Advent negyedik vasárnapja

Ma előbányászta A. a karácsonyfadíszeket a pincéből (egy müncheni karácsonyunk volt, közvetlenül J. születése előtt, a szüleim meg a tesóm is itt voltak velünk – az unokaöcsém 3 hónapos volt csak) és megállapítottam, hogy kevés van, cserébe rusnya, mert a nagy hasammal szintén csak az Obiig jutottunk el beszerezni (plusz pár szebb darabot a karácsonyi vásáron a Marienplatzon). Csúcsdíszünk sincs, nekiálltam ma az újszülöttkorból maradt gyapjú-vattából (Heilwolle, zsíros gyapjúszerű vatta, az magyarul micsoda?) angyalkát gyártani. Kicsit amorfak lettek, asszimetrikus szárnyakkal. Az egyik tömzsibb, a feje kicsit szétfolyt, a másik légiesebb, hosszú vékony lábak lógnak ki a ruhája alól. Ott ülnek a kis fehér hangszórón az asztalon, mellettük a kis égősor, amit A. betett egy vázába. Nem rossz látvány, kicsit béna, de azért ünnepélyes, pont mint mi itt ebben az adventi finissben.

A kajamentésből sok mascarpone érkezett, gondolom a szomszédok is tiramisut ettek ezen a hétvégén. Annyira tömény volt meg kemény, mint a vaj, hogy komoly kihívás volt kavarhatóra lazítani az állagát. Finom lett, de kb. két kanállal lehet enni belőle émelygés nélkül, J. mégis betolt egy elég nagy adagot belőle (és még kért volna). Egy kis darabka kirepült a kanaláról az asztalra, önállóan ment letörölni mielőtt nekiállt volna rajzolni. Öklendezett, miközben vonult eldobni a papírt, “Anya, tudod, hogy anergiás vagyok az ételmaradékokra!” Szegény anergiás babám a tiramisu előtt is zabált eléggé, lefekvés után félrenyelt és annyira köhögött, hogy hányt is egy kicsit tőle, nagyon megviselte. A kanapéra feküdt vissza a megrázó élmény után, felpolcoltuk a hátát nagypárnákkal. Hamar megnyugszik, ha ott vagyunk közel, üldögéltünk körülötte a félhomályban (néma laptopozás – így hívtuk ezt tíz éve a Monostoron), pár perc alatt aludt is. Csak egy kis gyerekfej látszott ki a nagy takaró alól. Mostmár néha látja az ember a leendő kamasz arcát is, odalett még egy réteg kisgyerek-puhaság róla.

Visszaaltatok, közben olvasom, hogy több ország beszüntette a légiforgalmat Angliával, mert terjed a vírus egy fertőzékeny mutációja. Potenciális határzárakon kezdek máris izgulni, lehet, hogy mégiscsak rossz döntés volt kihagyni ezt a hazautazást. Közben egy régi fénykép alatt arról megy a társalgás, hogy vajon megváltoztunk-e, én meg a most negyvenéves, kétgyermekes anya barátnőm. Mármint a külsőnk. Felismerne-e az időközben full megkopaszodott kétgyerekes családapa haverunk? Költői kérdés, keresztanyám mégis megválaszolta kedvesen. Ma este sem tornásztam, de talán lesz még időm egy zuhanyzásra két visszaaltatás között.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s