Days of our lives

Nem is tudom, hazajöttünk és azóta visszacsöppentem ebbe az enyhén mókuskerekes, ma ráadásul kissé szappanoperisztikus, hideg és strapás kis világunkba.

Éjjel félóránként sírdogált a maci, reggelre már nyöszörögtem és 8-kor kértem A.-t, hogy menjen át hozzá ő. Visszaaludt, aludtunk mi is 10-ig. Pizsiben kóvályogva hívtam a gyerekorvost, fél óra múltán kaptunk is időpontot délután 5-re, “sok idővel és türelemmel jöjjenek”, köszi. A. megreszelte az almát (bicepsztréning), etette J.-t röptiben, aztán lett kávé, én bedobáltam egy mosást, játszodtunk és tettünk-vettünk, tükörtojásos reggeli, hipphopp álmos is lett J. Fektetés, amíg aludt zuhanyzás (hol forró, hol hideg, így kaland igazán!), mosás kikapkodása, mosogatógép bepakolása, teregetés, ruhák leszedése, szemétlevivés, elviharzás  DM-be és kaját venni. Ott kiderült, hogy a boltot újítják, hirtelen felindulásból betértem a henteshez és vettem egy kis gulyásnak valót meg egy kis jóféle felvágottat, hogy olyat is kóstoljon ez az egyéves nagy gyerek. Ha már ott voltam, vettem magunknak ebédet, hazaközlekedtem, itthon A. leamortizálva fogadott, addigra megetette J.-t, aki vidáman kurjongatott a zombi apja mellett. Megettük az ebédet (J. azalatt nyalogatott egy kis bolti kétszersültet), A. jelezte, hogy most kidől 26 percre, én fejben elkezdtem készülni az orvoshoz, testben pedig játszadoztunk J.-vel. 16.35.-kor felköltöm A.-t, szólok, hogy 10 perc múlva el kéne indulni, hogy ne késsünk (holott tudjuk, hogy várni kell, de ne rajtunk múljon ugye) ő közli, hogy nincs jól, és hogy főzne egy kávét, neki is áll. 16.41-kor kiakadok és kiabálni kezdek, 5 perc veszekedés, zárlatként fejbekoppintom a J. műanyag kiskanalával. Hirtelen annyira megfájdul a térdem, hogy bedobok egy 75-ös Diclofenacot. 16.48-kor gúnyorosan megkérdem A.-tól, hogy tudja-e, hol állnak a gyermek cipői – szerencsére tudja, feladja, megindulunk. Közben vadul hív E. hogy szóljon, szerzett estére jegyet a José Gonzalez koncerte, egyikünk mehetne. “Örülök” – lihegem, és tényleg. 5 után kb. 10 perccel az orvosnál közlik, hogy minimum fél órát várni kell, mehetünk sétálni. Elsétálunk a szomszéd Liduba, veszünk ezt-azt, a gyermek nyekereg. Visszasétálunk. Még bő húsz perc, mert az egyik orvos ma kivételesen nem rendel. Újabb kör séta, kint szemerkélő eső és hideg, A. újfenn közli, hogy nincs jól, nincs kedve menni a koncertre, én nem túl nőiesen azt sziszegem, hogy vagy megy, vagy J.-t fektet, mer olyan nincs, hogy egyikünk se menjen. Keresünk neki egy kávés helyet. Szól, hogy mégsem kér kávét. Eldöntjük, hogy felmegyek én a váróterembe, ő sétáltatja a macit, szóljak, ha jöhetnek. Ekkor már elmúlt 6, kint hideg, szemerkélő eső. A váróteremben 3 gyerek szülővel, én mint kakukktojás. Hív E. – ugye megy valamelyikünk, mindenképp menjünk, de ne utolsó percen essünk be, mert el kell még venni a jegyeket, oké. Cseten egyeztetjük A.-val, hogy a macki elaludt, kicsit még őrzi, aztán felhozza nekem és ő hazamegy, hogy elérje a koncertet. Kis időre rá felhozza, elindul, szinte azonnal be is hívnak. Amíg bent várunk, bár előzőleg megfogadom, hogy nem érünk semmihez, J. kikunyizza, hogy ráültessem a színes hintalóra, nyíhá (első alkalom). A fiatal Jogi Löw fogad, lestrapált, kissé türelmetlen, látszik rajta, hogy legszivesebben egy pohár bort inna a tévé előtt (vagy csak projektálok). A maci döbbenten és némán figyeli, amint meghallgatja sztetoszkóppal, a vége fele kegyesen köhint is neki. Nem hall semmi gyanúsat, köptető, homeopátiás bogyó a köhögésrohamokra (megint elmulasztottam szólni neki, hogy kösz, nem kérjük, nem hiszünk benne), ha nem gyógyul, akkor inhalálás. Vadul forgatja a szemét, mikor elmesélem, hogy otthon milyen szemcseppet kapott J. a nem múló csipázásra – Kelet és Nyugat orvostudománya megint egymásnak csattan. Amikor hazaindulunk A. ír, hogy végig szaladt, lefáradt, ha akarok menjek én a koncertre. 3 másodpercig elábrándozok, aztán belátom, hogy nagy rohanás volna, nem vagyok ráhangolódva, idegeskednék, dolgom van ma este stb.  úgyhogy megy ő. Hazaérünk, a hátamon a bevásárlással leügyeskedem a babakocsit gyerekestől a pincébe, bal oldalt a maci, jobb karomra felnyalábolom a tízkilós száradt ruhás ikeás szatyrot, feljövünk. Játék, etetés, facetime anyámékkal, még egy rend etetés (a tejpép már derogál, kolbászos sajtos kenyérkét kért és nagyon boldog volt tőle). Közösen kipakoltuk a mosogatógépet (első alkalom!), áldottam a jószerencsémet, hogy tegnap kivixoltam a vécét, mert épp ma kezdte el tapizni (attól még alapos kézmosás persze), olvasgatás, játék, esti rituálék, 9 után kidőlt. Azóta kis munka (elolvastam pár szöveget, megnéztem pár videót), belenéztem a filmbe, amiben E. is játszik, elkezdtem elrámolni a konyhát, közben hallgattam a koncert zeneanyagát (és csorgott a nyálam, őszintén remélem, hogy élvezik) itt írok, ahelyett, hogy produktív lennék. Holnap reggel megyek bölcsi-tanácsadásra, illetve igazán illő volna, hogy süssek valamit a fiamnak, ha már megérte ezt a szép kort. 🙂

