőn a fél Románia ma ismét tüntetett a korrupció ellen és merő egy forradalmi hevület lett a facebook falam, nekem volt pofám moziba menni. Elcipeltek L.-ék és megnéztem a LaLaLand-et, durva, nem? Még durvább, hogy tetszett a színes-fodros-melankolikus hollywoodi rágógumi, ez van.

Egyébként meg ügyes voltam és hatékony pár napig, mára meg szétcsúsztam, ez ilyen.