Most pedig…

…bevonulunk a kórházba. (Éjjel 10 percenként görcsök, kb. egy órája “elment a víz”-micsoda kifejezés, most 2-3 perces fájások, taxi.) Szorítsatok!

39!

Nahát, csak az előbb jutott eszembe, hogy ma ismét hétforduló van és kezdődik a 40. hét, ómájgád! A mai nap azzal telt el, hogy a házat upgrade-eltük. Pontosabban A.  upgrade-elt, vagyis rolókat szerelt, hazacipelte a csomagot (amiben a kuzinom sk. horgolt ágyterítőjét, babalepedőket meg a mózeshez járó fejvédőt küldte az anyám), fúrt-faragott stb., tőlem kb. egy teregetésre, egy árva túróspuliszkára meg egy ágyneműhuzat-cserére futotta. Este pedig tényleg elmentünk a színházba és időben odaértünk (bár eléggé összeesküdött ellenünk a tömegközlekedés) és jegyet is kaptunk és még vagány is volt az előadás. Sőt, maradtunk utána a beszélgetésre is, mert kíváncsiak voltunk a Quesne búrájára, mert két éve láttuk egy másik, nagyon vagány előadását is. Kicsit meglepett, hogy itt is az 50+os közönség volt jelen, mintha a Treffen közönségét látná viszont az ember. Aztán egyszercsak azon kaptam magam, hogy már egyáltalán nem érdekel, hogy miket mondanak, éhes vagyok, szomjas vagyok, minden fáj és fut az agyam (holnap befejezem a fotóválogatást? ideszülök vajh? ha most kéne hívni a taxit, mennyi idő alatt lennénk bent? vajon tényleg minden fiú hasfájós? lányom is lesz majd egyszer? mikor? vajon ideszülök? van otthon más ennivaló is, kenyéren kívül? vajon ha most elfolyna a magzatvíz, találkoznék a menekülés közben ismerősökkel? kínos lenne? stb.mi ez a szurkálás, szülök? ide?!). Szerencsére viszonylag hamar vége lett és indulhattunk haza a hideg szélfújásban és esőben (egy élmény volt az is), közben nekem úgy leesett a cukrom, mint szerintem a terhesség alatt még soha*. Nagy boldogság volt rádöbbenni, hogy van még tegnapról curry és tegnapelőttről desszert, úgyhogy máris jobb minden, boldogan mehetek eldőlni, mint egy zsák.

Tudom, hogy eldöntöttem a hétfőt, de revideálom kicsit, mert hétfő este jó lenne mégis megnézni a másik előadást. Akkor kérhetem a hétfő éjszakát, esetleg kedd reggelt, Univerzum?

*Arról fantáziáltam a metróra vágva, hogy itthon vár ránk egy csupaszív, köténykés Nonna, aki leültet, elém tesz valami fantasztikus illatú gőzőlgő levest, vág mellé saját sütésű ciabattát és megkérdi, hogy holnap mit kérek ebédre.

 

Kezdhetjük kötni a fogadásokat

Én máma úgy döntöttem, hogy hétfő az egy szép nap lesz szülni, addig még egy kicsit teszünk-veszünk, ügyesen haladgatok a dolgokkal, elmegyünk legalább egyszer színházba, aztán jöjjön aminek jönnie kell. Kértem is sajtósjegyeket gyorsan, az előbb válaszoltak: kaptam egyet hétfő estére és egyet február 5.-re, azaz mához egy hétre. Hátöööö… Szerintem elmegyünk holnap és reméljük, hogy van Abendkasse, nem biztos hogy kivárnám a pénteket.

