De jó a társaság

Ma több olyan jelenet is volt, amit mindenképp meg kell örökíteni, nehogy ne jusson eszünkbe húsz év múlva, hogy milyen jól szórakoztunk 2020 telén.

J. érdeklődik a betűk iránt. Tegnap rajzolt és kivágott egy nagy E-betűt (vacsora környékén zsírfoltos lett kézen-közön, de kicsire nem adunk) és elnevezte Krisztinek. Rejtély, hogy mért pont így hívják (van a tágabb családban ilyen nevű fazon, úgyhogy nekünk extra vicces). Egész este ezzel a betűvel bohóckodott és megkért, hogy ma mindenképp vigyem elé az oviba Krisztit. A. gondosan becsomagolta egy fóliába és vittem is neki, hát nem megrajzolta az oviban a Kriszti párját? Egy csinos, vigyori U-betűt, úgy hívják, hogy Lili. Heppiend!

A. egy ideje analóg lakáskeresésbe is bonyolódott. Azt úgy kell, hogy kifigyeli az ember az ablakból, hogy költözik valaki a szembenlevő házban, aztán szóba elegyedik random emberekkel, ha észreveszi, hogy azt a házat nézik, fotózzák stb. Ma sötétedés táján kb. fél órán keresztül sasolta, hogy hol melyik ablakban van fény, hogy a megfelelő pillanatban átlépjen és kikérdezze a tulajdonost vagy a bérlőt a megüresedő lakásról. Miközben azt lestük, hogy egy nő járkál a szobákban fel-alá és a telefonját nyomogatja, jobbnál jobb szcenáriókat dolgoztunk ki a célszemély szakszerű megszólítására. Én például nagyon pártoltam volna, ha viharkabátban, kapucniban feltapadna az üvegajtó külső felére, amikor a nő leérkezik a lépcsőkön, de végül csak simán ott ácsorgott az utcán és pikkpakk megtudta, hogy a lakást már kiadták. Egyúttal a bioszemetet is levitte, szóval tiszta haszon ez a meghaladott életmód.

A baba nagyon vicces, harcias magánszámokat nyom le mostanában. Például felmászik a fellépővel a konyhapulthoz és nekiáll csuporból vizet inni (néha már sikerül is), nyilván kapaszkodás nélkül. Ha megpróbálom hátulról tartani, akkor szó szerint elhajt, dühödt pulykahangok kíséretében. Este már zajlott az olvasás, mikor a kiskonyhába kapaszkodva gyanús hangokat kezdett kiadni (A. döbbent-dühödt-lesújtott arckifejezése is szép volt, szegény azt hitte, már a finissben vagyunk altatásilag). Úgyhogy lett újabb fenékmosás, pelenka, aztán a pizsit már ő akarta venni. Azt a szakértelmet és elszántságot! Aprókat fújtatva rángatta, mindegyre beakadt a lába, párszor legurult a matracról a földre, kis méltatlankodás, fel a matracra, kezdte előről, húzta-tépte, nem lett ideges, nem adta fel. Szegény, gyenge idegzetű anyjának, aki próbált segíteni, csak egy-egy “Nyááá!”-t rikkantott, aztán kezdte előről a birkózást az epres pizsomával. Mit mondhatnék, végre van egy igazán ambíciós alkat is a családban, el tudok képzelni helyzeteket, ahol ez nagyon jól jön majd.

És még az elveszettnek hitt fél kesztyűk kétharmada is előkerült!

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s