Ójaj (egy kis csapongás)

Mindjárt vége januárnak. Két nap múlva egy éves J. (miiii? egy éves? aszta…) és rá egy napra A. ismét kezdi a munkát. Kíváncsi vagyok, milyen volt neki az apasági szabadság. Tény, hogy sokat utaztunk és mindig volt valami akció, de sunyiban rengeteg időt töltöttek egymással, és ez mindenkinek nagyon jó volt. Én meg kicsit elkényelmesedtem, gondolom, most például nem is fáj olyan nagyon a derekam meg a vállam, höhö. Lehet, ezért vállaltam el a májusi munkát és jövő héten már verem is a fejem a falba kezdem is átszervezni az életemet, hogy érje a széle a hosszát. (Esténként egy óra munkát, hétvégén mondjuk kettőt csak összehozok, nem?)

Nem voltak újévi fogadalmaim, mert nem nagyon hiszek bennük. De egy évközi magam-összekapás mostmár időszerű. Kezdek rájönni, hogy lassan lejár a pürék és tejpépek kora, kénytelen leszek minden nap főzni finomat és egészségeset, hát egyúttal le is fogyhatnék, akár. Lisszabon sem a diétás kosztról volt híres, rengeteg bort megittunk és zabáltuk a Pastéis de Belémeket egymás után. A képeket visszanézve kicsit elment az életkedvem, egy jól megvastagodott, kissé nyúzott asszonyka lettem, omg. Véget kell vetni ennek.

Szegény macki még mindig elég ócskán köhög, holnap a nyuszidoktornál kezdünk vele. Azt hiszem, a negyedik fogacskája is kínozza, mert most mindegyre felsír, pedig eddig csak nyüffögött, illetve tegnap és tegnapelőtt a köhögés miatt idegeskedett. Ez a szabályos sirdogálás teljesen új. Szerintem kóros, hogy mennyire meg tudok ijedni ha baja van. Sajnos le is fagyok, pláne ha jelen van A. is és megoldja a helyzetet, ha egyedül vagyok akkor nyilván én kell tartsam magamban a lelket. Tyű, kemény lesz a február, tél, hideg, náthák, egyedül. De majd belejövünk. Tény, hogy J. egyre kevesebbet van ölben, ügyesen elközlekedik mindenfele (oda is, ahova nem kéne, meg ahonnan meg kell menteni). Szerintem 10.5 kiló, de majd lemázsázzák hivatalosan is. A betegségek (vagy fogak, vagy környezetváltások, vagy kitudja) miatt elég nyafis mostanában, cserébe nagyon aranyos. Szabályos kis bretonos frizurája lett, még gesztenyésebb az arca (szelídgesztenye öfkorsz), hatalmas barna mandulaszemekkel nézelődik, hosszúra növelte a szempilláit. Készült most néhány kép róla, amin már tisztára a leendő ovis néz vissza ránk, teljesen meghatódtam. Most az a fázis van, hogy mindenen húzza fel magát. Mivel tart méga hűlés, térd- és vállmagasságban szép kis takonycsíkokat húz rám mindegyre. Mert elkezdett odabújni, bizony! Pár másodpercre tudatosan rám hajtja a fejét és megszorongat.

