Dolgok

Kicsit ma elkezdtem aggódni magamért és az ép eszemért. Itt rinyálok időtlen idők óta, hogy nincs szabadidőm, aztán amikor van, akkor ilyeneket csinálok, hogy főzök egy jó rendes húslevest, meg sütök egy tepsi kakaós csigát. Jól van, ezek a NYUGIS gasztrotevékenységek tényleg hiányoztak az életemből, de talán nekiállhatok mostmár a fontos dolgoknak is.

A délelőtt jelentős része wizzaires baszakodással idegeskedéssel telt el, az egyik, hosszas tépelődés és bénázás után megvett jegyünk elúszott, a másik (tegnap, leszállítások napján nagy nehezen megvett visszajegy) pedig valszeg elúszik, mert én rendeltem, de A. fizette ki. Ez elvileg nem kellene akadály legyen, de az automata rendszerükön fennakadtunk, úgyhogy most egy rejtélyes szláv nevű pasival levelezünk. Iparkodok nem idegrohamot kapni tőle. Pláne annak fényében, hogy a mackó milyen iszonyat aranyos és milyen szerelmesen tudja ismételgetni, hogy “máámmmá!” meg rámnézni ragyogó szemekkel, hogy tényleg kár volna fennakadni ilyen hülyeségeken.

Egyéb futó ügyek:
– ma részesültem életem első fango-kezelésében: forró iszappakolás, nyakig bebugyolálás, wow. (“Ischialgie” – németül így mondják annak, hogy belémállt az isiász.)
– J. ma bő két órát aludt a bölcsiben, nagyot evett, láttam fényképeket a napjáról (boldogan rohangált és játszott, meg kanalazta a desszertet), viszont elalvás előtt keservesen sírt állítólag tíz percet utánam. Óóó.
– épp rádöbbentünk, hogy havi 300 mb mobilnetem volt mostanig, már értjük, mért fogyott el olyan gyorsan mindig. Nem került meg a telefonom, de már gondolkozunk, hogy mire cseréljük le. Rendkívül boldoggá tesz, hogy pár hete kimentettük az összes fényképet és hangfile-t, mindent. Azokat most nagyon siratnám.
– szörnyű hosszú teendős lista kavarog a fejemben, főleg akkor jutnak eszembe a halaszthatatlan dolgok, mikor biciklin ülök épp. Na akkor kicsit bővítem.

 

Arrgh

Undi hétfő délelőtti tevélkenységek: belépni a mobilszolgáltató webes felületére (cirka 25 perc bénázás), Wizzair-jegyeket kibogozni (ha A. kifizette, mért nem jött visszajelzés és mért nincs meg  jegy? ma elvileg kedvezményesek a jegyek úgyhogy meg kéne venni a visszautat, most már csak el kéne dönteni h honnan, mikor, melyik járattal, ahh).

Cserébe: szép az idő, havas parkon át vittem reggel a mackót. Most szépen süt a nap, kicsit kéne takarítani, pakolni, tornászni, álláshirdetéseket és ingatlanhirdetéseket nézegetni (csak úgy), pihenni, főzni, sütni esetleg. Na lássuk, mire elég a következő két óra.

Beszokott

Hát, tekintsük úgy, hogy másfél hónap és két megszakítás (őszi szünet, aztán a betegségek a hét elején) után beszokott a mackó. A harmadik nénijét fogyasztja: az eredeti bölcsis néni vakbélműtéten esett át, a pótnéni azt hiszem elfoglalt más beszoktatott babákkal. Nem is baj, mert ez a harmadik a legszimpibb eddig. Azt hiszem, már rég kiszúrta magának J.-t, odajött már régebb is hozzá beszélgetni meg dicsérgetni, most szerda óta vele volt. Ma délben, mikor érte mentem (másodszor aludt ott!) már messziről láttam, hogy lelóg a nő öléből a maci. (Hát nem elfelejtettem szólni, hogy hason szeret aludni? Mindegy, állítólag nem akart megmaradni a matracon.) Szóval szimpatikus ez a nő, van egy J.-vel egyidős kisfia, és szánt egy csomó időt arra, hogy beszélgessen ma velem a mackó bölcsis viselkedéséről, úgyhogy megtudtam ezeket:

