Négy hetes

Én nem teljesen érem, hogy hogy telhetett így el az idő, de mindjárt egy hónapos ez a Maci. Mostmár határozottan ki van kerekedve (ma lemértük, 4 kiló!) és nagyon karakteres kis pofija van. A bal füle karimáján kis fekete pihék díszelegnek (a jobbról már lekoptak) és lassan némi hurkásodást is észlelni vélek. Mostanában kicsit nehezebbek az éjszakák: nehezen alszik el, fel-felsír (ilyenkor szokták rámondani a gyerekekre, hogy hasfájósak, nem?), vagy túl mohón zabál, utána viszont egyből elalszik, aztán sírva ébred böfi-ügyben. Végülis ő alszik, amennyire szüksége van, rólam viszont ugyanezt nem nagyon lehet elmondani. Ma nappal sem volt pótlás, mert nyílt napot tartottunk (haha), jött látogatni K, aki az A. kolleginája, majd E. és a kis családja (a gyerek hatalmasat nőtt, már kis lapátfogai is vannak, csak úgy nyargalt körbe-körbe). Ennek örömére kicsit összeszedtük a házat, meg egyébként is jól esett kicsit embereket látni. E.-éktől kaptunk sok cuccot (kezeslábas, hálózsák, fellógatós játszólián vagy minekhíjják, babakarám és egy kis városi babakocsi), le vagyunk kötelezve. Aztán közvetítettem kicsit a szüleimnek a kisunokájukat, mindig garantált a  zajos siker.

Meg az is van, hogy nap 1x szoptatok, hogy teszteljem a helyzetet (hátha nem is fáj már – sajnos fáj még rettentően, tüzes vasakat tudnék emlegetni így hirtelenjében), egyébként fejek és reménykedek, hogy nem fogy el a tejem időnapelőtt… Szomorú ez az egész téma, hiába tudom a fejemmel, hogy nincs vége a világnak, de azért kudarcként élem meg és bánt a dolog nagyon. Jobb híján szedem a gyógyszert meg biztonságból a homeós bogyókat is és belekezdtem a fájdalmas candida-diétába, elég meglepő önfegyelmet mutattam eddig. És a szomszédasszony egy órája bekopogott két hatalmas szelet tönkölylisztből (és steviával) sütött sajttortával, majd elájultam a gyönyörűségtől.

Azt hiszem, ma még nem említettem, hogy milyen fantasztikusan gyönyörű ez a baba. Kár, hogy nagyjából ellenkezik az elveimmel, mert szívem szerint kitapétáznám a fényképeivel az internetet.

Végre egy kis unalom

Tegnap 15 fok volt, normális körülmények között sopánkodtam volna, hogy úristen, a globális felmelegedés és mind meghalunk, de inkább extázisba estem és nyaggattam A.-t, hogy menjünk sétálni, avagy vigyük már ki a házból a Nyufit. Egyúttal ebédeltünk is egy dönert (dupla haszon,  nem kellett az ebéddel baszakofáradozni, meg feltöltődtünk egy kicsit fénnyel és nappal és széppel, tele vannak már a Schrebergartenek virágokkal, őrület. Ma már ótvar idő van persze, jól lehült és zuhog az eső, de ez mellékes, mert tegnap már jól kiélvezkedtük magunkat.

Most, hogy ismét kibírhatóra csökkent a fájdalom (ne is kérdezzétek), elkezdtem visszaszoktatni a Malacot az édes anyakebelre. Még mindig összeszorított foggal kezdődik a móka, de egy idő után kibírható és milyen frankó lenne, ha nem kéne hosszú távon fáradozni sem a fejőgéppel (bár már nagyon jó barátok vagyunk), sem a cumisüvegek garmadájával és a tápszeres dobozzal, a Malac immunrendszeréről nem is beszélve. Szóval iparkodok, mint jó haszonállat, hogy a kínálat ismét eleget tegyen a keresletnek, de nehéz úgy, ha a célszemély étvágya napról napra nő. Ennek megfelelően folyamatosan ügy az én étkeztetésem is (de sokat! de egészségeset! de meleget!), szóval maximálisan a testi funkciók körül forognak a napok. A toplista így alakulna: 1) evés ill. etetés 2) ööö… az emésztés és kiválasztás körüli problémák és végül 3) alvás és annak hiánya. Hát így éldegélünk magunkban, a világtól félrevonulva, fáradtsági szintünknek megfelelő gyakorisággal vihorászunk hülyeségeken, egész nap mosunk, kifőzünk, rámolunk.

