Vonalkás

• Utólag összeáll a kép, hogy miért voltam szétesve a hét második felében. Péntek este már nagyon fájt mindenem, szombat reggelre meg alig tudtam járni, úgy bedagadt a térdem. Mivel már leegyeztettük a kb. 2.5 órányi sétát Sz.-ékkel az Isar partján, amíg a gyerekek a magyar suli padjait koptatják, úgy döntöttem hogy nem nyafogok – jól esett a mozgás, de fájt utána nagyon mindenem. Egyből végigfutott az összes para-diagnózis az agyamon, aztán este vacsora közben legugliztam, hogy bizony a k. lepkehimlő felnőtteknél gyakran vált ki ízületi gyulladást, hát szuper. Mostmár kezdem unni ezt a sok rejtélyes kellemetlenséget, elhatároztam, hogy utánajárok pár dolognak. Ha már vannak hipochonder hajlamaim, legalább ne paráztassam magam fölöslegesen.
• Ettől függetlenül jó kis hétvége volt. Jól esett a napsütés meg a trécs, délután beadtuk J.-t korcsolyázni meg szülinapozni, a mohamanyival volt privát programunk. Ma délelőtt A. beszerzett pár dolgot, én elvittem J.-t meg a haverét focira, mi játszótereztünk, aztán ebéd után felkerekedtünk A.-ékhoz (A. régi kolleginája, akikkel rendszeresen találkoztunk régebb a parkban, mert a gyerekek kb. egykorúak). Ott sütizés, aztán nagy séta a parkban, K. is leugrott a kislányával. Csak az árnyékolta be a hétvégét, hogy mindkét gyerek iszonyú elégedetlen és hisztis, a mohamanyi járatta ma csúcsra a műsort, mert délután bealudt az autóban tíz percre és utána már nem volt jó neki semmi kb. altatásig.
• Érdekes volt beszélgetni A. haverinával meg K.-val is, kedvenc témánk ugye az ún. összeegyeztethetőségi maszlag, ez a szép kis német elmélet arról, hogy lehet az ember szuper munkavállaló és csodás anya egyszerre, háhá. Lengetem kalapom mindenki előtt, akinek ez nem okoz problémát! (K. megpedzte, hogy küldjem el neki az életrajzomat, hátha van állás számomra a Kulturreferatánl, hát nem is tudom, hogy mennyire lenne nekem való, de őszintén, fogalmam sincs.)
• Másik kedvenc témám, a midlife crisis jegyében végignéztem a héten a Fleishman is in Trouble-t és meglepett, hogy milyen jó. Főleg az utolsó rész nagy tanulságai, amik azt boncolgatják, hogy miért annyira kézenfekvő a társunkat megutálni azért, amiért elmúlt az ifjúságunk, beszűkültek a lehetőségeink és már nem érezzük önazonosnak saját magunkat. Ennél azért komplexebb és érdekesebb a sorozat.
• A 16 osztatú régi jégkockaformába ültetett paradicsommagokból már öt elkezdett csírázni és ma virág helyett az első érett citromot vittük ajándékba a citromfáról. (Maradt még rajta tíz!) Hajrá tavasz!
• Komolyan elkezdtem gondolkozni azon, hogy milyen munkahelyet keressek magamnak ősztől. Részben iszonyú demoralizáló megint ugyanabban a helyben toporogni, mint már annyiszor, másrészt meg tök hálás vagyok a tapasztalatokért és felszabadító, hogy végülis vannak opciók azért (még ha be is mérem reálisan, hogy mindegyiknek van hátulütője). Mindenesetre írtam annak a nőnek, aki S. kolleginát sínre tette a tavaly, hátha nekem is van tuti tippje.
• Amióta megpróbáljuk J.-t kicsit rendre és felelősségre nevelni, tényleg látszik, hogy erőfeszítéseket tesz sokmindenben. Úgyhogy jutalmul tegnap előkaptam a még otthon beszerzett új Tatu és Patu-könyvet. Azt a boldogságot!