Az éjjel is folytatódtak a szelíd görcsök, de reggelre valahogy elillannak. Ma kivételesen nem voltam teljesen meghalva a kimerültségtől, összedobtam egy panna cotta-t, lesütöttem egy fél sütőtököt (estére lesz belőle spenótos-csirkés curry, holnapra leves), aztán mikor meguntam a házban ülést elmentem egy rövid sétára a parkba és hát wow, nagyon feszedezett a természet. Húsz perc alatt jól feltöltődtem szépséggel és természettel, csak jó, hogy itt van ez a park egy köpésre.

Híreink

Egészen csinos listát írhatnék a mai tünetekről, mármint azokról, amelyek újnak számítanak. Első helyen végezné a hajnaltájt érzett menstruációs görcs – ebből aztán délután is volt néhány, de semmi durva. Aztán egyre erősebbek (néha fájdalmasabbak is) a keményedések, egyre jobban feszül és nyomódik minden az ööö… alfelemen, plusz a klasszikus “itt szúr, ott nyilall”-jellegű apróságok, nade milyen invenciózus helyeken! Csodás az emberi testy, nem-e? Aztán az nem is tudom, terhestünetnek számít-e, vagy csak alap bénaság, hogy ma minden kiszotyogott a kezemből (miután kb. másfél óra alatt sikerült összedobni a vacsorát, A. percekig söpörte fel utánam a spenótleveleket és parmezándarabkákat, nade legalább méltányolta a kulináris teljesítményemet!). Szóval fokozódik a mindenbajomvan-hangulat, melynek következtében ritka hatékonytalan voltam ma is.

Megjött a babaöböl alias kiságy, kíváncsi vagyok, milyen és mekkora helyet foglal majd. Illetve áthozta a szomszédasszony a terheskabátját – lássuk lesz-e szükség rá, egyelőre éppencsakhogy, de még beleférek az enyémbe. Á. ajánlására alámerültem a Peaky Blinders c. BBC-sorozatba (nyugi, összesen 12 része van csak), úgyhogy nyavalygás helyett most átható tekintetű, sapkájukban borotvát rejtegető nyalka gengszerek és Nick Cave-, meg White Stripes dallamok kötnek le. Hát így. Máma 38+5 voltam.

Dőljünk hátra

Az orvos szerint “sehol semmi”, magyarán ez el fog még tartani egy jó darabig. Jövő péntekre kaptam tőle újabb időpontot. A CTG viszont “gyönyörű”, engem csak az a gondolat büntujál kicsit, hogy így az utolsó 100 méteren fel ne hízlaljam a dedet annyira, hogy aztán túl nagy legyen az anyja piciny proporcióihoz. De erről egyelőre sem a Hebamme, sem az orvos nem beszél, úgyhogy nem kéne én sem nekiálljak az ördögöt festeni a falnak.

Hazafele megálltam az A. cége mellett és együtt ebédeltünk a mini-olaszban – hű, olyan jól esett az a kis saláta, mintha legalább házi krémestésztát tömnék magamba. Holnap folytatódik az olasz zabafesztivál, mert L. felvetette, hogy ebédeljünk ott, ahol a múltkor kirúgtunk a hámból a férjekkel együtt. Hát így tartsam távol magam a szénhidrátoktól. 🙂 Most mondjuk spenótos salátára vágyok, pláne amióta A. említette, hogy hazafele spenótot vesz majd, már csak azt kell eldönteni, hogy tojásos-baconos, vagy almás-diós kiszerelésben együk? Nehéz, nehéz…

Nekiálltam kiválogatni rengeteg fényképet és szomorúan konstatáltam, hogy hiába a jó gép, a képek rettentő szar minőségűek lettek. Szerencse lesz, ha a többszázból kerül mondjuk 50, ami használható. Nem hiába halogattam mostanig a velük való szembenézést, arrgh.

