Vonalklás

Mer csak erre van idő. Illetve: figyelem, hogy ugyanúgy blogolok, mint ahogy eszek amióta gyerekeim vannak. Hamargyorsan, mert kitudja meddig van még idő. Mindjárt megébred/ordít valaki, el kell hárítani valami krízist, és különben is, miért van nekem időm ilyesmire? Gyanús, biztos halasztok épp valami fontosat, ami aztán a sarokban gyűlik és rámomlik valami veszekedés formájában (amikor mindenki elég fáradt ahhoz, hogy ujjal mutogasson), vagy csak előmászik és nyomaszt előbb-utóbb.

  • A. mindjárt 40 éves, ami jól áll neki (nem, mintha nem emlékeznék kellő nosztalgiával a 20 meg 30 éves A.-ra, de most ennyi vagyunk és itt vagyunk és ennyien vagyunk és elég jó nekünk. Na de elkalandoztam.) Annak kapcsán írom, hogy pár napja már csak elröhögjük, hogy kinek hol fáj milye és mennyire. S milyen jó, hogy egyelőre ez még csak vicces. Na de nézzük, mim fáj nekem per pillanat: a derekam (beütött a hordozás meg a fura pózban szoptatás-böfiztetés), a csuklóim és alkarom (emelgetés, gyerek tartása az egyetlen pózban, amit tolerál, miután evett), tegnapelőtt a talpam (simán csak sokat jártam), különböző ujjaim (éjszaka valahogy megnyomorgatom őket), torkom-fejem (hűlés már megint). Ja és különféle szülés utáni delikáteszek, egyik sem vészes, de azért érzem. A térdem is bejelez néha. Na de a legszebb: ez még mind a jól vagyok-kategória.
  • Holnap délelőtt elmegyek a bőrgyógyászhoz, végignézetni magam tetőtől talpig.
  • Vannak egészen szép napjaink, annak köszönhetően, hogy nem a szaladó háztartással hadakozunk, hanem itthagyjuk és kilépünk a parkba vagy elkirándulunk vaegy hegyi tóhoz. Ma délelőtt azért próbáltam behozni a lemaradást (porszívózás, portörlés, pakolás, konyha ráncba szedése, mosás-teregetés), bár ebből alig látszik valami.
  • A kisbaba egyre kevesebbet alszik, szóval szakadozott a szabadidő. Cserébe nagyon aranyosan gügyög és örvendezik mindenfélének. Sajnos taknyos, ez az éjszakáinknak kissé keresztbe tesz. De továbbra is jókedélyű és elégedett alapjáraton.
  • J. egészen csodálatosan szerepjátékozik mostanában. Elvan a játszótéren is, de a legboldogabb itthon a sok kis mütyüre közt, amiket hordoz egyik szobából a másikba és épít belőlük traktort, mentőt, postát, boltot, ma kalózhajót, aztán hosszasan ecseteli, hogy most épp mi történik (ma például ő, mint kalózkapitány, felhívta a “központos nénit” hogy megkérdezze, melyik csónakokat kell kirabolni. Meg kell zabálni.) Volt, amikor a plüsseiből rendezett be komplett focicsapatot a szőnyegen, aztán pénzérméket hanyigált el és öntözte, mert az volt a fű. Nagyon aranyos a dumája is, meg általában, az egész gyerek aranyos, csak a kedélye hullámzik enyhén. Ha délben nem alszik, akkor délutánra teljesen kész van, ma is páratlan hisztiroham volt vacsora előtt. Cserébe elalszik nagyon gyorsan  este. (Maratoni álomba szoptatás után a kisbaba is kidőlt, úgyhogy A. focimeccset néz, én épp befejeztem a Fleabag-et, luxus.)
  • Miközben itt teszünk-veszünk a kis fészekben, szörnyű tempóval és hangerővel dübörögnek ell mellettünk-fölöttünk az események. Nem látom sok értelmét ezeket taglalni. (Aktuálisan klíma-apokalipszis folyik a csapból is.) Mostmár mindig lesz amin szorongani.

Hamargyorsan

Most megint az van, mint anno J.-vel, hogy a baba felszínesen alszik (nem jellemző amúgy, de most taknyos és nagyon zavarja), úgyhogy lábujjhegyen próbálok produktívkodni egész délelőtt, aztán mindegyre ringatok, etetek, vigasztalok, hányást törlök. De így is sikerült főzni, mosni kettőt, teregetni egyelőre egyet. Következő projekt végigmenni a házon egy nagy dobozzal és bepakolni a J. nem használt játékait, csak hát az is zajongós műsor.

Felfedeztem magamnak a Fleabag-et (egy nappal az Emmy-díjözön előtt), hát nagy élmény. Utoljára talán a Girls jött be ennyire. Néha sutyiban nézek egy-egy részt, mikor a kisbaba alatt ragadok altatás vagy böfiztetés címszó alatt.

J. beszokni látszik, hurrá! A szuperkedves óvónéni szintén úgy látja, hogy bár nem kötelező, de nagyon ajánlott neki még a délutáni szundi, úgyhogy próbálja ő is facilitálni a dolgot. Nagyon hálás vagyok, mert az az egy nap, amikor nem volt semmi alvás, egészen brutálisra sikeredett.