• Nem sír reggel (ezt látom is), kicsit megszeppen mikor megyek, de aztán hamar feltalálja magát. Játszik egyedül is meg a többiekkel, jól érzi magát az udvaron (brumm brumm!), bent is, főleg, ha előkerül egy labda vagy golyó. Állítólag kezdeményező a többi babával (wow!), néha még erősen defenzívek a reflexei, de ezt teljesen normális.
• Mostmár leül ebédelni a többiekkel. Tegnap bevágott 3 (!!) halrudacskát (…), ma a levesből nem kért, de utána palacsinta volt, természetesen a haját is megigazította az almaszósszal. Néha már iszik is, bár még mindig zokon veszi, ha teával kínálják. Előkét nem akar felvenni.
• Tegnap volt az első nap, hogy megpróbálták altatni. Nem nagyon akar tudomást venni a matrackájáról, pedig direkt bevittünk kispárnát, a tejét sem kéri elalvás előtt (Mondjuk ez nem baj, úgyis le kéne szoktatni róla). Végül mindkét nap a gondozónéni ölében szundizott 1-1 órát, ami végülis nem rossz, de azért nem kéne rákapjon persze az ölben alvásra. (Azért vicces volt, mikor ma bementem és messziről láttam, hogy el van folyva a nő öléban a fiam.)
• Összességében: a nő szerint szuperül halad a dolog, teljesen normális, hogy még nem megy minden olajozottan, apró lépésekkel haladunk és fő, hogy J. jól érzi magát, felszabadult, a többi majd jön magától. Meg vagyok illetődve.
• A nő szerint teljesen normális ebben a korban még a gyakori ébredés, ne parázzam túl a kialvatlanságot. Ööö… ok.
• Direkt kérdeztem, hogy hogy látják, kezdi már érteni a németet? Azt mondja, szerinte értegeti, ügyesen kommunikál. Néha választási lehetőségeket ajánlanak fel neki, arra mindig hálásan reagál.
• Az oroszlán még mindig nagy barátja, szorongatja egész nap.
• Mikor visszamentem másodszor is, még aludt. Elléptem a mosdóig, kijőve láttam, hogy már ott vigyorog a hátizsákom mellett – állítólag felismerte és boldogan közölte, hogy “Mámmmá!” – tényleg, egy olasz amorózó sem tudná jobban hangsúlyozni, imádom. 🙂

Hazafele megálltunk a parkban a játszótéren. Ma nagyon meleg nap volt, úgyhogy simán belefért még másfél óra játszóterezés és hát teljesen meg voltam illetődve, mert úgy tűnt, hogy J. rendesen kinőtte már a babajátszóteret. Teljesen másképp mozog és játszik, mint nyáron, magabiztosan masíroz fel a csúszdára, lecsúszik, rohangál, intézkedik. Amíg leázártam a biciklit, elnyargalt a szomszédos játszótérre, komoly tempója kezd lenni. Sajnos még mindig kapirgálja az orra alatti-szája feletti sebeket, de másképp nagyon vidám és aktív mackó volt ma. Több felvonásban ért véget a pár napja tartó székrekedése (idézem: “Kaka! Au!”), úgyhogy mostmár tudom azt is, milyen 12 fokban pelenkát cserélni a játszótér padján. Hát ilyenek történnek. Itt van E. barátnőm a kisfiával, nagyon jó látni őt meg a babák aranyosak együtt, na de erről még írok külön, ha sikerül. Most sürgősen meg kell innom a pár korty bort és le kell feküdnöm, bár úgyis tudom előre, hogy akkor lesz az első riasztás, mikor épp elaludnék.

