Hinnye

Tegnap este megszavaztunk A.-nak egy koncertes kimenőt, én meg először abszolváltam egyedül az esti műsort. 2 óra kemény munka volt, szünet nélkül, utána csak üldögélni és pihegni volt erőm. Azért remélem, lesz ez még jobb is, bár már nem vagyok teljesen rutintalan. (A maci ellenben nagy ló lett* kézen-közön**, egyre nehezebb hurcolászni.)

Ennek következtében aztán a mai, gyönyörű (és nem hóviharos, sőt) szombat délelőttöt simán átaludtam, most meg A. dőlt ki. Pedig milyen jó lenne sétálni. És közben enni valamit, mert sem ötletem, sem erőm, sem alapanyagom semmire.

*állatos képzavar! van külön neve az ilyennek?
**inkább kézen, ott érzi igazán jól magát, főleg evés után

Tudunk élni vol. 6294

Csak hogy ne unatkozzunk, észrevettük, hogy a macinak begyulladt egy körömágya. Én persze egyből a szívemhez kaptam, mert nekem borzasztóan szokott fájni, kínunkban tettünk rá egy icipici lokális antibiotikumot, aztán azon tépelődtem egész éjjel, hogy vajon nem lesz-e baja a kenőcstől. Mivel ma péntek, és én péntekenként szoktam elzarándokolni el a román konzulátusra megkísérelni leadni a k***a dossziét az állampolgárság ügyében, hát ez volt a délelőtti program. Természestesen hiába, mert a bizonyos papír, amit – emlékszünk – hóviharban és szuper kis bankos kalandok árán szereztem meg, mégsem az, amire szükség van, tehát mehetek vissza hivatalt járni, jövő pénteken ismét várnak, ó kéj, ó mámor. Ezalatt A. magára kapta a gyereket és elugrott a Nyuszi névre hallgató gyerekorvoshoz, hogy vetne-e egy pillantást a bizonyos lábujjra. Csak hallomásból értesültem az esetről, de A. leírása alapján egész élénken magam előtt láttam, amint a gyermek az ichtiolos krémtől (csípett? hideg volt? sose fogjuk megtudni) olyan hangerővel kezdett ordítani, hogy az egész rendelő miatta tördelte a kezeit, aztán, mintegy nyomatékosítani a mondandóját, gyorsan össze is fosta magát. Lényeg a lényeg: nem vészes a gyulladás, a gyerekeknek állítólag nem olyan fájdalmas és hamar múlik, kenegessük, szevasz.

Aztán az is történt, hogy nem mondtam le a cikkírást, sőt, a szerkesztő egészen izgalomba jött az ötletemtől és azt találta írni, hogy kicsit tologathatjuk a határidőt, mert igazán szeretné ezt az anyagot. Úgyhogy most különböző potenciális interjúalanyokat környékezek meg, egy beszélgetés már le is szerveződött. Ja, pont az eredeti határidő előtti napokban készülnek látogatóba jönni a nővéremék, na nembaj, jó lesz.

Megint tavasz van, most a szomszédasszony meg J. (az egyik csíki lány) mindketten sétálni szeretnének, gyakorlatilag viszont egyikük sem mondott semmi konkrétat. A maci meg alszik és gondolom mire felkel, ismét enni meg pelenkázni stb. kell és feltételezem, hogy addigra bőven le is megy majd a nap. Na lássuk.