Két kaszáspókot is látok, illetve ma felfedeztem egy kis pókhálót az egyik (sötét) sarokban. És porszívózni is kéne, és napok óta A. mosogat, pedig neki is szinte annyira fáradás, mint nekem (én nem férek oda a hasamtól, neki meg hajolni kell hozzá, 1-1). Szóval kicsit gyötör a bűntudat, hogy nem bírom a legalapvetőbb dolgokat sem megcsinálni, de tény, hogy nevetségesen hamar elfáradok. Ma megpróbáltam sétálni és nézelődni boltokban – csúfos kudarc, de tényleg, minden szabad padon és széken üldögéltem egy kicsit, aztán valahogy elküzdöttem magam a buszig és itthon aludtam kómásan egy félórát, mint akit főbevertek. Hát ilyen az élet mostanában.

Minden napra egy kaland

Kicsit úgy érzem magam, mint az öszvér, akit olykor hajcsárol a gazdája, csak hát én vagyok az öszvér is és a gazda is, és ezek a tizenperces séták igazán nem nevezhetőek hajcsárolásnak, akárhogy is nézem. Na de kezdjem az elején:
– felébredtem reggel 7-kor (nem jellemző)
– KG délelőtt
– hazarohanás, sikeres Ebay-licit a babaöbölre (végre!)
– nekiállni egy elmaradt feladatnak, amire nem állt rá az agyam, inkább indultam is tovább
– még pár textilpelenka beszerzése a Rossmannból
– szőrtelenítés a román bébikénél (aki unzsenír megkérdi, hogy hány kilót híztam terhesség alatt és ki az orvosom és szedtem-e vitamint stb.)
– 13 perc séta megérdeklődni az állampolgársággal kapcsolatos ügyeket az illetékes hivatalnál (erre még visszatérek)
– megnézni a hatalmas bútorturkálót ami ott a hivatal közelében
– hazakúsztam
Nem is volt gond egész a 13 perces sétáig, aminek kb. a negyedik percében a standard keményedésen túl mindenféle nyilallás és görcs kezdte felütni a fejét. Ez aztán odáig fajult, hogy pár percre rá már úgy tűnt, hogy mindjárt kiesik belőlem a gyermek (de nem! érdekes is lett volna, a Theresienwiese felső sétányánál), kb. 2 percenként álltam meg pihenni és üldögéltem egy-egy kicsit mindenféle alkalmatosságon. Gyönyörű látvány lehettem. Aztán kellőképpen leizzadva és meggyötörve estem be a hivatalba, ahol cirka 45 perc várótermezés után egy unott, minden bizonnyal a közelgő nyugdíjról álmodozó nő ritka hatékony módon lepattintott (kb. 2 kérdés után közölte, hogy jöjjünk vissza, majd ha meglesz a gyerek, az én konkrét kérdéseimet pedig lazán elengedte a füle mellett). Az már csak hab volt a tortán, hogy hazafele a metrón leesett a vizesüvegem műanyag kupakja – meg sem próbáltam felvenni, a többi utas csak nézett, egyesek sajnálkozva, mások felháborodva, biztos jobban kellett volna mutogassam a hasam. Ó és majd elfelejtettem a kedélyes bajor mamát, aki a villamoson (a mögöttem levő ülésen) 20 percen keresztül ciccegett a fogával. Ááááááá. Korai lefekvést jósolok magamnak.

A hétvégénk dióhéjban

Péntek este egy aranyos kis kocsmában ültem és kb. 20 percet vártam a másik 4 emberre. Ez nem szemrehányás, kifejezetten jól esett ott üldögélni (három sapkás-szakállas-nagy műgonddal favágónak álcázott egyetemista fickó tövében, akik a pultnál péntek estéztek, elég érdekes jelenség voltak). Aztán A. három kolleginája jó alaposan lefigyelte a hasam, csacsogtunk a világ dolgairól, biztosítottak róla, hogy majd később is el-elvisznek kocsmázni meg bulizni. Szép is lenne, ha megszavaznánk nekem havi legalább egy kimenőt.