Vonalkás az állapotokról

• Mikor már nagyon nem tudtuk elképzelni, hogy lehet fokozni a helyzetet, akkor engem is leterített ez a jó kis gyomorcucc, amit valszeg J. hozott haza (hétfő éjjel komoly ágyneműcserés pelenkacsere is zajlott) és A. után én is megörököltem. A teljes keddi nap arról szólt, hogy laposkúszásban közlekedünk a házban és próbáljuk ellátni J.-t, aki vidáman rosszalkodik és rohangál
• A barátnő meg a kisfia végül nem jöttek. A másik barátnő, kisfia meg anyukája jöttek de máshol laknak, ma a házunk táját is elkerülték (volna, ha nem kellett volna egyszer felugorni a gyerek száját ápolni, mert behasadt az ajka). Fertőtlenítettem ma is egy kört, hátha nem adjuk tovább a cuccot.
• A.-nak szülinapja van, hurrá. Szegényt nem nagyon ünnepeltük, ő szorgoskodott, én nagyjából hevertem és vártam, hogy jobban legyek. (Meg kicseréltem a jelszavaim mindenféle netes felületeken, illetve elvetélt kísérleteket tettem rá online lenyomozni a telefont, amit nyilván azon nyomban kikapcsoltak.)
• J. ma egész jól vette a bölcsit (nekem már nehezebb volt a hajnali felkelés és bicajozás), pedig a pót-gondozonő is beteg volt ma, szóval további “nönni”-k vették a szárnyuk alá. Ahhoz képest jól ment, kicsit evett is, csak szegény nagyon összevakarta az arcát mire érte mentem.
• Észrevettük, hogy az egyik felső, középső metszőfogából letört egy kis darab. Nem vészes, olyan, mintha kicsit kerekebb lenne a fog formája, de azért ijesztő, meg szomorú. Észre sem vettük, mikor történt.
• Összeolvasok mindenfélét alvászavaros gyerekekről, tanácsadásról, alváslaborokról. Be kell látni, hogy még nem próbáltunk meg mindent házilag – például altatáskor lassan ki kéne vonuljak, meg éjjel is csak vizet kéne adni, mostmár tényleg… Lehet érne még egy próbát az is, hogy csak A. menjen hozzá (mert gyakran az az érzésem, hogy J. csak 1-2 szerelmi vallomással szeretne boldogítani engem éjszaka), de leshetem, hogy mikor megy bele még egyszer…
• Elkényeztetett gyerekekről is olvasgatok mostanában, csak mondom. Nehéz belőni, hogy ez az akaratos-visibálós hangnem, amit mostanában megüt a mackó, még normális-e, vagy mostmár örökre elcsesztük a nevelését. Egyébként én mostmár helyzetekben erőteljesen rászólok, mert azt látom, hogy kell neki az éles határ (amit aztán feszeget persze, de hát ez a dolga). A.-t is erre kapacitálom, azt látom, hogy ő vajszívűbb, sokszor szelíden magyarázza, hogy nem szabad, miközben J. tombol, mint a szélvész.
• Az alvászavaros olvasmányaim mentén megint jól beijedtem – mi lesz, ha J. még pár évig nem alszik? Meddig lehet élni ennyire fáradtan? Hogy fogok én munkát találni és dolgozni ilyen fejjel? Na jó, megyek is lefeküdni.

Lehet fokozni!!

Szóval a hétvégét nagyjából laposkúszásban abszolváltuk. Én mára kicsit jobban lettem, A. elvonult dolgozni “mert ott jobban lehet gyógyulni”, de szegény teljesen kész volt egész nap, hányinger, megfázásos dolgok, mire J.-t elaltattam már aludt ő is (21.16, kemény). Borzasztó éjszaka és botrányos reggel után, melyre nem vagyok büszke, de 7-kor már csapkodtam és kiabáltam a fáradtságtól, A. felkelt 7 körül és én még aludtam egy órát, ettől erőre kaptam annyira, hogy kivigyem J.-t a fagyba, hogy megnézessük újra a pöttyeit. (Ótvar – nemes egyszerűséggel így híjják ezt a kórságot. Csak nekem vannak ettől zolás asszociációim?) Odafele sikerült elveszíteni a telefonomat. Pont két évig szolgált, készültünk lecserélni és milyen jó, hogy nemrég kimentettük a képeket, de attól még kicsit megrendültem.

