Mindjárt beszippant a Nagy Utazás (jesszusmária, tényleg elmegyünk egy hónapra? Kiragadjuk J.-t a rutinból, hagyjuk a fociedzést, most, hogy elkezdte stb?), fejben már csomagolok nagyban. Próbáltam erre a hétre nem sokmindent tervezni, de valahogy így is eléggé full program van. (Két fogászati kezelés között kedden eljutottam úszni meg szaunázni is, mmm.) Ma egy kis soppingolás is történt az anyámmal – ennek a műfajnak egyre kevésbé vagyok a híve, de célirányosan beszerezni 1-2 dolgot és közben bekukkintani a karácsonyi vásárba azért még elmegy. A Kisbaba – akit néha csak Pofánkaként emlegetünk, de hát mit csináljunk, ha annyira találó a piros kezeslábasához meg a kerek pofijához a név – nagyon kooperatív volt, a megfelelő időkben és helyeken aludt, ebédidőben felébredt, kajált, nézelődött, amíg mi is ettünk, bájosan vigyorgott, amíg egy lift előterében spontán megpelenkáztuk stb.
Közben engem alattomosan kezdett kicsinálni az éjszakázás, ingerült vagyok meg zombi mee feledékeny. Közeleg az idő, mikor megvonom tőle majd az éjszakai kaját, már látom… Anyám szerencsére ügyeskedik (bár próbálunk nem háziasszonymaratont szervezni), illetve felváltva unokázik, úgyhogy van azért felszusszanási lehetőség, haladok is ezzel-azzal elvétve. Speciel karácsonyi ajándékom nincs senkinek mondjuk. Egyenajándék készülne, ha lenne időm, hm. Például most is csinálhatnám, khm khm.
Szinte lecsaptunk egy lakásra, de csak olyankor lehetne megnézni személyesen, amikor már A. sem lesz itt. Biztos nem véletlen, mert nem volna tökéletes amúgy sem.
Jaj, vajon milyen lesz az egy hét A. nélkül? Jaj.
Na jó, kicsit nekiszökök az ajándéknak, aztán rohanok aludni.
haladjunk 