Közben meg a világ teljesen megbolondult – már mióta azt hisszük, hogy ezt úgysem lehet fokozni, aztán tessék. Szóval itt van ez a Trump első hete-dolog, amit kis fáziskéséssel követtünk, ettől kicsit megállt bennem az ütő. Szegény ámerikai barátaim (meg szegény mi is, ne legyenek illúzióink).

Ó, Lisszabon!

Gyermekkel kirándulni vagány, unless:

  • eleve meghűlve visszük, akkor aztán aggódhatunk, hogy nem gyógyul a csipázó szeme, nem múlik a köhögés, sőtmitöbb, a végére mintha láza is volna, taknyol és ugató hangon kezd köhögni.*
  • a hülye fejünkkel az Alfama meredek sikátoraiban jut eszünkbe gyermeket hordozni a hátunkon, aztán fél óra alatt úgy leamortizálni a térdünket, hogy aztán három napig vannyogva, lábat alig hajlítva, lépcsőket egyesével véve turistázunk.
  • a visszaút éjszakába nyúlik, értsd: este 7-kor indul a repülő, ideér 11-re, mi meg éjszaka a mínusz 10 fokban slattyogunk haza a kiakadt gyerekkel, aki aztán álomba köhögi magát, míg szerető szülei arról sutyorásznak a szomszéd szobában, hogy vajon kell-e rohanni a sürgősségre.

De egyébként vagány volt, majd részletezem júniusban mikor időm lesz.

* Szuper szállásunk egy kb. százötven éves házban volt, szupervastag falaikkal, csak a szállásadók sajnos nem fűtöttek be előre (állítólag a lisszaboniak egy része tagadásban él, mondván, hogy nem is kell a fűtés télen, de azért amikor kint 10 fok alá megy, hideg tud lenni bent is – még jó, hogy voltak elektromos fűtőtestek). Napközben meg volt 15 fokos napsütés is, de került pár zuhé meg hideg szél… Persze óvtuk hogy tudtuk, de na. Lelkifurdalás on.

Lisszaboni vonalkás

– Nekünk mindig sikerül rohanós indulásokat produkálni. De inkább induláskor legyen stressz s a reptéren várjunk, mint fordítva.

– A maci egy szuper utazó, pláne ha alhat az apja mellkasán, ha elfárad. Teljes siker volt ez a repülés is. Életem leggicsesebb naplementéjét láttuk.

– Taxival jöttünk a reptérrôl, mer este volt meg babakocsival az ismeretlen terep, szûk járdák, stb. Mondták az infopultnál, hogy hajrá, remélik, hogy nem vernek át. Mi is reméltük. Kicsit morcos volt az ürge és Afrika FM-t hallgatott, de csak 10 euróval volt több, mint hittük.

– Szuper, tágas, frissen felújított lakás ez. Kár, hogy nem fûtöttek be elôre, úgyhogy ma együtt zsúfolódunk éjszaka és reméljük, hogy lassan kimelegszik. De hatalmas. És szép. És hoztak babaágyat meg etetôszéket. És központ. És olcsó.

– Volt egy olyan, hogy A. épp lelépett a boltba, itt ment tiszta erôbôl a két radiátor és amikor beizzítottam a vízforralót is, kiment a biztosíték. Kicsit háborús élmény volt, hidegben, sötétben, üvöltô gyermekkel, de aztán hamar intézôdött a helyzet. Lett kaja, bor, meleg, szétnéztem az utcában -alattunk két kocsmában is buliznak -, minden ok.

– Hova menjünk holnap?