Az aktuális rejtély: ha a buddhista mosolyú és nyugalmú gyerekorvos azt mondja, hogy jöjjenek csak a kisgyermekes vendégek és menjen csak bölcsibe a nagyon csúnyán pöttyös, vakarózó mackó, a hülye parás szülő viszont mégiscsak rákukkint a guglira, ahol kb. kilencven fokos mosásokat, állandó fertőtlenítőzést és két hét karantént ír, akkor mi van? Én örömmel megbízok a nyuszi doktorban, de az azért elég kemény lenne, ha most halomra fertőzne J. csomó gyereket, beleértve a barátnőim fiait, mert nem vagyunk elég elővigyázatosak. Most úgy vagyunk, hogy elvileg reggel visszük (viszem, pardon, tekerek át a parkon a nulla fokban), de azért felhívtam őket előre, hogy megkérdezzem, tényleg befogadnak-e. Logikus válaszuk: hát ha az orvos azt mondta, akkor azt mondta. Oké.

Egyébként az a barátnőm, aki itt is tervez lakni, most vacilál kicsit, és megértem. Szuper lenne, ha jönnének persze, de lehet, hogy stresszes volna. Örülök, ha úgy ahogy szinten tudjuk tartani magunkat (nem nagyon tudjuk), nem érzem a vendéglátó formámat úgy igazán. Na jó, most, hogy 4 nap után végre elrámoltam, letöröltem, kisöpörtem stb. a konyhát vonulhatok lefeküdni, 8 óra múlva ébresztő, illetve J. már nyüffög is. (Külön bejegyzés tárgya kéne legyen az elkényeztetés körüli állandó agyalásunk, illetve az alvás-ügyeken való rágódás.)

Szépen vagyunk

Pont mostanában gondoltam, hogy mégis milyen ócska, hogy ide csak panaszkodni meg gyötrődni meg szorongani járok. Hát mennyi vagány van: J. nő és virul, nekem lassan van időm saját magamra (ööö… lesz, valamikor biztos lesz majd), családi béke, még nem borult be teljesen a föld ökoszisztémája, csak szinte, szóval értitek, örüljek annak, ami van.

Sajnos van egy ilyen jelenség, hogy amikor azt hisszük, hogy akkor ez mostmár elég szar így (krónikus kialvatlanság, hisztis gyermek, trutyi novemberi időben koránkelés, rohanások), de összeszorítjuk a fogainkat és nyomjuk tovább, akkor béüt a krach: szuper meghűlés mindhármunknak, J.-nek egy kis sztaffilokokkuszos fertőzés, esténként hányás, nekem teljes derék/isiászkiakadás. Mit mondhatnék? Betettem a mosást (a negyedik rendet 3 nap alatt, ez a hálózsák fél napig volt tiszta), lemostuk a mackó arcáról a bolognai szósz (alig eszik, jó, hogy ez ízlett neki) és bekentük a pöttyeit a spéci krémmel, letettük aludni és rohanunk (egyelőre csak én) szundizni, mert ma is 7-kor volt az ébresztő. Mindeközben csendesen zajlik nekem is a meghűzés, most épp a trutyi önti el a fejem komótosan. A.-nak tegnap fájt a könyöke-dereka rettenetesen, ma én nem nagyon bírom emelni J.-t. Jöhetnek a vendégek szerdán!

(On the bright side: amíg a mackó pöttyei nem javulnak, nem viszem bölcsibe, addig talán én is helyrepattanok kicsit.)

Nem ismerek magunkra

Több okból sem:

– egész héten (még csak szerda van, tudom, de akkor is) reggel 7-kor keltünk és relatív decens időben aludtunk.*
– reggel 9-re már rég itthon vagyok, bevásároltam és iszom a második kávémat, tervezgetem, hogy mivel is töltöm el ezt a pazar két órát, mielőtt indulhatok vissza a bölcsibe. Próbálom úgy csinálni, hogy minden napra jusson egy munkás tömb (emailek, jegyzetek), egy háztarsásos tömb (tegnap főzés-mosás-teregetés, ma főzés, babaruha szelektálás) meg egy kis torna, vagy legalábbis nyújtás.
– J. ma reggel egyetlen könnycsepp nélkül sétált be a csoportszobába, adtam egy puszit de rám sem nézett, adta a kezét a bölcsis néninek és bement. Wow. Holnap megpróbálják az ott alvást is délben, hm.

