Well

Hát, kb. senkit nem lep meg, de mostmár bebizonyosodott, hogy ez a kísérlet (dolgozz színházban és közben legyél rendes családanya) nem járt túl nagy sikerrel. Ez egy masszív identitásválságot hozott a fejemre, mert ha tudtommal egyetlen dologhoz értek, és arról kiderül, hogy a jelen konstellációban nem működik, akkor megint back to square one, gondolkozhatok az élet értelmén a következő lépéseken. Nagy segítségemre van (volt) a döntésben S. ex-kollegina, aki fáklyával mutatta az utat (és megadta a számát az illetékesnek, aki az talált neki új állást), illetve K., aki HR-profi és miközben a múlt hétvégén a szállodában sörözve vártuk, hogy a kölykök megunják az ugrálóvárazást, kifejtette, hogy ez a lehető legszarabb konstelláció. 50%-ban dolgozni szerinte mindenképp szívás, és csak rohanás meg frusztráció, minimum 80%-ban éri meg dologzni, mert akkor van konkrétan idő be is fejezni a dolgokat. Hm. Ettől függetlenül fájdalmas a szembesülés, hogy nem tudom azt teljesíteni, amit reméltem, de még így is tudom, hogy ez a jó döntés és nem kell kivárni a totális kiégést (amit már egyszer sikerült összehozni, oké, akkor még nem volt családom és nem érdekelt senki, hogy beáldozom az egészségem és a magánéletemet a “közös” ügy oltárán). Így visszagondolva, nyár elején veszélyesen közel voltam ahhoz, hogy kidőljek és ezt nem szabad megismételni. Úgyhogy megegyeztünk, hogy nem hosszabbítom a szerződésemet ősztől. Addig viszont még sok van, ami nem is baj, mert egyrészt van időm kiélvezni a munkahely vagány részeit (most, hogy megszűnt a nyomás), másrészt lesz időm keresni valami mást. Egyébként is hatalmas dráma van most, mert lett új főnök és mindenféle konfliktusok zajlanak, úgyhogy nagy boldogság, hogy tiszta lelkiismerettel kivonhatom magam a mindenféle turbulenciákból. És hát kurvára nem fog hiányozni az állandó stressz és készenlét (váratlan, de sürgős feladatok péntek délután és szombat délelőtt stb.), meg a végtelen túlórák és az emiatt állandósult családi feszkó.

Úgyhogy back to our regular programming, vicces családi dolgok és nyafogások: J. ma először ment focira, amióta (kb. egy hónapja) állandóan meg van hűlve. Utána már nagyon nem volt kedve megírni a házit a holnapi magyar sulihoz. Vacsora közben felolvastam a feladatot: “Az XY mese mindenkinek nagyon tetszett, a szövegértés gyakorlására a mesét követő feladatokat otthonra javasoltam elvégezni.” Mire J. gondolkodás nélkül rávágta: “JAVASOLJA, anya! Tehát nem kötelező!” Oké, a szövegértéssel nincs gond.