Eliramlik az élet

Nem teljesen értem, hová tűnt el az elmúlt kb. tíz hónap, de itt tartunk, tegnap jelenésünk volt a bölcsis beszoktatás kapcsán az oviban, öt hét múlva mehet is a baba*. (Az ovi meg a bölcsi ugyanaz az intézmény, két ajtó választja el majd egymástól a dedeket – egyszerre vihetjük, hozhatjuk, ilyen szempontból másfél év luxus következik.) Előtte való nap menetrendszerűen lecsapott rám a bűntudat: hát milyen anya az ilyen, minek sürgetni az elválást, hát mi más dolgom van… stb. stb. Egészen ismerős lemez a J. bölcsis karrierje kezdetéről. De az az igazság, hogy szerintem szuperül fogja érezni magát ott (is) a mohamanyi. Amíg a bölcsis nénivel beszélgettem, ügyesen felfedezte a terepet, mindenre felmászott, mindent megfogdosott, kinyitott, vigyorgott, elváláskor nagy puszikat dobált. Itthon is egy kis explorer lett, egészen megsértődik, ha segíteni akar az ember valamiben. Tegnap felmászott a fellépőre és kezet mosott a fürdőben a kagylónál, mikor észrevette, hogy az ajtóban állok, akkor egy kecses kézmozdulattal szembecsukta velem az ajtót. Szóval gyanús nekem, hogy inkább nekünk kell megemészteni a dolgot, a kezdeti nehézségek után ő – reméljük – jól ellesz a többi gyerekkel. Gondolom, jót fog tenni neki a sok célirányos és fejlesztő játék meg figyelem, mi az idő egy részében mégiscsak multitaszkolunk (főleg én kapkodok folyton, mert egyidejűleg kell óvónéninek meg konyhásnéninek meg házvezetőnőnek lenni, az altatások is kiiktatnak elég hosszas időkre, azalatt csúszik minden más). Néha tépelődgetek, hogy nem kellett volna-e mégis bébiszitteres vagy tagesmutteres megoldáson gondolkozni, de ha már az ölünkbe hullott a bölcsihely és ennyire egyszerűnek igérkezik a logisztika, akkor szerintem nem állunk neki variálni.

Amit viszont rendesen meg kell gyászoljak, az a boldog-nyugis gyes-időszak, aminek jelentős hányadát mégiscsak ellopta a k. vírus. Kb. februártól ugyanis beállt a szükségállapot: van ovi, nincs ovi, határzárak, izgalmak, nagyszülőktől távol levés, home office a vele járó feszkóval és mindennapos konyhásnéniséggel, szóval kicsit kisebb intenzitással merítkeztünk(tem) meg a babás élvezkedésben, mint szerettem volna. Másrészt viszont jó is volt az intenzív együttlevés, A. végig jelen volt. Még van kis idő ráhangolódni arra, hogy lépük a következő szintre. Lesz megint minimális idő magamhoz térni, összekapni magam, a házat, az életünket. Remélem, utazhatunk is előbb-utóbb és pótoljuk a kimaradt nagyszülős együttléteket. Aztán állhatok neki munkát keresni, na az remek lesz, hogy Mását idézzem. 🙂

*Akkorra másfél éves lesz, szóval egyre kevésbé baba, hüpp… J. három hónappal volt nagyobb, amikor közösségbe került, hm.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s