Ja és volt első fürösztés is, kábultan úszkált a Malac, még arról is megfeledkezett, hogy gyanakvóan nézegessen minket. Utána hajszárítóval lőttük be a frizuráját, ami (a fürdővizébe csepegtetett kevés mandulaolajtól) elég rocksztáros és göndör maradt. Meg kell zabálni. A haja szerintem kezd világosodni, a szeme még mindig sötétkék. A babapulóverek folyton felcsúsznak rajta, mikor tesszük-vesszük, ezért néha úgy néz ki, mint egy mini Mc Hammer igazi kis baba-válltömésekkel, máskor meg nagyon Lugosi Bélásan tud festeni. A legviccesebb, mikor álmában megpróbáljuk bebugyolálni a kis kezeit a takaró (úristen! takaró! tudom, a Hebamme mondta, hogy nem elég a hálózsák) alá, aztán egy szempillantás alatt megint Beethovenezik álmában.

These are the days

Hát a mostanig (és még mindig) tartó egészségügyi kalandokról majd egyszer írok – vagy nem írok, elfelejteni is egész jó lenne őket. Most épp azon izgulok, hogy anyatejes lesz-e (marad-e) a Malac. A sok stressztől ugyanis vészesen apad a tejem, pedig már épp kezdtem megszokni ezt a tehenyke-életmódot. De továbbra is lényeg a lényeg: a Malac jól van, szépen kikerekedett a pofija, okosan néz és csak olyankor üvölt, amikor nyomós oka van rá. Mi továbbra is  ki vagyunk nyiffanva, bár lassan valamiféle rendszer kezd beállni: kajálások nappal 3, éjjel kb. 4 óránként, este gyógyszerbeadások (és bevevések), éjjel 2-3 órás alvásfázisok. Valahogy úgy alakult, hogy mindig ébredés után kap enni, aztán hosszas böfizés valamelyikünk vállán, kis cukiskodás, pelenkázás (újabban csap alatt történő fenékmosással – nagyon élvezi), elszenderedés. Néha már komoly altatást igényel, pláne ha valamelyik éjszakai ébrenlét túlságosan hosszúra vagy éberre sikeredik, olyankor felpörög, mi meg kókadtan ringatjuk és éneklünk hülyeségeket, idilli. A mi alvásaink és evéseink nagyon sporadikusak, de erre számítottunk ugyebár (meg én speciel nem is nagyon érzem a kómásságot, annyira sok adrenalin jut ki sajnos). Ma hajnalban egy hosszas etetős-böfizős-pelenkacserés-altatós akció után, ami kb. másfél-két órát vesz igénybe, végre lefeküdtünk, hát nem akkor hányta le sugárban a saját ágyát meg a miénket is a Nyufi? Ágyneműcsere, teljes ruhacsere a gyereken, aztán mostunk egész nap. De nem  panaszképpen, mert olyan hihetetlenül aranyos és jópofa ez a gyerek, hogy boldogan és mámorosan törölgetjük a kakás fenekét napjában sokszor. És azt mondtam már, hogy gyönyörű?

Most pedig átmegyek babablogba (testnedvek meg minden)

Szép volna jól átgondolt és hosszú posztokkal örökíteni meg ezeket az első napokat, de sajnos esély nincsen rá, részben, mert másfél-két óra szabadidőim vannak (amíg alszik a Nyufi) és akkor vagy alszok, vagy eszek, max. bambulok egy kicsit, netán fogat mosok, másrészt pedig enyhén szólva kába vagyok és a nap bármely pillanatában mély álomba tudnék esni, ez meg ugyebár nem kedvez az írhatnéknak. Kár, mert volna matéria, annyi minden történt és történik folyamatosan. Majd igyekszek kitérni pár dologra, addig csak távirati stílusban a legfontosabbak:

  • ma 2 hetes J. baba. El se hiszem, hogy megszületett. Hogy ő. Hogy nekünk. 🙂 Még szokjuk a gondolatot, közben meg teljesen magától értetődő, hogy ő az, hogy itt van, hogy a miénk. Felváltva nézegetjük (oké, gyönyörködünk benne), ő meg felváltva hasonlít ránk: az arcberendezése tisztára az A.-é, a szemét mintha tőlem örökölte volna. Van egy sötétebb foltocska a bal halántékán, arról nem igazán tudja senki, hogy mi, talán felszívódik, talán FoltosFejű baba marad. Megjegyzem, elég jól áll neki. Hatalmas barna sörénnyel született (ezt nem tőlem örökölte, én kb. egy éves koromig kopasz voltam, illetve szőke pihés fejem volt) és az arca egyszerre kismadaras meg végtelenül zen, főleg ha kinyitja a hatalmas, egyelőre sötétkék szemeit és higgadtan nézelődik, de olyan átható tekintettel, hogy az embernek a velejéig lát, minimum.
  • jó természete van (koppkopp), csak akkor üvölt, ha éhes, vagy a gyomrával akciózik. Egyébként szemlélődik és bújik, ha nem sikerül becentírozni a kajaforrást (ez én volnék) a szájába, akkor rázza a fejecskéjét, mint egy fakopács és diszkréten jajong: a-a-a-a! hihetetlenül édes hangon. A másik kedvenc hangom a panaszkodós töff-töff-töff illetve nyüff-nyüff-nyüff, amihez szintén szokta rázni a kis fejét és ráncolja az arcát.
  • nem tudom, milyen hobbijai lesznek később, egyelőre a szülei paráztatása volna a toplista élén. A születése után 3 órával egy csúnya fertőzést állapítottak meg nála, úgyhogy az első éjszakáját az intenzív osztályon töltötte, a következő napokon pedig sajnos inkább a megfigyelő monitorokkal volt összekábelezve, minthogy az édesanyja kebelén pihegjen (jó, ott is hevert, de messze nem eleget). Aztán amikor lejárt az antibiotikum-kúra és végre hazajöttünk, akkor szép lassan úgy besárgult, hogy 9 naposan következett még egy foruló kórház, 12 óra fototerápia, másfél nap megfigyelés. De aztán ügyesen leküzdötte magától a Malac, már csak enyhén sárga és étvágya, mint egy díjbírkózónak.