Szuper

Tehát tegnap volt még egy emlékezetes köröm a Kreisverwaltungsreferatnál (olvasd: a néptanácsnál, höhö), ahol a Végső Dokumentum kibocsátásáért 10 eurót kellett fizetni. Nálam történetesen 5 volt, a kártyáimon meg 0. Ez azért volt kellemetlen, mert egyrészt hóviharban kellett bóklászni készpénz után, másrészt, mert tudtam, hogy közben több hónapnyi mindenféle gyerekpénz befutott, de automatikusan a bizonyos Sparkontóra landolt (mert azt a kontószámot adtam meg, én zseni, a rendes helyett), úgyhogy rohanhattam a bankhoz helyrehozni az ügyet és kivenni pénzt, majd vissza a hivatalba, példásan szétfagytam és szétáztam. Estére a maci is kezdett kicsit szortyogni és cérnavékony, magas hangon köhögni. Ma pedig fokozódott a helyzet, nekem volt délutánra KG időpontom és L. ajánlkozott, hogy addig sétáltatja a gyereket. Amikor ezt kiterveltük, akkor azt hittük, hogy 25 fokban andalognak majd a virágzó fák alatt, aztán meg üldögélünk egy fagyival valami teraszon. Ehhez képest újfenn hóvihar, fekete felhők, jeges északi szél – kicsit hezitáltunk, hogy okos dolog-e egyáltalán kivinni J.-t, de már több napja ült itthon a bacikkal teli házban, úgyhogy jól bebugyolálva útrakeltünk. Itthon aztán nagy szundi után mind a ketten bal lábbal ébredtünk, ő taknyolt és ordított, én tompa fejjel anyáztam krákogtam, mivelhogy meghűltem én is, tiszta sor. Úgyhogy lassan mind a hárman dögróvásra kerültünk, lehet találgatni, hogy az A. vírusa megy-e körbe, vagy saját hűléseket szedtünk össze, esetleg az oltás miatt van-e baja az ifjú mackónak. Csodás napoknak nézünk elébe, úgy nézem.

Figyelitek, ez már szabályos babablog: betegségek, aggódás, ahogy illik. (Persze vannak más témák is, például taglalhatnám a foci hosszú távon a párkapcsolatokra kifejtett hatását, de erről már biztos írtak néhány könyvet mások).

Fáradt vagyok, Fjodor Iljics, fáradt

Annyira, hogy csak vonalkásra futja.

  • A tegnapi dilemmát egészen wonderwomanosan sikerült megoldani: reggeliztem (medvehagymás kecskesajt, zöldhagymás rántotta), zuhanyoztam, tisztáztam a Hebamméval, hogy nem kell maszk A.-nak, beüzemeltem a bankkártyát, főzés helyett elővettem az anyám által gondosan lefagyasztott töltött paprikát, bevittem a korrektúrát és elküldtem a kész szöveget. Szóval csak a takarítás maradt el újfenn. (Lelkem takarítónő után rí! Majd ha úrinő leszek és keresek egy rakat pénzt, akkor a gyerekeimmel fogok vígan sétálni, mialatt a takarítónő pár fagyi áráért kivixolja a házat. Mindenkinek szuper lesz, hogy nem csapzott, ideges, fájós derekú és frusztrált nej és anya leszek, hát nem?)
  • A gyermek mostmár végérvényesen összevissza eszik és alszik napközben, teljesen kiszámíthatatlan lett, hogy mikor és mennyire éhes, illetve egyfolytában altatom, aztán leteszem és rá 2 percre már kistányérnyi szemekkel néz vissza.
  • Továbbra is ordít, mint a sakál. Szegény, nem tudjuk eldönteni, hogy épp a hasa megy-e, vagy máris elkapta az A. hűlését. Én a magam részéről máris érzem, hogy fáj a bal fülem, bár tény, hogy épp abba szokott belevisítani a maci, szóval dubiosz ügy.
  • Holnap reggel jelenésünk van, be kéne kapja az első oltást. Fogalmam sincs, hogy megkaphatja-e úgy is, hogy lehet, hogy lappang benne valami. Meg azt sem tudom, hogy mennyire célszerű a frissen oltott gyereket hivatalokba cipelni. Ennek kapcsán titkon remélem, hogy A. egy ideig még nem megy dolgozni, ugyanakkor szuper lenne, ha már nem félnénk, hogy elkapja tőle a gyermek, mert…
  • Iszonyat fárasztó nagyjából egyedül tenni-venni a ma 12.hetüst, persze A. is segít, ha nagyon muszáj, de inkább távolról szurkol és bottal piszkálja. Nagyon szürreális egyedül rohangálni és multitaszkingolni, miközben a másik pittyeg a számítógép előtt, vagy épp fekszik az ágyban. Nyilván ez most a legjobb, a részleges karantén, de azért elég fájdalmasan belém hasított a gondolat, hogy milyen lehet az, ha ez a normális, hogy a másik ott van, de leszarja, hogy épp mi történik körülötte. Hűha.
  • Vadásztam egy vicces játszószőnyeget a macinak tíz euróér (hétkrajcároztunk, mert senki nem ment el a bankba, aztán szerencsére tényleg lapult egy húszas a télikabátomban – pont jó, hogy ma havazott kint, ugye?), kb. harmadik nekifutásra sikerült el is indulni (az előző altatások nem jöttek össze) és ez volt a hétvégi kiruccanásom, úgy nézem. Egy szimpatikus német-japán pártól vettem, két hercig ferdeszemű kisfiú téblábolt körülöttük.
  • Ma szoptattam a gyermeket, kb. másfél hónap óta először, minő öröm, hogy még nem felejtettük el, hogy kell. Fájt, mint a bűn, nem tudom, próbálkozzak-e még.
  • Főleg azért nem mondtam még vissza a megírnivalót, mert nem volt rá fizikai időm. Tépelődés on.

