Ma volt pár olyan pillanat, amit valahogy keretbe kéne foglalni, vagy befőttesüvegbe pakolni, eltenni a zord jövőre. Délelőtt például a napfényes ágyban fetrengtünk és vigyorogtunk a kisbabával, aki kegyesen megengedte, hogy aludjak is kicsit (pótolandó az éjszakai horrort – féléberen alszom, fülelem a két babát, kb. fél méter széles sávon fekszem, de nem is nagyon merek fészkelődni, mert még a takaró susogására is ébred a ded, ha meg etetni kell, akkor fenéken pattogok fel az ágy felső felére, a szoptatásba néha belealszom ülve, aztán visszapakolom a babát, próbálok csendben alvópózt improvizálni magamnak, hallgatom, hogy fel kell-e kapni, hogy ne hányja össze az ágyikót, olykor J. is szólít, megyek, betakarom, bealszom nála, vagy visszamegyek, a nonpluszultra, amikor A. is horkol).
J. is elég cuki volt ovi után: mézest akart sütni mindenképp, úgyhogy mentünk a boltba hiányzó hozzávalókért és különösebb hisztik nélkül össze is hoztuk az akciót. Voltak egészen szívmelengető pillanatok is, például mikor lelkesen mutogatta a babának a mézeskalács-embert, meg tényleg szuperügyesen formázott. 1-2 ordítós balhé így is befigyelt, de hát ne legyünk telhetetlenek.
Este aztán megfürdettem a Michelin-babát, mindig van, mit kipucolni a hájredők közül. 🙂 A pihe-haját is megmostam, illatos lett és puha, hatalmas kék szemekkel vigyorog meg kalimpál, mostmár mindent megragad és a szájához húz. J. pedig búcsúzkodáskor volt nagyon aranyos. Hirtelen látni véltem a huszonéves formáját is, a nagy barna szemeit, nagyon szép, amikor vidám. A dumáját is jegyezni kéne. Nagyon rá van izgulva a karácsonyra, ma kifejtette, hogy majd akkor vigyük a díszeket haza L. mamáékhoz, mert majd feldíszítjük a fát és az angyal hoz ajándékot. (Ok, neki a Télapó kattant be, talán a Télapó itt van-ból, hát lesz még pár eszmefuttatásunk ezügyben attól tartok.)
Idevág, hogy ma pelenkaöblítés közben (igen, mosom, és most épp nagyon meg vagyok elégedve: a Cs.-től kaptt Bambino Mio külsők eléggé gamechangerek, össze sem hasonlíthatóak azokkal, amiket J.-vel használtam) a tükörbe néztem és lehidaltam. A felső ajkam tele volt irdalva apró, függőleges ráncokkal. Mint egy hetvenévesnek, tényleg. Még sosem láttam eddig. Talán itt az idő, neki kell állni kicsit több vizet inni.
haladjunk 