Szombaton takarítottam és főztem, este átjött J. és a pasija, társasoztunk, zabáltunk, ennyi. Kicsit túlzásba vittem a szorgoskodást, estére rettenetesen fájt a derekam.  De legalább jó tiszta (volt) a ház, az mindig jó érzés. Megváltunk a karácsonyfától is. Rájöttem, hogy micsoda fantasztikus desszert a panna cotta.

Vasárnap végre elmentünk a Hanne Darboven kiállításra – teljesen őrült ez a nő. Én általában nagy lendülettel rá szoktam görcsölni a konceptművészek elszállt alkotásainak megértésére (pláne akkor, ha semmi esély), ez ma nem állt fenn, inkább azt lestem, mikor melyik teremőrnek szabadul fel a széke egy-két percre, hogy odasunyizzak leülni egy kicsit. A mozi nem jött össze, mert A. barátnőm megint lerobbant és nem akartam A.-t (úgymint férjet) elcipelni. Cs. listája alapján (köszi!) este felturbóztam a kórházi csomagot és megnéztem néhány videót arról, hogy lesz a babakocsi mózes részéből (ami egyben hordozó is) autósülés. Na, már csak az elmaradt munkácskákat kéne befejezni és lassan tényleg semmi nem fogja nyomni a lelkemet!

A következő napokra mindenféle ügyintézés igérkezik (KG, háziorvos, gyerekorvos, nőgyógyász, hivatali kérdezősködés), lássuk mennyit bírok majd. Sajnos a legkényelmesebb és egyben leggyakrabban hordott terhesnadrágom is kezdi szorítani a hasamat, ójaj – kezd gond lenni az öltözködés, de tényleg. A gyerek (akinek egyre biztosabbak vagyunk a nevében, ha szabad ilyet mondani) továbbra is vígan mozog, mocorog, csuklik. Néha egy-egy hasogató, nyilalló érzés átfut a derekamon/medencémen/ágyékom környékén, de semmi rendkívüli. Viszont tényleg jobban alszom, mint eddig, szóval lement. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mikor teszi majd tiszteletét. 🙂

 

Szöszmötöl, vasalgat, tanácsokat hallgat

Ma döntenem kellett, hogy… öööö…  bizonyos szülésre való intézkedést ma hozok-e meg, vagy hétfőn, úgy döntöttem, hogy hétfőre marad, ergo a hétvégén nem lesz semmi szülés, kész. Nem is baj, mert elég full programot szerveztünk (ma kocsma A. kollegáival, holnap vendégek és társasozás, vasárnap kiállítás és mozi).

Ma kicsit jobban viselkedik a csípőm, cserébe bekeményített a keresztcsontfájdalom. Annyira szépen süt a nap, hogy nagyon mentem volna sétálni-ügyintézni, de már attól is teljesen kidöglöttem, hogy felhoztam a tiszta ruhákat a pincéből, szóval lehet hogy jobban járnék egy kis heveréssel, mert ki tudja, éjszaka sikerül-e aludni. Fura, mély és nyomasztó álmaim vannak egyébként (az éjjel megálmodtam a szülés utáni hasamat, elég élethűnek tűnt – hát na, szerencse, hogy majd a gyerek eltereli a figyelmemet az ilyen triviális dolgokról).

Tegnap panaszkodtam egy kört, hogy nem áll rá az agyam a szellemi munkára, pedig vannak még elvarratlan szálak, amiket nem ártana elintézni mielőtt béköszön a gyermek. Ennek örömére ma sikerült kicsit szöszmötölni, nohát! Akkor máskor is panaszkodok. A másik jeles tevékenység a vasalás volt, amit egyébként eléggé utálok és szökőévenként egyszer szánom rá magam: mosás után érdesek voltak a géz-törlőkendők (mi a szakszó?), amik majd a gyermek feje alatt landolnak, a szomszédasszony pedig esküdözött, hogy a vasalástól puhulnak, úgyhogy rászántam magam. Tényleg látványos a változás, de továbbra sem vagyok rabja eme nemes, izzadós-görnyedős-mártíromkodós házimunkának. Gyanítom, hogy a gyermek ruháit sem fogom egyenként vasalgatni, dobhatjátok a malomköveket!

