Semmi érdemleges

Elhatároztam, hogy írok ugyanúgy a semmiről, mint eddig. Semmi, az van. Meg dolgok is vannak. Semmi jelentős. Sajnos, vagy szerencsére, nézőpont kérdése. Maradjunk abban, hogy szerencsére.

Szép őszi napok voltak mostanában, sétáltunk nagyokat mindegyre, sütöttünk lekváros kifliket J.-vel, a gyerekek focimeccseket rendeznek a nappaliban. A baba megtanulta a labdavezetést, nagyon viccesek a reakciói mindenre, jókat szórakozunk rajta.

Közben meg épp érvénybe lépnek újabb szigorítások (nem volt energiám végigolvasni a pár lepedőnyi cikket, majd reggel meghallgatom a rádióban), nekünk meg pont most lett nyű a seggünkben. A héten találkoztam például két volt kolleginával (tisztes távból sétáltunk a parkban, mondjuk J. kollegina utána felugrott hozzánk pisilni, maszkban, ahogy illik – azért abszurd, nem?). Külön-külön, mert egymással talán most nincsenek jóban, nem értem teljesen, de nem is feltétlenül kell nekem megérteni. Aztán szombaton, mikor elugrottunk az Isarpartra, rámírt B. kuzinom, hogy nem vagyunk-e kint, mert szeretne átadni ajándékokat a gyerekeknek, úgyhogy odajott ő is a folyópartra, szép távolról dumáltunk, nagyon jó volt látni őt is. (Meg nagyon kedvesek, hogy ajándékokkal halmozzák el a malackákat, mondjuk J. akkora szirénázó-villogó tűzoltóautót kapott, hogy a fél gyerekszobát elfoglalja, de nagyon örül neki!) Vasárnap meg kirándultunk (éljenek a blogger ismerettségek!), gyönyörű helyen jártunk, J. mászkált kalandvágyóan sziklákon és barátkozott, mi beszélgettünk felnőtt emberekkel, szuper volt.

Mivel tavasszal meg nyáron sokmindent hanyagoltam, most mindenféle orvosi szervízelések is terítéken vannak a gyógytorna mellett. Úgyhogy ma bőrgyógyásznál meg ortopédnél is voltam, szerencsére nem kellett tömött várótermekben üldögélni. Felkészül a fogászat (mármint én készülök fel, arrgh) és a J. beiskolázási vizsgálata, amit már másfél évvel hamarább megejtenek. Mivel A. ma online konferencián adott elő – és kivételesen a céghez is bement -, úgy tudtam orvoshoz menni, hogy azalatt L. tologatta a babát. Eszembe jutott, hogy ez milyen gyakran előfordult, amikor J. volt ekkora, hm.

Szóval miközben itt nagy dobra verik, hogy tessék szépen felhagyni a szükségtelen találkozásokkal, mi a héten nagyon kirúgtunk a hámból. Vigyáz(gat)tunk persze, de hát kitudja. Mondjuk az ovi is belengette már, hogy egyes családokban megint voltak pozitív esetek, szóval lehet, csak idő kérdése, hogy mikor indul az újabb kör karantén. Anyám közelebbről megcsináltatja az antigén-tesztet, szívem szerint én is csináltatnék, bár tudom, hogy túl sok értelme nincs. Mindegyre megkapom, hogy túl sokat foglalkozom az üggyel. Gyakorlom az ún. elengedést, vagyis próbálom megszokni a gondolatot, hogy sem dönteni, sem magukra vigyázni nem tudok mások helyett. Nagyon jó lesz, ha egyszer lejár már ez az egész.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s