Kocc!

Holnap 15 hetes a gyermek, ez már, akárhogy nézem, 3 és fél hónap. Mármint: 3 és fél hónap anyatej! Nem tudom, meddig és mennyit kap még, de hadd veregessem magam vállon az eddigi erőfeszítésekért*: a fájdalomtól átbőgött napokért, az idegeskedésért, a hajnali üldögélésekért a fejőgépnél, a végtelen kifőzésért, az egész életünk eköré szervezéséért (vö: meddig tudunk eljutni két fejés között – merthogy az etetést még meg lehet oldani házon kívül, nadeee…). Igazából nem olyan megterhelő, mint amennyire tartottam tőle és örülök, hogy működik ez a dolog, még ha körülményes és viszonylag fárasztó is. Még mindig bánom, hogy lemaradok az élményről (pláne, mert a maci egyre kevésbé bújós, sóhaj), de már nem szomorkodok ezen napi szinten. Illetve nem tudom, mennyivel járultam hozzá a J. immunrendszerének erősítéséhez, de hátha kapott ezt-azt. Ha pedig elapad, vagy megunom vagy egyszer csak úgy tűnik, hogy nem éri már meg a stressz**, akkor abbahagyom és kész, örülök annak, amennyi volt. Egyáltalán nem fogok sírni, ha megihatok öt egy-két fröccsöt végre. Vagy, ha szökőévenként egyszer megkérhetem A.-t, hogy intézze el  nélkülem az éjszakai műszakot, úúú…

*Nem mártírkodni akarok, csak tényleg meg kellett kicsit szenvedni a dologgal és összességében örülök, hogy nem tettem le az ügyről február közepén.
**Az utazások alatt ugrik majd a majom a vízbe…

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s