Az éjjel egyébként megszült az egyik barátnőm (ha jól nézem, 16 nappal a terminusa után, hmm), akivel néha egyeztettük óráinkat – mostmár tényleg én is sorra kerülök közelebbről. Ja, és épp belépett a felső szomszédasszony egy csomagért és szólt, hogy hát a fiúk az első három hónapban hasfájósak, kössem fel a gatyám. Vicces, hogy mindenkinek van valami tutibiztos tanácsa meg tippje, de hát fő a jóindulat ugye.

Reccs, ropp

Egyre jobban fájnak a csípőizületeim. Tudom, töri magának a helyet, lazulnak a szövetek, távolodnak a csontok, természetes folyamat, ki kell bírni stb. stb. de attól még elég kellemetlen és mostmár járás közben is érzem (sőt, tegnap úszás közben is, pedig a vízben sosem fáj semmim).

Tegnap a Hebamme szintén megállapította, hogy lennebb ereszkedett a hasam (“A feje is jó lent van már!”) és egyúttal válaszolt a 63 (hülyénél hülyébb) kérdésemre, máris nyugodtabb vagyok egy fokkal. Az egyik nagy félelmem, hogy este indul majd be a szülés és annyira fáradt leszek, hogy nagyon hamar elfogy az energiám. Egyrészt kifejtette, hogy hacsak nem nagyon erősek a fájások, érdemes az éjszakát ilyenkor itthon tölteni és megpróbálni pihengetni, hogy az ember gyűjtse az erőt. Másrészt pedig, szerinte amikor bedurvul a dolog, akkor az ember hirtelen fantasztikus erőre kap a hormonoktól. “Olyan lesz, mintha be lennél drogozva.” Vagy úgy. Hát akkor állítsam össze a bulis playlistet is, nem-e?

Most megint elővettem a listácskát, várom a szomszédasszonyt, hogy segítsen kezeslábast (vagy kabátkát) választani, mert még mindig parázok, hogy megfagylaljuk szegény gyermeket hazafele. Illetve nekiállok összerakni egy google dokut, hogy A.-nak is legyen majd kéznél a csekliszt, ha hirtelen béüt a ménkű.

 

