Tanít

Az a boldog, magabiztos, büszke mosoly, amivel ma J. belibegett az ovis társai közé az új szemüvegében, na azt szeretném bekeretezni és kiakasztani a falra a saját okulásomra.

Tegnap elalvás előtt arról sutyorogtunk A.-val, hogy azért kicsit aggódtam J.-ért eleinte, nem akartam, hogy ő legyen a szemüveges kisfiú a gyerekek közt. Mire A.: “De hát lelkiekben eddig is szemüveges volt egy kicsit.” Kicsi maci, ezt az úgy nevezett lelki szemüvegességet szerintem azért elég ügyesen zsebre vágta mostanában. Kíváncsi és bátor (vagyis sokkal bátrabb) és jóindulatú és jól elvan a barátaival az oviban. (Meg persze makacs és szórakozott és olykor két perc alatt kihoz a sodrunkból, de hát ez most a dolga.) Szóval ez a szemüveg-para mindenekelőtt az én fejemben van, az én kis nyeszlett görcseim és félelmeim lenyomata. Legalábbis nagyon remélem, hogy már rég lecsengett az én gyerekkoromban még annyira jellemző farkastörvény, vagy csak kelet-európai specifikum volt. Nagyon szeretném, ha a gyerekeket valami puha, meleg burokban lehetne még tartani jó sokáig, helyesebben, ha ez a puha meleg burok lenne nekik a világ.

2 thoughts on “Tanít

  1. Jaj, istenem, cuki lehet :)))
    Szerintem ma már nem gáz a szemüveg, ahogy a fogszabályzó sem az. Néha azért olyan jó irányba megy a világ, nem?

    • Köszi 🙂 tényleg nagyon aranyos, csak még szokni kell (nekünk mármint).
      Hú, az szuper, ha neked is úgy tűnik. Persze volna (lesz?) elég olyan kihívás, ami a mi gyerekkorunkban még nem volt téma, de addig még acélosítjuk a szülői szívünket…

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s