Jegyezzük fel

A gyermek este 10-től reggel fél 6-ig aludt, aztán egy gyors kajálás után tovább 9-ig. Ennek következtében én is ember(ebb)nek érzem magam, mint a tegnap. Sajnos A. viszont még betegebb, úgyhogy alszik, én lenyomtam a reggeli műszakot, és most gondolkozok, hogy hova kapjak, amíg mindketten alszanak*. Rohanjak a gyógyszertárba egészségügyi maszkért, hogy ne fertőzze meg a gyereket is? Vagy elég erős még az immunrendszere és nem kell parázni? Főzzek gyorsan egy levest? Zuhanyozzak esetleg (tegnap reggel óta aktuális és ki tudja, mikor lesz még esély rá)? Álljak neki egyedül néma csendben portalanítani a könyvespolcot? Állítsak be új pin kódot a bankkártyámnak, hogy végre hozzáférjek a pénzhez? Csináljam meg a korrektúrát, hogy ne legyek az a kismama, aki egyből ejti a szakmai feladatokat? (A cikknek neki sem kezdtem, igaz, még nem is mondtam le.)Minderre van kb. két órám.

Szerettem volna elslisszolni a szaunába máma, ó, hiú ábránd…

*Nem kell aggódni, hogy amíg ezt írom is eltelnek az értékes percek, épp surrog a fejőgép, kb. csak ilyenkor ülök gép elé.

Gyorsan gyorsan

Szentül megfogadtam, hogy lefekvés előtt egy órát foglalkozok a fordítással (befutott egy utolsó korrektúra és elküldeném, mert lassan kezdik a próbákat), de folynak ki a szemeim, úgyhogy inkább gyorsan lefekszem. Amíg a fürdő foglalt, azért gyorsan leírom, hogy ma a fogaim közé vettem a gyomrom és elvonultam a fél kiló aktával a konzulátusra, nagy meglepetésemre csak három ember lézengett és az ügyfélfogadó csaj is kedves volt, el is vette volna a dossziét (éljenek a bociszemek! megsajnált, olybá tűnik), viszont kiszúrta, hogy hiányzik egy pecsét és hát “a főnökünk néha szigorú”, szóval mehetek még 1-2 kör hivatali sorbanállásra a jövő héten, viszont elvileg pénteken beveszik a dossziét (a kardiológia kontroll után élvezet lesz a konzulátusra menni a g yermekkel, már látom) és akkor onnantól számítva kb. 2 héten belül meglesz az útlevél yeah. Egyébként azért sikerült ilyen elegánsan letudni ezt ma, mert A. beteg és vigyázott a gyermekre, egyébként nagyon frászoltam ettől az egésztől, mert amikor utoljára ott jártam, verték le egymást az emberek.

J. a napokban felfedezte a bogárkákat-lepkéket amik az ágya fölé lógnak, hangos kacagással és kurjongatással üdvözli, fantasztikusan aranyos. Sajnos megint szenved a gyomrával és ennek megfelelően sokat sír meg visong és nappal keveset alszik – ahh, az az érzés, amikor végre végre lekoppan a szemed, és akkor indul a nyüffögés. Egyébként úgy tűnik nekem, hogy nem az a bújós baba: csak akkor bújik, ha nagyon fáradt, egyébként nyüzsög, gigán karatéz meg igyekszik felmászni a fejem tetejére. Specialitása, hogy pelenkázás közben jól irányzott mozdulatokkal mellbe rúgjon, egyem a szívét.