 

Kicsomagoltunk,kezdhetünk becsomagolni

Szóval visszajöttünk hétfőn. Előtte még elközlekedtünk Vásárhelyre egy kis családlátogatásra, aztán Kolozsvárra, ahol E. meg a mérnök úr példásan megvendégeltek, aztán hajnalban kitaxiztunk a reptérre. Egy áldás A.-val utazni: a maci szuperül tud aludni a példásan széles és párdis mellkasán, úgyhogy én igazán úrinőként üldögéltem, bóbiskoltam, mikor mit. Itthon várt az új konyha, a karácsony alatt itt lakó nyugdíjasok nyomai (semmi vészes) és egy szuper winter wonderland.

Mindenütt jó, de ez a nyugi, meg a saját ritmusunkban való élés most nagyon jól jön. Közben a gyermek rettenetesen belehúzott a fejlődésbe. Mostmár akárhol felhúzza magát pikkpakk (például a ruháinkba kapaszkodva, ott imbolyog a lábainknál és integet lelkesen, hogy vegyük fel) és elkezdett lépegetni is, ha közben jól meg tud kapaszkodni. Egyre nehezebb elaltatni: mikor félálomban letesszük, mostmár nemcsak négykézlábra pattan és mászkál az ágyban, mint a tigris a ketrecben, hanem gyorsan fel is áll, megmarkolja a rácsokat és kifele óbégat vagy kacarászik, mikor hogy.  Megint elnőtt a haja, holnap délelőtt megyünk az első hajvágására, micsoda izgalom! Vicces hangokat kezdett kiadni:  mammammmamma, dadadada, jajajajaj. Volt egy nagy és csúnya afta a foghúsán, most meg úgy tűnik, hogy épp azon keresztül érkezik a harmadik fogacskája! A szomszéd kislánnyal tegnap is, ma is nagyot bandáztak, viccesek együtt. Kicsit megtépászta a pálmát (két lapi bánja). Lelkesen bügyürgeti a kályha meg a mosógép gombjait, be kell izzítani a gyerekzárat. És felfúrni a Malm komódot. És beszerezni a sarokvédőket. És kiüríteni az alsó polcokat. Szóval lesz még itt izgalom, de tartogatjuk azutánra, hogy visszajövünk. És mostmár a szobáját is időszerű lesz berendezni.

Félig-meddig elvállaltam egy fesztiválos munkát májusra. Kicsit több felelősség, mint amit első körben vállaltam volna, de végülis izgalmas és valszeg megcsinálható, csak izgulok, hogy lesz-e majd szabad agykapacitásom  esténként. Lehet szorítani. Elvileg most jó formában kellene legyek, mert A. is itthon (sőt, ő volt az éjszakás –  apropo, az éjszakai etetéseket mostmár ki kellene iktassuk valahogy) és néha pihenek azért, de az agyam most sem olyan éles, mint a beretva, hogy mást ne mondjak.

Jegyezzük fel

Ma vezettem. Úgy tűnik, tudok vezetni. Csak gyakorolni kell meg leszokni a fölösleges stresszelésről. (Persze hogy.)

Tegnapelőtt még -29 fok volt, már csak -10, kész, állhatunk tovább.

Holnap megindulunk, hétfőn repülünk. Aztán pénteken megint repülünk. Közben kiderült, hogy a pesti lakásban béütött a krach, csőtörés meg konvektormeghibásodás formájában, de hát kell az izgalom.

Kaptam egy munkaajánlatot májusra. Elég testreszabott, nagyjából távmunka, majd 2 hét aktív ottlevés. Elvileg szuper. Gyakorlatban pedig nagyon át kell beszéljem A.-val (és magammal), kíváncsi vagyok, hogy mennyire vállalom túl magam. Újfenn: leszokni a fölösleges stresszelésről, oké.

A gyermek áll, mostmár stabilan, kapaszkodva már lépett is egyet-egyet. Tegnapelőtt hosszasan balettoztunk a konyhában családilag.

Mindenki (MINDENKI) beteg. A maci szeme szebb, már nem taknyol, csak hörög néha egy kis trutyit szegény, meg álmában köhint egyet-egyet.

Nagy kár

…hogy pont olyankor nincs idô írogatni, amikor az izgalmas dolgok történnek. Ez az elmúlt hónap csodásan eseménydúsra és izgalmasra (és kissé munkatáborosra) sikeredett. És még tart. Most, hogy épp kimásztunk egy brutális vírus alól és közelebbrôl elhagyhatjuk a házat is, igazán kellemes itthon. A maci közben megtanult ügyesen állni és úgy tûnik, megvan, hova nézünk el hónap végén. Hát így.