Tyű mennyi mindenről írnék, ha nem kellene folyton rohanni valami miatt! És azt meséltem, hogy J. barátnőm kapott szuper állást és nem jön többet takarítani? (Sniff.) Meg hogy olyan honvágyam van, hogy arról ábrádozok, hogy pl. apám alkonyatkor autóval áthalad Homoródfürdőn? Meg hogy J. hirtelen mekkora nagyfiú lett? A babaaltatós könyvről mindenképp kell majd írjak. Meg a tornáról (aka. Rückbildungskurs). Meg a többi újszülöttes anyukáról. Ezekről is.

Köszi, babák

Mivel másfél órája egyszerre alszanak a gyerekek (még csak a beszoktatás zajlik az oviban, J. csak 2 órákat van ott), ilyenekre volt időm, mint:
– zuhanyozni
– sütni tortát (mivan, a szülinapomra semmi nem volt, ma meg négyéves az unokaöcsém, szóval ennyi jár! plusz túl sok sütőtökpép maradt meg…)
– feladni egy hirdetést a szomszéd néninek egy fb-csoportba
A szabadidőm (haha, tehát a pisilések plusz az éjszakai kómás várakozások, hogy a KisBaba böfizzen végre) másképp azzal szoktak eltelni, hogy őszi-téli ruhákat keresek és vásárolok a gyerekeknek.

A gyerekEKnek. Wow.

(Azért minden nap van pár olyan pillanat, mikor vernénk a fejünk a falba. Ma van a második nap mostanában, hogy estig egyedül vagyok a gyerekekkel. Egyrészt, milyen szuper, hogy J. már ilyen nagy, segít – ma együtt kerestük meg a baba elveszett zokniját az utcán -, játszik egyedül, kooperatív, már ha van kedve. Másrészt meg annyira feszes a tempó, hogy jaj. Nagyon szeretnék valamikor fél óra nyugit A.-val.)

A nyaralásunk dióhéjban

Jó volt.

Azt nem várta senki, hogy pihentető legyen. Ehhez képest nyomokban pihentünk is, mert a KisBaba jó arc és éjjel nem sokat rajcsúrozott, nappal aludt (és mert amíg a többiek aludtak, én néha leléptem  úszni meg olvasni, mmm). A. sokat kalandozott J.-vel (ezt azért irigyeltem, én ezalatt nagyjából szoptattam vagy böfiztettem valami árnyas helyen). Az all inclusive egy nagy duvatlankodás-fesztivál, de ezt is tudtuk előre. Azért kb. a harmadik napig tudtam tartani a diétát és utána sem gyúrtam be két kézzel a cukrosakat, de 1-2 süti becsúszott, khm. A hely meg teljesen rendben volt, kivéve, hogy csak egy pici öbölnél lehetett találkozni a tengerrel, illetve 1-2 kilátó helyen kinézni rá. Én több messzeség-élményre vágytam, de a fiúknak ez mondjuk megvolt a mászkálásokkal. Egyszer áttaxiztunk egy közeli strandra, hát olyan türkíz vizet és sárga homokot én még nem is láttam! Aznap sikerült párszor rendesen átmelegedni. Én a nyaralástól alapból azt várom, hogy felteljek meleggel egy évre előre, hát ez most nem igazán sikerült, de hát minek mentünk szeptemberben oda ugye. (Plusz: földszinten laktunk, ami praktikus volt a babakocsi miatt meg mert csak úgy ki lehetett ugrálni a közeli medencéhez meg snack-barhoz, viszont rettentő hideg volt a padló.)

Másképp sikerült megúszni nagyobb problémák nélkül. Hazafele engem szétfagylalt a légkondi a reptér fele, estére meg J. taknyolt és sírt, hogy nincs jól, de talán ma már jobb a helyzet. A kisbaba kezdett mosolyogni-vigyorogni, ott mintha kevesebbet hányt volna (vagy csak nem tűnt fel a sok program közt), cukiskodik sokat. Sajnos mindkét alkarom fáj viszont a sok hordozástól, de hát emmá ilyen, bekenem, befáslizom, kész.

Kicsit rosszul esik itt a hideg, meg hogy korán sötétedik. Be kell szerezzek a babáknak csomó őszi ruhát, fociedzést kéne találni J.-nek, a ház szalad, mint mindig, mosok szüntelenül, szóval business as usual.

Mindent összevetve nem bántuk meg a megindulást (mínusz a lelkifurdi a repülés és pazarló ellátás miatt), nem a mi műfajunk, de máskor majd megyünk másképp. Kicsi gyerekkel utazni pedig könnyű, még ha vannak is meglepik. (Például mikor indulás előtt pár órával, a csomagolási hajrában kiderült, hogy kell vinni Maxi Cosit is, mert nincs gyereküléses taxi hajnali órában. Hát megtúráztattuk azt is, kész.) J. is cuki nagyfiúként viselkedett, amikor volt kedve. (Máskor meg feleselt és szemtelenkedett végtelenül, de hát mit csináljunk.) Kapott ajándékba egy felfújható motorcsónakot, arról sajnos egyből beborult a tengerbe és utána nem lelkesítette annyira a pancsi, legszívesebben az apjával focizott a nagy focipályán. Tegnap pedig megkérdezte, hogy tényleg jövünk haza? Ő “nem bánná”, ha ott laknánk. Ilyen választékosan fejezi ki magát néha, nagyon cuki.