*J. volt, hogy csak 10 körül, ezen van még mit javítani, de megint délután aludt nagyokat, szóval nem lehetett hamarább letenni.

Mi ez a csend?

Ma van az első délelőtt, hogy nem a kávézóban fagyoskodok ücsörgök és várom a riasztást, hanem elmentem elhozni egy deszkát az új kiságyhoz (olyan horror éjszakánk volt megint, hogy már csak az a kérdés, a hajlongós-emelgetés a nagyobb szívás, vagy ha levesszük az oldalsó támlát és átmasíroz a ded ahányszor csak akar – én lassan bármire hajlandó volnék, csak ne kelljen éjjel 3 órát szökdösni hozzá, aztán reggel 7-kor kipattanni az ágyból és kimenni a havasesőbe) és itthon vagyok. Nyugodtan reggeliztem, ittam teát, nem dörömbölt senki a wc-ajtón, zenét hallgatok, emailekre válaszolok, azt sem tudom, hova kapjak, akkora listám van.

Lement a fesztiválos időszak végre. Csütörtökön kiverte a mackó a díszhisztit A.-nak, hazavártak a színházból. Pénteken inkább nem is mentem. Szombaton viszont két dolog is volt, tudtam hogy kb. 5-től 11-ig a városban leszek, A. pedig meg volt hűlve, szóval katasztrofálisnak tűnt az egész. Mégis fontos volt, hogy menjek, úgyhogy írtam egy listát A.-nak mindenféle ötletekkel az idő múlatására és még el is búcsuztam induláskor, hátha ez a stratégia jobban beválik (mert a kislisszolás nem volt jó ötlet csütörtökön). S lám: végig jól játszodtak, kicsit keresett, de nem volt semmi baj, csak épp nem akart elaludni nélkülem. Na most akkor egy ideig nem járok el este, vagy legalábbis nem olyan sűrűn. Szegény baba, csoda-e, hogy éjszaka csekkolja, megvagyok-e?

Mielőtt elfelejtem, összeírtuk a mackó szókincsét, ihol ni:
mámá, apa, hinta (ez a palacsinta nála, az aktuális kedvenc), traktor (“kakkó!”), tata, mama, Bubu, lámpa, néni, baba, brummbrumm, vauvau, hámmhámm, eső (“ácső”), ló (ezt a zebrára mondja), pingvin (ezt még nem hallottam, de készségesen elhiszem A.-nak), tschüss (szuperül énekli  boldog-boldogtalannak), alma (ezt minden gyümölcsre rámondja, ami kerek), kaka (főleg szemétre érti, de a plüssállatok fenekét is mutogatja közben), nem, ja, hápháp, hopp!, hesshess!, kakukk. Fantáziaszavak, amikről már leszokott: mámátyű, bebu. Ezeket egy időben sokat mondta, de most épp nem használja: busz, kár-kár (minden madárnak mondta tavasszal).

Aztán mindenféle aranyos hang, például az o-ó (ha valami baj van, kicseppent stb.), a mmm! (a finom illatokra), az úúúú! (ugyanazzal a hanglejtéssel, ha valami meglepit kap például, vagy valami izgalmasat mutatunk). Hosszú sztorizásokat nyom le halandzsa nyelven, (szinte) mindent ért és reagál. Mikor épp nem apokaliptikus a kedve ébredéskor, akkor szuperaranyosan üldögél a kiságyban és karattyol, mosolyog. Nagyon összenőtt az oroszlánnal, amióta bevisszük a bölcsibe is, hogy legyen, mit szorongatni.

First world problem és egy kis csapongás, mert itt volt anyám

(Ezt még reggel írtam, azóta már túl vagyunk pár lefagyáson, gyógytornán, színházon, kalandokon, de azért tessék, itt van.)

Hát ezt is megértük: ma két és fél óra szabadom van, a bölcsi melletti kis kávézóban-boltban töltöm (ide jártam az elmúlt napokban, kedvesek és finom a kávé). Van nálam laptop és mobilnet (gyalázatosan lassú, muszáj lesz lecserélni, mert a havi 1 giga pár nap alatt elmegy), a tegnap-tegnapelőtt teljesen hatékonyan tudtam dolgozni, ma inkább olvasgattam, írtam a munkaügyekben.

