Fejlemények

Nem tudom mi ez a lappangó szar betegség, de remélem megvolt a mélypont tegnap, amikor J. kidőlt, én pedig vastagon öltözve vacogtam két takaró alatt és sírdogáltam. Aztán beláttam, hogy nem fogok elaludni, inkább bevettem egy ibut és helyrepofoztam magam mire felébredt a mackó, aztán nekivágtunk a délutánnak és lenyomtunk egy nagyobbacska beszerzőkörutat. Ez volt az első alkalom, hogy babakocsi nélkül indultunk meg, utánfutóban vittem, aztán szépen gyalogosan jártuk be a Tchibót, a péket (ott már előre vigyorgott a perecnek), a hentest, a DM-met (rohant indiánüvöltéssel a játéksaroknak, aztán tologatta aranyosan a kiskosarat, csak kellett figyeljek, mert le is akart rámolni egyúttal pár polcot), a Rewében pedig először ültettem be nagy bevásárlókocsiba, elég jól ment az is. Itthon aztán totális kiakadást rendezett le a ház mögötti kis udvaron, konkrétan az utolsó tíz méteren, mert ő akarta hozni a tejport, de nem bírta. Ilyen típusú kiborulásokból van egyébként napi 4-5. Plusz új szokása, hogy szorongatja vadul a fogait, aztán sír keservesen, teljesen ijesztő, nem értem mi ez. Aranyosan énekelgeti néha, hogy “náj, náj, náj” – ez a nein nein nein lehet vagy a nem nem nem, fogalmam sincs. Meg gyakorolja azt, hogy “szia”, szuperaranyos. És az apja nevét szokta dalolászni altatás közben (A. egyszer be is rohant, azt hitte, tényleg szólítja, hih).

Az éjszaka viszont megint megdöntöttünk valami negatív rekordot, kb. másfél óránként sírt fel J. becsületesen. Hajnalban már nyöszörögtem a fáradtságtól és azon gondolkoztam, hogy vajon mi kéne történjen ahhoz, hogy A. azt mondja, inkább éjszakázik ő egy darabig. (Mondjuk ha elájulnék. Vagy ha balesetet okoznék. Esetleg a szomszéd ajtaját feszegetném a kulcsommal. You tell me.) Úgyhogy reggel azzal kezdtük, hogy megígértettem vele, jövő héten, a szabadnapjaiből párat arra áldoz majd, hogy csak ő kel fel J.-hez, hátha kicsit leszokik rólam. Reggel a bölcsis gondozónőtől is megkérdeztem, szerinte mennyire volna durva ha épp a beszoktatás ideje alatt állnánk neki az éjszakák spártai megreformálálsának – szerinte bátran neki lehet szökni, kezdjük azzal, hogy beteszem mellé az üveget, hogy éjjel önállóan igyon (az előbb kipróbáltam, príma malackodás lett belőle seperc alatt), aztán azt is, hogy csak az apja keljen hozzá. Hát lássuk.

Egyébként a reggeli nyűglődés alapján tartottam a mai beszoktatós műsortól is, pláne mert az udvarra mentek és már heves “mámmá-mámmá”-val indult a dolog, amíg ott voltam nagyjából csüngtött rajtam a mackó. Lett is nagy bömbi, mikor leléptem húsz perc után, kb. a személyzeti szobáig hallottam még, ültem ott aztán nagy megkövült y szívvel, merengtem rajta, hogy micsoda rettentő személy vagyok, aztán egyszer csak bejött valaki és mellékesen megjegyezte, hogy J. jól van, játszik és vidám. Na ekkor bőgtem el magam, mint a záporeső. Amikor érte mentem egy kislánnyal tologatott egy autót, vigyorgott nekem, fogta a kezem, utána is teljesen vidám volt, evett meg szocializálódott a szerdai anyukás-babás reggelin, minden ok volt. Leesett az állam.

A délutáni műsorunk pedig (az ébredés utáni egyórás rejtélyes ordítás letudása után) az volt, hogy elközlekedtünk egy bevásárlóközpontba szemüvegkeretet próbálni az időszakosan bandzsa macinak. Úgy tűnik kerek, Harry Potteres kis keret lesz (a sérő és a homlokon levő jel is megvannak, úgyhogy teljes az összkép), megnézem magunkat, hogy győzzük majd meg, hogy hordja is… J. összemalackodta a ruháit egy kis paradicsomszósszal, elkunyizott egy kislánytól egy lufit, az apjával tévedésből összetörtek egy Playmobilos autót, aztán “lengyelesen távoztak”, már jöhettünk is haza.

És csak hogy a saját dolgaimról is legyen szó: megkaptam a fesztiváljegyeket, kb. elterveztem, hogy melyik estéken nem leszek itt, aztán lássuk, mi lesz belőle. Megérkezett az új, zöld nadrágom, már 4 db. elfogadható nadrágot váltogathatok, háh! Elszopogattam az összes torokgyógyszert, most szenvedek kissé. Láttam szimpatikus álláskiírást, de tuti nem volnék elég kvalifikált. Na jól van, mehetek mosogatni, mindjárt indul az ifjú sziréna.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s