Csak azt szeretném mondani

Tudtam, hogy nehéz, strapás, fárasztó, gyönyörű, frusztráló stb. teljes munkaidő ez az anyaság, de benne lenni, ez egész más tál tészta. Valamiért azt hittem, a konstans lelkiismeretfurdalást, frusztráltságot és aggódást le lehet gyúrni izomból, illetve egy kis tudatos munkával, mert hát a potenciális buktatókat az ember betéve tudja jó előre. Közben meg frászt. Ez egy extrémsport, erre semmi nem készít fel (pláne szétment testtel, kellett nekem, stb.). Mostanában kaptunk egy preview-t, hogy milyen lehet a dackorszak, kamaszkor stb. – rengeteg óbégatás, hiszti, éjszakai szöktetések sorozata (nyugtalanul alszik és felszínesen,félálomban panaszkodik, felsír, éhes, de nem akar enni stb.,) hát hm. De az is lehet, hogy a maci simán csak az apja vérmérsékletét örökölte és amellett, hogy nagyon érzékeny baba, egy kis felfedező, kell a kaland, az akció, nem lehet egy percig sem nyugodtan ülni. Már most fejest ugrana az ágyról a parkettra, ha hagynám, szóval nem nagyon lehet szem elől téveszteni. Jobban kellett volna becsülni az első heteket-hónapokat, amíg kis bújós pihegő csomag volt, csak hát akkor a saját sebeimet nyalogattam sajnos. Most már hiába nosztalgiázok, ennek kell örülni, ami épp van, hogy lehet vele gurigázni a földön, meg vihogni a tükörbe, berregni, mondani suttogva, hogy “pá-pá-pá” (ezt imádja). Na, hát mostantól akkor következik még vagy 60 év tépelődés, öröm és végtelen aggódás, ugye?

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s