Ünnepi kiadás

Olyan hideg lett, hogy a tegnapi biciklizés végére majd befagyott a seggünk. Már megtaláltuk, melyik konzervdoboz aljában olvasztjuk fel a maci alakú viaszt, amit anyám barátnője egy vásárban szerzett be. Anyám hozott három kesicét!! Legalább öt éve várom, hogy írhassak tisztességes tojást húsvétkor. Körülbelül ugyanennyi ideje próbáltam megsütni egy rendes kalácsot, mindig csőd volt. Ma viszont hárman együtt fontuk a hatosfonatút (mostmár tudom, hogy valami kezdőknek valót kellett volna előbb kipróbálni, legalább negyed órán át bénáztunk a videót másodpercenként megállítva, na de az egyik fele szép lett, a másik is elfogadható), ez azért sikerült, mert a mohamanyit anyám kivitte sétálni és aludni. Előzőleg itthon ordított elég hosszasan szegény, nem tudtuk elaltatni sehogysem. Mindeközben A. a mosogatógépet próbálta megszerelni, szóval kellemes volt a hangulat. A legcukibb az indiai kilencéves fiú a szomszédból, aki újabban be-becsenget hozzánk, hogy megkérdezze, lemehet-e J. az udvarra játszani. Tiszta gyerekkori blokkos fíling. Nagy ünnepi menü egyébként nem lesz, csak tojásfestés meg majd hétfőn tojáskeresés az udvaron – már két szomszédnéni is bejelentkezett, meglesz a csokiadagunk nyárig! Van legalább tíz nyomasztó téma is a levegőben, de ezeket most kicsit pihentetjük, remélem.

2 thoughts on “Ünnepi kiadás

  1. A nyomasztó témáktól eltekintve annyira jó neked, hogy ott van az anyukád!!

    (és az indiai kisfiú tényleg cuki :))

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s