Szép tavaszi nap volt, estefele kivittem sétálni a macit – kivételesen nem a parkba, hanem a környező kis utcákba. Elég idilli látvány volt, naplemente, virágzó gyümölcsfák, kertvárosi hangulat. Egészen megkívántam ezt a tisztes polgári létet, csinos porta, bokrok, biciklik, cuki függönyök az aranyos kis ablakokban, hm. Nem is tudom, lesz-e ilyen nekünk, kellett nekem így elpályaválasztani magamat. Aztán persze hazáig ezen tépelődtem, hogy akkor hogy is kéne gyorsan megváltani a világot szakmát váltani, és főleg: mire? Mikor nagyon elcsüggedtem volna, akkor ügyesen felvidított a maci: miniatűr kutyák ugattak a kerítések mögött, ő pedig álmában összeráncolta a kis szemöldökeit.

Update

Nagy nehezen elaludt a ded én pedig lerogytam a kanapéra és szundítottam két órát. Nem hülye, aki kitalálta, hogy akkor kell aludni, amikor a gyermek is, de sajnos hatalmas kupi van a házban én meg kurvára nem haladtam a dolgaimmal. Ja, azt említettem, hogy elvállaltam egy viszonylag komplex cikk megírását május 10.-ig? Adrenalin-junkie vagyok, nem vitás. (És sokat fogok még vannyogni ezügyben, úgy nézem.)

Élet egy rikoltozós macival

Cseng a fülem, ha végre elalszik és leülök, rendszeresen azon kapom magam, hogy ringatózok, holott már rég elringattam a delikvenst (nem véletlenül fáj a derekam). Szóval nem tudom, milyen front ez, vagy mi másra kellene kenni, de pár napja nagyon nyekergős-sírós-visítós lett ez a gyermek, órák telnek el úgy, hogy semmi sem jó neki, nem győzöm pakolgatni innen oda, böfi, ringatás, még egy kis kaja, bábszínház, hinta, BabyBjörn, átpelenkázás, simi, berregés, zenék, még több ringatás. Az előbb a kimerültségtől aludt el végül, szóval sosem fogjuk megtudni, mi baja volt. Ilyenkor persze semmit nem  tudok csinálni tőle, úgyhogy mostanig (délután 3) annyit sikerült produkálni, hogy felkötöttem magamra a macit és elmentünk a nőgyógyászhoz receptért meg beadni a róla készült fényképet a többszáz babafotó mellé a falra. Inkasszáltunk egy csomó kedves vigyort, szóval jó látvány lehettünk.

Most meg hívni kellene a követséget és veszekedni könyörögni meg magyarázkodni románul, anyám borogass. Azt hiszem, inkább eszek egy kis levest és lekucorodok a gyermek mellé, ki tudja, meddíg tart a csend.

Mai örvendetesek

  • Itt járt az A. ortopéd havere, aki megszaktanácsadta a térdem 2013-ban és azt mondta, hogy szerinte szép lett, ezt ennél jobban nem lehetett volna megcsinálni. (Hozott ajándékot: pelenkát a gyermeknek,  15-22 kilós babáknak 😀 )
  • Két részletben és nehezen, de összejött a délutáni alvás, amire már egy hete vágytam.
  • A. meg az anyukája délután a hordozóban vitték a macit sétálni, állítólag nagyon élvezte. Alig várom, hogy én is  kipróbáljam.
  • Ezalatt én elmentem a Pathosba, ahol egy régi berlini ismerős játszott egy kis független előadást. Vicces volt meg érdekes és szimpatikus – szerintem a menekültes témát ennél normálisabban nehéz megközelíteni.
  • Jó volt kimozdulni, szinte tavaszi volt a levegő, Spotify-on hallgattam a Girls playlistjét és nagyon vigyorogtam. Hab volt a tortán, hogy még elkaptam a fürdetés végét és kicsit ölelgettem az illatos babát lefekvés előtt.

(Slow clap)

Tényleg aludtunk is 4-ig, aztán a farkaséhes gyerek figyelmét próbáltuk elterelni, amíg előállt a kaja, aztán meg törölgettük azt, amit sugárban kihányt, miután túl mohón és túl sokat evett. Kissé fáradt vagyok. Viszont elmentem hitelesíteni az igazságügyi palotába, ami gyönyörű volt. Egyúttal megtapasztaltam, hogy a bejáratnál a reptéri eljárásokkal vetekszik a biztonsági ellenőrzés. Hétfő reggelre lesz meg a papír, akkor mehetünk a román konzulátusra, hivatalosítani, hogy megszületett a ded és (egyelőre) román állampolgár lesz. Na megyek lehányt ágyneműt pakolászni.