Dolgok

Kicsit alábbhagyott a grafomániám, de azért összeírom, mik történtek mostanában.

Pénteken elzarándokoltam a Gasteigba letudni az állampolgársághoz szükséges vizsgát. Hazafele kicsit bámészkodtam a központban, rácsodálkoztam, hogy milyen karakteres hely azért ez a München. Többet kéne csavarogni benne, felfedezni.

A konyhát nagyjából elképzeltük már, de még nem volt idő elmenni az IKEÁba frontot választani (meg ezer más dolgot). Ma vadásztunk szuper emeletes ágyat a kölyköknek, A. a konyhai gépeket intézi, szereztem diákmunkásokat a cipekedésre. Épp bevákuumoztam a téli ruhákat, amikor megláttam, jövő héten megint havazni fog.

Elkezdtem végezni az első munkakeresősdis kurzust, elég sok időt elvesz. Közben mindenféle orvosi időpontok is zajlanak, J.-nek logopédust kell keressek. Még mindig nincs ovihely a babának, egyre jobban stresszel a dolog, mert egyre több a szomorú, együttérző hümmögés, amikor szóba kerül a téma – ezek szerint mindenki tudta rajtam kívül, milyen reménytelen dolog ovihelyet keresni (én elmaradtam a bölcsődei helyek fölötti harcnál).

Tegnap először jutottunk el az alpesi szövetség (?) éves bolhapiacára, ami eseménynek is izgalmas volt – gördeszkások, mászófalak, street food, stb. Találtunk is jó dolgokat, A. meg jól lefáradt, mert a gyerekek végig rajta lógtak és nagyon sütött a nap. Hazafele megálltunk egy közeli gyerekbolhán, ahol nagy hirtelen jól bevásároltunk mindenféléből. Így lett a manyikának babarollere végre, meg új kabátja, cipője, sisakja stb. Állt estefele a tükör előtt az új szerkóban, aztán megállapította elégedetten, hogy “Szép vagyok. Megnéztem.”

Az indiai szomszédasszony teljesen bedepressziózott, cseten próbálom győzködni, hogy nem szégyen a terápia, de a kulturális különbségekre hivatkozik, szerinte a férje nem fogadná el, úgyhogy fel sem meri hozni a témát, inkább szomorkodik naphosszat és utálja az életét. Úgy fogja fel, hogy most bűnhődik a rossz döntésért, amiért ide akart költözni. Uhh.

Mint a békák a fövő vízben már nagyon hozzászoktunk a rekordszintű esetszámokhoz, az egy hónapja zajló háborúhoz, L. viccesen emlegette, hogy akkor most felássa a kis kertjüket, mert eljött az idő megtermeszteni, amit lehet. A boltban több hete nem lehet napraforgóolajat és lisztet kapni. Még nem érezzük hiányát.

Holnap apám befekszik végre a kórházba, megjöttek az alkatrészek, kap két sztentet és ha minden jól megy, utána ismét vidám lesz és ugrálós. Nagyon szorítok.