Anyám ma hajnalban hazaindult. Szegény meghűlve jött és végig köhögött, nem volt túl jó bőrben, viszont szuperül segített mindenben. Erre nem vagyok túl büszke mondjuk, de amióta megvan J. és anyám nálunk vendégeskedik, a konyhát nagyjából teljesen át szoktam adni neki. (Kivétel, ha sütök-főzök valamit, de hát arra meg nem nagyon volna alkalom néküle.) Jelentősen könnyebb a napi rutin minden pontja egy harmadik felnőttel, ezt megfigyeltük. 🙂 Aztán az is van, hogy sokat jártam színházba amíg itt volt (a napokban tart még a fesztivál, szóval A. is bevetésre kerül még párszor altatáskor) és végül mégis elmentünk egy napra a hegyekbe ketten. Sokat tépelődtünk, mert J. meghűlt és extra anyás-apás volt, anyámmal nem nagyon akart megmaradni, ha mi is ott voltunk. Végül pont az alatt az egy nap alatt melegedtek össze, amire visszajöttünk, J. boldogan hempergett az anyám hasán. Az altatással sem volt baj, eltekintve attól, hogy taknyos volt és addig köhögött, amíg hányt párszor lefekvés után, szóval kb. éjfélig anyám lesben állt és cserélgette az ágyneműjét, cserébe szinte átaludta az éjszakát. Egyébként is jobban alszik mostanában, nem is tudom, minek tudható be. Melegebb hálózsákot kapott, lefekvés előtt pedig kap egy kis levendulás olajas talpmasszázst, ki tudja, min múlik.

A kirándulás szuper volt, már eltekintve attól, hogy A.-nak fájt a térde és hol ő volt durcás, hol én szomorkodtam, meg folyamatosan aggódtunk, hogy mi van otthon. Na de az idő nagyrészében azért inkább a tájat néztük (telekabinos kirándulás volt, elkaptuk az ősz utolsó napját) meg kiélveztük a leszállított áron halászott négycsillagos szállodát (kicsi, de szuper panorámás szoba, szauna – hű de jól jött, miután lefagytam első délután, hatalmas reggeli), beszélgettünk, jó volt, még akkor is, ha A. szerint ez határozottan a flancolás kategória, amit ő nem is nagyon ért. Oké, szerintem meg nem flanc, hogy végre nyugodtan aludtam, csend volt és csak ketten voltunk egy kis ideig, szerintem ez egy “nem negocsiáblis” extra, ami nélkül megnézhetnénk magunkat, meg a párkapcsolatok úgy általában megnézhetnék magukat, ha erre nincs szánva idő, odafigyelés, egyebek.

A telekabinban lebegve A. vett egy új kiságyat a mackónak, aminek az egyik oldalát le lehet majd szerelni, kíváncsi vagyok, mit szól majd a rendes kiságyhoz. Tegnap mielőtt indult, anyám még oldalt tökéletesítette kicsit a maci frizuráját, egy hülye ötlettől vezérelve megkértem, hogy elől is vágjon még kicsit, hogy ne lógjon a szemébe karácsonyig. Hát így lett J. megint bilifrizurás baba. Nem baj, gyorsan nő.

Na mehetek vásárolni meg utána a bölcsibe. Az egyhetes szünet beakasztott szegénynek, hétfőn végig sírt, kedden már picit jobb volt, tegnap pedig a két órából egyet már végigjátszott. Kíváncsi vagyok, ma hogy fogad. Szerintem haladunk, szép lassan. Most muszáj üssük a vasat, hogy szokja szegény. Azért a 7 órás kelés elég durva volt ma reggel, de ezt annak a számlájára írom, hogy anyámat éjjel 1-ig búcsúztattuk. Egyébként meg szuperül produktív voltam az elmúlt napokban, temesvári ügyek tekintetében meg fesztiválos munka kapcsán is, csodás érzés.

(Külön bejegyzést érdemelne a sok színházas zaklatós-cikk meg a kolozsvári vetülete, de lehet, hogy nem lesz gyomrom vagy idegrendszerem azt szőrözni, és asszem, nem is baj.)