(folytatom csekély 3 nap kihagyás után…)

  • majd elmesélem a szülést is, előljáróban: nagyon jó élmény volt.
  • a nappalok és az északák kissé egybefolynak, ahogy az várható is volt. Ahhoz képest nem panaszkodhatunk: éjjel is jut(ott mostanig) 2-3 x 2-3 óra alvás, csak tegnap éjjel volt nyűgös a Nyufi: mint megtudtuk, növekedési ugráson ment keresztül, hát ezért nézték este a bamba szülei, hogy hogy létezik, hogy miután kiitta a melleimet és a tartalék lefejt tejet, addig panaszkodott és cuppogott, amíg kapott két kisebb adag tápot is? Tény, hogy végre hízásnak indult: kikerekedett a pofija és elhagyta a születési súlyát. A Hebamme szerint mostmár hagyjuk abba a méricskélést (amire a sárgaságos ijedelem után kaptunk rá), meg kell bízni benne, hogy annyit eszik, amennyire szüksége van.
  • egyébként is folyton bénázunk és teljesítjük az elsőszülős programot: nézzük, hogy szuszog-e, aggódunk, hogy a kisebb állatkerttel vetekedő hangeffektusok normálisnak számítanak-e. Illetve: miért hideg a keze? miért hideg az orra? ez most hasmenés? mi folyik a szájából? stb. Eddigi legcsődösebb pillanat: pánikolni, amiért a teli cumisüvegből csak cuppog, de nem nyel, később meg rájönni, hogy el volt dugulva a kimenet, nem jutott tej szegény gyermekhez.
  • valahogy mindig beüt a krach, mikor épp megnyugodnék, most épp a szoptatás körül zajlik egy kis telenovella. Eleve nehézkesen indult (mert a gyerek inkább a kábeleken lógott, mint rajtam, sóhaj – irigyeltem is a 17 éves, halkszavú szobatársat, aki viszont már első éjszakától magánál tarthatta a babáját), aztán csak bimbóvédővel sikerült, aztán aggódtunk, hogy keveset eszik a gyerek (illetve eleinte nem aggódtunk, pedig akkor tényleg kevesett evett és be is sárgult kézen-közön, utána álltunk neki mániákusan méricskélni). Most meg, mikor minden kezdett sínre kerülni, rettentően fájni kezdett a szoptatás. A Hebamme gyanítja, hogy egy rejtélyes gombás fertőzés állhat a háttérben – attól rejtélyes, hogy nem lehet kimutatni, csak a szimptómák alapján következtetni rá, úgyhogy kérek holnap receptet és hátha kikúráljuk hamar… Szuper lenne, mert rettenetesen fáj és rendesen félek már az etetésektől. Alternatívaként esetleg fejhetek addig, amíg nem lesz jobb a helyzet: be van ügyesen rendezve a fejősarok (mú!), meg vettünk egy kis vagyonért olyan cumifejet, ami mellett nem lustul el a gyermek, de attól még elég kellemetlen érzés, mert mintha szegény ártatlan babára haragudnék érte, hiába tudom a fejemmel, hogy nem tehet róla.
  • egyébként jól vagyunk. Az ikresek hogy csinálják?  Az egyedülálló anyák (vagy apák) hogy csinálják?

Egy hetüs…

…ez a kismalac, aki jelenleg az apja mellkasán piheg, mert előbb egy galád csuklásroham tört rá, aztán néhány diszkrét purc. Szerettem volna ma megírni, hogy hogy is született, még mielőtt az álmatlanság és a nosztalgia feledtet velem egyet s mást, de talán inkább aludni fogok (mármint ezt a két órát a következő etetésig), úgyhogy to be continued. Elöljáróban annyit, hogy gyönyörű és olvadozunk és nagyon örülünk neki.