Vonalkás

  • Hol is maradtam el? Szereztem receptet (végül mégiscsak a nőgyógyász küldi) és tegnap meg ma már voltam is KG-n ezzel a fájó keresztcsonttal. A tegnapi fenomenális volt (köszi, Frau H!), ma a kevésbé hatékony, ámde szószátyár Herr J.-t kaptam el, aki egy adott pillanatban konkrétan SMS-ezett félkézzel bazmeg, csak néztem, hogy mintha nem igazán lelkesen nyomogatná a derekam, félkézzel és félgőzzel… Na mindegy. Masszázs után forró levegős kezelést kapok a gerincemre, az is szuperszonikus. Kár, hogy 5 perc járás után szinte ugyanannyira fáj, mint azelőtt, de ez az időszakos enyhülés is jobb, mint semmi. Ugye? Ugye. És akivel csak találkoztam, mindenki nagyon örült nekem és nagyokat vigyorogtak a hasamnak, nagyon drágák.
  • Szándékosan nem osztottam meg terhesképeket a nagyközönséggel, csak egy szűk kör (beleértve a fellow terhestársakat is) lát néha ezt-azt. Próbálok kimaradni a fb-os viharokból (lehet én vagyok túlérzékeny, de nekem úgy tűnik, hogy a legkulturáltabb kommentvita kb. másfél perc alatt csap át véresszájú személyeskedésbe), aztán tegnap megint kiderült, hogy ez nagyjából lehetetlen. A terhesség-szülés-anyaság-gyereknevelés ráadásul olyan témakör, hogy mindenkinek extrém alacsony az ingerküszöbe, hiába vezérel mindenkit a jó szándék, valahogy könnyebben elkapja a népeket az indulat. De legalább kiderült, hogy többek szerint is ereszkedik a hasam, ami izgalmas. Én mondjuk nem látom egyelőre, de gondolom én szoktam hozzá túlságosan a látványhoz. Tény, hogy már nem nyomja annyira a rekeszizmom, hmm…
  • Ma volt egy produktív és kellemes munkaszkájp B.-vel. Újfenn konstatáltam, hogy B. egy úriember: biztosított róla, hogy nem fogok hónapokra eltűnni a süllyesztőben miután megszületik a ded  – milyen kedves tőle. 🙂 Szereztem rigurózus, ámde kedves korrektort is, aki átnézi a fordítást, mielőtt nekiállok megboltolni a nyomtatásban való megjelentetést.
  • Küldött a bank (ahol a múlt héten nyitottam kontót) bankszámlakivonatot: 0,00 Eur – ez áll rajta. Be drágák. Be kell keretezni s kitenni a falra, ugye?
  • Figyelem, hogy elég hullámzó a kedélyem, hol nagyon feszült vagyok és idegeskedek, hogy mi az, amit épp nem csinálok, hol sikerül egy-egy kis időre ellazulni és tényleg ráhangolódni a gyermekre, meg hogy végülis milyen jó is így egyben (hű, de utálom ezt a szót, de jelen pillanatban nincs ennél találóbb) még egy kis ideig. Azt hiszem, még rámfér az a két hét, ami elvileg hátravan. Szóval próbálok lenyugodni és a várakozásra figyelni, csak egyelőre nem nagyon sikerül (úgyhogy vad lelkiismeretfurdalásom van, ami szintén nem ideális).
  • Mostanában kemény mínuszok vannak kint és az ablakaink rettenetes tempóban párásodnak. Napjában többször töröljük, mégis tócsákban áll a víz, a nemrég lekezelt penész szépen kezd visszatermelődni a konyhában. Nekem komoly parám, hogy szegény zsenge babát megbetegítheti a szar levegő s ő is hörgős-fulladós lesz, mint az anyja. Úgyhogy most párátlanító szerkezeteket nézünk (főleg A.), egy elemmel több, amit szülés előtt be kéne szerezni és üzemelni.
  • További beszerzendők: babakád-szűkítő (ebay, pár nap múlva jár le), gyapjútakaró(?) – vagy valami más vastagabb takaró, babybay (avagy babaöböl, az ágy mellé rögzíthető, C betű alakú babaágy – lesem a Kleinanzeige-n, akinek írtam nemválaszolt), még egy adag géz törlőkendő, mandulaolaj. E. megvarrta a fejvédőt a mózesbe ill. babaöbölbe, már csak ide kéne jusson. Továbbra is fel kéne fúrjuk a falra a melegítőt és a polcot. Nem tudom, a kiskádat mire tesszük majd fürdetéskor. Képtelen vagyok az autósülés/mózes felcipzározható lábrészét felcipzározni. Szóval ezek az ügyek kísértenek kissé. Meg hogy koszosnak érzem a konyhát meg a fürdőt, bár próbálok azért csinálni ezt-azt meg A. is igyekszik, de mostanában arról ábrándozok, hogy pár órára elhívjuk a lengyel takarítónőt egy alapos sikálásra. Lehet ez az ún. push present-em, haha.
  • Ma bekattant, hogy lehet, hogy el kellene végezzünk egy baba-elsősegély tanfolyamot – hát hogy fogunk tudni vigyázni arra a kicsi gyerekre? Ha baja lesz, honnan tudjuk majd, hogy mit kell csinálni? Vajon léteznek ilyen kurzusok? Vagy valami kis onlájn videók? Áááá!